"... helyek, amelyek inkább a múlthoz tartoznak, mintsem a jelenhez. Ha például a városban járva bepillantok valahol egy olyan udvarba, amelyben évtizedek óta nem változott semmi, szinte fizikailag érzem, ahogy az elfeledett dolgok gravitációs mezejében lelassul az idő folyása. Ilyenkor mintha életünk minden pillanata együtt volna egyetlen térben, egészen úgy, mintha az eljövendő dolgok már léteznének és csak arra várnának, hogy végre megérkezzünk hozzájuk, amiként egy elfogadott meghívásnak eleget téve a megbeszélt órában megérkezünk egy bizonyos házba. és nem volna elképzelhető, folytatta Austerlitz, hogy a múltban is, abban az időben, ami már elmúlt és nagyrészt kitörlődött, találkozóink vannak s helyeket és embereket kell fölkeresnünk, akik mintegy az időn túl, kapcsolatban állnak velünk?" (Blaschtik Éva ford.)

Emlékezés, elfojtott emlékek és a hirtelen (fel)támadó múlt előásásának kényszere; felejtés és emlékezés; valóság, álom, lázálom; valóság, álom, képzelet egymásba fonódása - egy ember identitáskeresése a 20. században, Európában, meg téren és időn kívül, tér és idő keresésében. Nem könnyű olvasmány, de fogva tart. (Az az igazság, hogy A Szaturnusz gyűrűit jobban szerettem.)

Kiss Noémi írja recenziójában: "Ebből a könyvből megtanulható, hogy aki az emlékezettel (a múlt apró részleteivel) szembesül, nem bírja el a terhét. A mű végére világossá válik: ... a gondolkodó, szemlélődő emberek magányos farkasok; múlttal való szembesülésük pedig feldolgozhatatlan traumát, tátongó, mély sebet okoz." Austerlitz arra bizonyíték, hogy a "gondolkodás magányos tevékenységével" kitapinthatjuk a mélyebb összefüggéseket - mondja Kiss Noémi -, "de e rádöbbenés feldolgozhatatlan, és elpusztítja a személyiséget". Nem tudom... - mondom én. Szerintem ugyanis a regény, amely lényegében Austerlitz monológja, arról szól, hogy a 20.századi történelem, a nácizmus, a holokauszt- amelynek nyomasztó emléke elől az 1944-ben született Sebald huszonévesen szinte elmenekül (Nyugat-)Németországból - jelent feldolgozhatatlan, megérthetetlen traumát, nem csak a kegyetlenségével, hanem a rendjével, a szisztematikusságával is. Ez a feldolgozhatatlanság az, ami pusztítja a személyiséget.

Sebaldról bővebben

Szerző: rás  2015.02.27. 00:07 Szólj hozzá!

Címkék: irodalom emlékezés Sebald Kiss Noémi

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr137223793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.