szecsi-eva.jpgMa hajnalban meghalt az egyik utolsó igazi külpolitikai újságíró. A Facebookon közzétett, egymondatos értesítésből nem derül ki, hány éves volt, de 80 fölött járt. Egy időben (az őskorban, a 80-as, 90-es években) gyakran beszélgettünk a Rádió éttermében, folyosóin; rokonszenveztünk egymással, hasonlóan gondolkodtunk a világról, de nem voltunk közeli ismerősök, nem dolgoztunk együtt sem. Mégis személyes veszteségnek érzem a halálát. Mint Hárs István néhai elnökét, akit holnap temetünk…

Azt írtam: az egyik utolsó igazi külpolitikai újságíró volt. Ez a 60-on felülieknek, akik a Kossuth Rádióban még hallották, a tévében látták Randé Jenőt, Polgár Dénest, Ipper Pált, Vértes Évát, Róbert Lászlót, Hajdú Jánost – hogy csak találomra soroljak néhány nevet – nem szorul magyarázatra, de a fiatalabbaknak, akik számára a sajtót, a médiát elsősorban a napi „szenzik”, botrányok, a celebvilág „hírei” jelentik, biztosan. A magyar külpolitikai újságírás leértékelődése, összeomlása egy mind provinciálisabb, a világ nyitottsága, sokszínűsége – de talán mindenekelőtt saját kisebbrendűségi komplexusa – ellen bezárkózással védekező társadalmi és politikai tudatállapot (egyik) bizonyítéka. „Extra Hungariam non est vita…” Másrészt visszahatása annak a kiemelt szerepnek, amit a külpolitika a magyar sajtóban a 60-as, 70-es években betöltött.

A Kádár-rendszerben nem létezett valóságos belpolitikai újságírás, mert nem lehetett valóságos, a nyilvánosság előtt folyó belpolitika. A legtehetségesebb újságírók közül jónéhányan ezért fordultak a külpolitika felé. Természetesen ott is megvoltak a világos korlátok, Magyarország egy önmagába zárkózott politikai-katonai-gazdasági rendszer része volt. Mégis a műholdas tévék és az internet előtti világban, amikor csak kevesek és ritkán jutottak el nemcsak távoli földrészekre, hanem a „Közel”-Nyugatra is, ez a terület lehetőséget adott mondani valamit a világról – ezáltal önmagunkról, önmagunknak. A nyelvtudás meg az íráskészség csak alapfeltétel volt. Műveltnek, tájékozottnak nyitottnak kellett lenni, képesnek összefüggésekben gondolkodni, meglátni egy-egy aktuális eseményben, jelenségben a múltat, a jövőt, a kapcsolatot más történésekkel. Szécsi Éva számára – az ő újságíró-generációja számára – még természetes volt, hogy ha foglalkoznia kell valami aktuális eseménnyel, egy országgal, egy politikussal, akkor felkészül: nemcsak azt tudja, amit aznap egy hírügynökség vagy egy tévé jelentett, hanem azt is tudnia kell, amit egy–tíz–száz évre visszamenően arról a dologról/emberről tudni lehet. És ez még mindig nem elég. Gondolni kell valamit a világról és benne a helyünkről. (Gyengébbek kedvéért: ezen nem a magyarhírlapos, echotévés fantazmagóriákat értem, hanem valóságos tényeket, valóságos összefüggéseket.) Világnézettel kell rendelkezni.

Szécsi Éva nyitott, jó szemű és jó tollú újságíró volt, megalapozott tudással, műveltséggel, volt véleménye a világról, amit hol szenvedélyesen, hol kesernyés humorral volt képes továbbadni.

És tulajdonképpen téves ennek az egész bejegyzésnek a koncepciója. Nem a külpolitikai újságírást siratom, hanem magát az újságírást. És persze Szécsi Évát, hajdani rádiós kollégámat, az újságírót.

Szerző: rás  2014.12.28. 17:42 2 komment

Címkék: média Rádió Szécsi Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr267017525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.Katolnai 2015.01.02. 12:16:26

Tisztelt Uram!
Köszönöm megemlékezését, valójában egy okos, értelmes asszony távozott el közülünk. Lányai, testvére, unokája még az utolsó nap beszéltek vele a kórházban, másnap hajnalban örökre elaludt. 84 éves volt.
Ha kellett rajtam is segített, jó tanácsokkal látott el én meg mindig szívesen hallgattam a véget-nem-érő történeteit.
Béke poraira