1.

Pozsonyi piknik a múlt vasárnap, séta, nézelődés, ismerősök, egyszercsak szembejön K. a férjével. K. a barátom volt, 1966-ban találkoztunk egy varsói villamoson, az egyik barátomnak, akivel autostoppoltunk  Lengyelországban, volt az egyetemi csoporttársa és barátja. (Ma már - tucat éve - nem barátom; stopos társaságunk harmadik tagja, a gimiben legjobb barátom, halott. De akkor még minden gömbölyű volt...) Szóval ott találkoztam K-val, akivel aztán nagyon közeli, szoros barátok lettünk (egyéb közeledési kísérletemet hárította). Kalandos élete volt, egyetem után férjhez ment Nyugat-Németországba egy "68-as" sráchoz, maoista lett, később pedig, hosszú időn át, az egyik vezető német lap munkatársa, politikai-társadalmi nézetei változtak.

(Hja, mint Marx mondta, a lét határozza meg a tudatot.) De mindez nem zavarta több évtizedes barátságunkat. Egészen 1998 februárjáig, amikor egy elfajult vita végén indulatosan elrohant tőlünk (mindig is hisztérikus volt ez a nagyon okos, tehetséges nő), és többé nem beszéltünk, nem találkoztunk. Mostanáig. Pillanatnyi kölcsönös döbbenet után megöleltem, kétoldalt puszi, aztán 2-3 perc csevegés, hogy ki mit csinál, és hogy a lánya sebész Berlinben. Aztán búcsúbuszi, mosoly, kézrázás a férjjel (ez már a második, de ennek történetünk szempontjából nincs jelentősége, legfeljebb a történet keretessége szempontjából, ugyanis lengyel). Semmi, hogy "hát akkor majd...".

2.

Koncert ma este a MüPában (Fesztiválzenekar, Brahms, akit nem különösebben kedvelek, de bérlet - utóbbinak van jelentősége.) A szünet elején kikászálódva a sorból, szembetalálom magam M-mel. Korombeli nő, 1997-ben néhány hónapig együtt dolgoztunk egy "magas" hivatalban. Ő a nagyfőnök titkárnője, én a nagyfőnök mellé beosztott, jól pozicionált munkatárs. M. gonosz, hatalomvágyó, befolyására féltékeny nő volt, kicsinált. Illetve csak annyira, hogy a "cég" egy tőle független divíziójába menekültem, tulajdonképpen egy számomra testhezállóbb munkakörbe. M-mel hónapokig nem találkoztunk. 98 tavaszán, a cég bukásának éjszakáján sikeresen keresztülnéztünk egymáson. Azóta talán kétszer láttam, de mindig sikerült elkerülni a szemkontaktust, a köszönési kényszerhelyzetet. Mostanáig. Megelőzni nem, csak fékezni tudtam a reflexet, amivel biccentettem és elmormoltam valami jóestét-félét. Ő hasonlóan. A szünet végén és a koncert után már felkészült és óvatos vagyok, szemmel tartom és sikerül elkerülni M-et. De Brahms most még ellenszenvesebb (pedig a 4. szimfónia jó). Viszont még hátravan a bérletből nyolc hangverseny.

Szerző: rás  2014.09.12. 23:57 5 komment

Címkék: magánügyek

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1006693565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

defalla 2014.09.14. 12:43:54

Brahms nekem sem a szívemcsücske, de a Fesztiválcsapattal szinte mindegy is ;)

w.m. 2014.09.17. 07:10:42

brahms egy csoda. minden egyes műve varázslat. manapság pedig kellenek a varázslatok.

w.m. 2014.09.17. 16:39:28

@rás: azzal, hogy ismerem brahms műveit? igen, ezzel mindig meglepem magamat is :-D

egy nagyi 2014.09.18. 12:57:21

rás:biztosan a találkozások miatt nem adtad át magad a zenének.