(Még mindig Musil)

"Az em­ber... az egyet­len lény, mely­nek a  sza­po­ro­dás­hoz is szük­sé­ge van a be­széd­re. És nem­csak azért be­szél  ilyen­kor, mert más­kor sem tesz más­ként; nem, az em­ber sze­ret­het­nék­je  lát­ha­tó­an lé­nye­gé­ben függ össze a be­szél­het­nék­jé­vel, és ez olyan mély  ti­tok­za­tos­ság, hogy már-már az óko­ri­a­kat idé­zi, akik­nek fi­lo­zó­fi­á­ja  sze­rint Is­ten, em­be­rek s dol­gok egy­képp a „lo­gosz"-ból ke­let­kez­tek, mi­nek  fo­gal­mán pe­dig ér­te­nek ők hol szent lel­ket, hol ér­tel­met, hol be­szé­det... [K]i-ki maga kell hogy el­dönt­se: mi­ért ját­sza­nak a sze­re­lem­ben a  be­szél­ge­té­sek csak­nem fon­to­sabb sze­re­pet min­den egyéb­nél. A sze­re­lem  va­la­mennyi ér­zés kö­zül a leg­be­szé­de­sebb, ja­va­részt tel­jes­ség­gel  be­szé­des­ség­ből áll. Amíg az em­ber fi­a­tal, ezek a min­den­re ki­ter­je­dő  be­szél­ge­té­sek a nö­ve­ke­dés je­len­ség­kö­ré­be tar­toz­nak; az érett korú  em­ber­nél pá­va­fa­rok-sá­to­ro­zást ad­nak, mely ha toll­ge­rin­cek­nél egye­be­ket  ki­te­rí­te­ni nem tud is, an­nál élén­kebb, mi­nél ké­sőb­bi. Az ok al­kal­ma­sint a  kon­temp­la­tiv gon­dol­ko­dás fel­éb­re­dé­se a sze­re­lem ér­zé­sei ál­tal, tar­tós  kap­cso­la­ta ve­lük; ez­zel per­sze csak el­na­gyol­juk a kér­dést, hi­szen ha a  kon­temp­lá­ció szót csak­nem ugyan­olyan gyak­ran hasz­nál­ják is, mint a  sze­re­lem szót, je­len­té­se ko­ránt­sem vi­lá­go­sabb.  Már­most az a kér­dés, hogy ami Agathét és Ul­ri­chot össze­kö­töt­te,  sze­re­lem­nek kár­hoz­tat­ha­tó-e avagy sem, ez­zel még nem dőlt el; bár az igaz,  hogy ki­elé­gít­he­tet­le­nül be­szél­get­tek egy­más­sal. És ami­ről be­szél­tek, az is  a sze­re­lem kö­rül for­gott va­la­hogy min­dig; ez is így igaz. De a sze­re­lem­re  csak­úgy ér­vé­nyes, mint bár­mely más ér­zés­re, hogy iz­zá­sa an­nál ha­tal­ma­sab­bul ter­jesz­ke­dik sza­vak­ban, mi­nél tá­vo­labb­ra van tőle a va­lós  cse­lek­vés; és ha a kez­de­ti, be­ve­ze­tő jel­le­gű, he­ves és le­üle­pe­det­len  ke­dély­hul­lám­zás után a test­vé­rek in­kább a be­szél­ge­té­sek­re bíz­ták  ma­gu­kat, ez az oly­kor bű­vö­let­nek fel­tű­nő ál­la­pot el­ső­sor­ban azt  je­len­tet­te, hogy nem tud­ják, mi­ként cse­le­ked­het­né­nek. Az ön­nön  ér­zel­me­ik­től való fé­le­lem, mely mind­ez­zel össze­füg­gött, va­la­mint a  kon­tú­rok fe­lől tör­té­nő be­ha­to­lás ebbe az ér­ze­lem­vi­lág­ba néha  mind­azon­ál­tal fel­szí­ne­seb­ben csör­ge­dez­tet­te a kül­szí­ni  be­szél­ge­té­se­ket, mint ami­lyen mély a bú­vó­pa­tak­juk volt."

(A tulajdonságok nélküli ember; Tandori Dezső ford.) 

Szerző: rás  2015.08.09. 22:05 2 komment

Címkék: szerelem Musil

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr537694712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2015.08.09. 23:16:58

rás:talán lényeges, hogy itt testvérszerelemről van szó. Egyébként a gyilkosságszál is fontos a bűn megítélése szempontjából. Szerettem ezt a könyvet olvasni, de ha még nem olvastad feltétlenül olvasd el a Törless iskolaéveit is, majd rájössz miért mondom.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.08.09. 23:22:52

@egy nagyi: Szerintem nem lényeges. Egyébként is a számtalan kínálkozó közül idekerült idézetek pontosan általánosságuk miatt ragadtak meg.