Nem jó bevallani – igaz, elszenvedni se kellemes.

Két hónapja kezdtem el önkéntesként mentorálni egy 16 éves cigány srácot, aki harmadszor járja az ötödik osztályt, és nem azért mintha értelmi fogyatékos lenne. Budapesttől 50 perces vonatútra, egy kétezres faluban él, és a közeli városba jár iskolába. Hétéves volt, amikor apja börtönbe került, aztán elhagyta a családját, tizenegy, amikor meghalt az édesanyja. Húgával együtt a nagyanyja neveli. – Depressziós lettem, amikor meghalt az anyukám, akkor maradtam ki az iskolából, aztán a barátaim hoztak ki belőle – mesélte ismeretségünk kb. ötödik percében, amikor egyébként közösségi, játékos készségfejlesztő foglalkozáson valami feladatot kellett (volna) megoldania. Mobilján (amellyel telefonálni egyébként nem tud, mert a nagymama nem ad pénzt azonnal lefogyó telefonkártyára) azonnal meg is mutatta a barát fényképét. A bizalom oka (persze személyes varázsomon túl) az lehetett, hogy már tudta, én leszek a mentora.

A mentorálás fő eleme a korrepetálás volt. Szeptemberben került át ebbe az iskolába, s három hét után már nyilvánvalóan szerettek volna tőle megszabadulni. Megértettem az osztályfőnökét, egy filigrán asszonyt: egy dolog, hogy a srác nem tanult, a tankönyveit se vette át, a füzeteit nem hozta magával, az órán természetesen nem figyelt, ellenben néha csak úgy felállt, sétált az osztályban, esetleg kisétált belőle (ha nem éppen a matektanár zavarta ki, rögtön beírva egy egyest is), és egyáltalán, a nagydarab kölyök nyilvánvalóan zavaró tényező volt a kis tizenegy évesek között. Az iskolának az volt a javaslata, hogy magántanulóként egy év alatt végezze el az ötödiket és a hatodikat, minthogy a tanév végén úgyis megszűnik a tankötelezettsége (meg az iskoláé, hogy megtűrje). A hatodik birtokában aztán az úgynevezett Híd program keretében egy év alatt elvégezheti a hetedik-nyolcadikat, és mehet szakiskolába. A gyerek nem akart magántanuló lenni, de a döntő az volt, hogy az egy hónap „próbaidő” alatt nyilvánvalóvá vált: a „rendes” ötödik abszolválása se biztosított. Hetente kétszer mentem hozzá, hogy tanuljunk – és beszélgessünk. Azt mondta, én vagyok az életében az első felnőtt, aki csak úgy, önzetlenül mellé áll. Azt hittem, ez jelent valamit – mármint a fő cél, a tanulás szempontjából is. Nem jelentett semmit. Megfogadta, szavát adta, megesküdött a nyakában lógó keresztre, hogy…. (figyel az órán, felírja, hogy mi a lecke, elhozza a füzeteit, megtanulja a négyes-ötös-hatos szorzótáblát stb.), és azt hiszem, hogy a fogadkozás pillanatában ezt komolyan is gondolta. De csak abban a pillanatban.

Az első perctől nyilvánvaló volt számomra, hogy ennek a gyereknek (gyerek? egy tizenhat éves cigány fiú?!) nem az a legnagyobb baja, hogy nem tudja a szorzótáblát vagy nem tudja felmondani az abc-t – hogy az ajakréses és ajakkerekítéses magánhangzók rejtelmeiről ne is beszéljünk. A rend kedvéért persze foglalkoztunk ezekkel is. Viszont az alapkérdés az volt, hogy pszichésen, mentálisan össze lehet-e rakni, és világos volt, hogy ez nem egy-két hónapra szóló feladat. Mondjuk, öt évvel ezelőtt el kell volna pszichológushoz vinni, de ez abban a szocio-kulturális közegben nem magától értetődő… (Azóta budapesti gyermekklinikán dolgozó orvos ismerősöm „megvigasztalt”, hogy egyébként is szinte lehetetlen az állami egészségügyben gyermekpszichológushoz eljutni.) Azt reméltem, hogy a kölcsönös bizalom alapján, a beszélgetéseink révén sikerül megszelídíteni (idomítani, szocializálni – nem kívánt törlendő). Megmutatta a (meglehetősen durva) rap-szövegeit, beszélgettünk arról, hogy miért vonzza a kegyetlenség. Ketrecharcos volt (ezt közben részben a közbenjárásomra, de a nagymama tiltására is állítólag abbahagyta), és csillogó szemmel mesélt arról, hogy „földre vittem, a torkára léptem, úgy ütöttem…” Illetve ez már nem is edzésen volt, hanem egy éjszakai budapesti utcai verekedésen. Közben meghatóan szép meséket, elbeszéléseket rögtönöz, ír (halállal, elválással – utóbbit egy irodalom órai dolgozatban, ahol a tananyagnak megfelelően az lett volna a feladat, hogy a tanult elemekkel mesét írjon; „csak négyes, mert nem novellát kellett volna írni”, mondta a tanárnő), és gyönyörűen, nagy fantáziával rajzol, például rózsaszálakat, miközben én azt próbálom elmagyarázni, hogyan kell kiszámítani, hogy hány év telt el Nagy Sándor Kr.e. 323-ban bekövetkezett halála óta… (Itt egyébként azon is problémázott, hogy miért kell azt mondania, hogy Krisztus előtt, amikor ő nem vallásos. Egy korábbi alkalommal kifejtette, hogy nem hisz istenben, csak a mennyben és a pokolban, és ő a pokolba akar kerülni, mert a mennyország unalmas.)

Szóval, úgy gondoltam, nehéz, de érdekes évek várnak rám M-mel. Most viszont befejeztem, feladtam.

Kedden az osztályfőnöke megint a nyakamba zúdította, hogy két hónap alatt semmit nem változott, továbbra se figyel, nem ír leckét stb. Én mindezt elég szigorúan továbbítottam a srácnak, megtoldva azzal, hogy azt kockáztatja, a tanoda, amelynek önkéntese vagyok, megszünteti a foglalkozást vele, és akkor én se tehetem be a lábam az iskolába. És persze felhoztam, hogy eddig egyetlen ígéretét se tartotta be. Indulatos beszélgetés volt, tanulni szinte nem is volt hajlandó, a hangulat csak akkor enyhült, amikor rólam kezdett kérdezgetni, van-e gyerekem, miért nincs gyerekem, ilyesmi. (Szokás szerint minden kérdésére válaszoltam.) A végén azt a komolytalan ígéretet tette, hogy ha most hazamegy, akkor nekiáll leckét csinálni, lefényképezi és elküldi Facebookon, s azt is elmagyarázta, én hogy küldhetek neki hangüzenetet ugyanott. Természetes (mint arra számítottam) nem jelentkezett. Viszont csütörtökön hiába mentem, a 6. óra után elment az iskolából. Két hónap alatt harmadszor csinálta ezt, és az előző után (meg most kedden is) nagyon komolyan figyelmeztettem, hogy ezt nem teheti velem.

Minthogy még tegnap délután lehetetlenné tette, hogy a Facebookon üzenjek neki (ez volt az egyetlen kommunikációs csatornánk), egy bejegyzéséhez „off” hozzászólva tudattam: többé nem megyek. Egy perc alatt eltűnt a mondatom, és azóta se jelentkezett.

Nem a presztízsemről, a tekintélyemről, hiúságomról van szó. Semmi gondot nem jelent számomra akár (látszólag) meg is „alázkodni” egy gyerek előtt, ha úgy gondolom, az célra vezet. A probléma az, hogy nem ad alkalmat arra, hogy segítsek rajta, és reménytelenné vált az ügy. Sajnálom. Őt is, magamat is.

Az igazi kérdés viszont számomra az, hogy meddig tartozom felelősséggel a másik emberért.

Szerző: rás  2015.11.20. 20:24 137 komment

Címkék: én önkéntesség mentorálás

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr948095390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 10:10:49

@szlo: Köszönöm az empatikus - a srác helyzetét tökéletesen értő - kommentedet. Ami a lényeget illeti: nem akartam megmondani neki a tutit, a beszélgetéseken, az önmagára való ráébresztésen és az alakuló kötődésen át szerettem volna az igényt felébreszteni benne. Mint írtam is, ezt több éves programnak gondoltam. Ugyanakkor a konkrét feladat miatt közvetítenem kellett az iskola napi elvárásait is.

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 10:20:21

@Rahman Mudzsibur:

Tudod-é mennyi nem "réti néger" van ebben az országban? Ők már több, mint ezer éve nem tudnak belleszkedni.:(

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.22. 10:25:26

Hát... legalább őszintén megpróbáltad, és ez mindenképp tiszteletre méltó akkor is, ha végül nem lett sikeres a próbálkozás. Most ez ilyen szar vígasztaló szövegnek hangzik, de én komolyan gondolom.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 10:26:44

@Advanced Flight: Mégis, hogyan gondolod a kultúra (= tradíció, mentalitás, szokások, életmód) könyörtelen átalakítását? Nem a célt, hanem a folyamatot kérdezem.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 10:33:30

@pamut: Köszönöm a véleményedet - még ha az engem illető, ismerethiányból fakadó kemény megállapításaiddal nem is értek vele egyet. :)

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 10:36:25

Közelről:

"– Magyarországon az is baj, ha analfabéta a cigány, meg az is, ha tanult. Én nem szeretem azt a szót, hogy roma, teljesen mindegy, hogy cigányul mondják nekem, hogy cigány vagyok, vagy magyarul. Az a legnagyobb baj, hogy szegények vagyunk – cigányok is, magyarok is."

nol.hu/belfold/az-is-baj-ha-analfabeta-a-cigany-meg-az-is-ha-tanult-1576319

midnight coder 2015.11.22. 10:38:50

@rás: Pl. a közmunka is egy ilyen. Apuka immár nem ülhet egész nap a kocsmában, arra alapozva, hogy ő a farkából is megél. A következő lépés Pl. az lehetne, hogy családi pótlék csak az első négy gyerek után járna, az ötödik után már nem. Aztán lehetne olyat is, hogy a megélhetési bűnözés büntetési büntetés tételeit jól megemeljük, és amíg apuka böriben van, addig nem jár családi pótlék.
Így a közösségen belül nagyon gyorsan leértékelődnének a jelenleg favorizált buta de erőszakos magatartásminták. Persze ehhez is kell pár generáció, de ha soha nem kezdik el, soha nem fognak felemelkedni.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 10:39:47

@látjátok feleim szümtükkel: Köszönöm, és örülök, hogy újra jelentkeztél a blogomon.

DFK 2015.11.22. 10:41:16

@látjátok feleim szümtükkel: vagyis mi integrálódjunk a cigányokhoz?

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 10:44:13

@maroz: Ha jól értem a logikádat, a "tisztességes szándékom" akkor "nem vérzett volna el", ha a szerinted egyetlen lehetséges - bűnöző - életmódhoz szükséges gondolkodást és "fogásokat" próbáltam volna erősíteni benne.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 10:46:24

@látjátok feleim szümtükkel: Bocs, de az illetőt és minősíthetetlen megszólalását "kimoderáltam".

midnight coder 2015.11.22. 10:50:33

@látjátok feleim szümtükkel: "Az a legnagyobb baj, hogy szegények vagyunk"

Egy fenét az a legnagyobb baj. Anno a szocializmusban az átlagpolgár kb. hasonló szinten volt anyagilag eleresztve mint ma egy átlag rétinéger, a legtöbb gyerek mégis normálisan tanult, és dolgozó ember lett.

midnight coder 2015.11.22. 11:01:46

@látjátok feleim szümtükkel: "Ja, igazad van, és előbb-utóbb még migráncs is lehet belőle. "

Pár generációval korábban még azok voltak. Az első generációs rétinégerek mág Mária-Terézia előtt jöttek be Indiából, őket aztán a fent említett néni elég alaposan megregulázta, csupa-csupa illiberális - viszont működőképes - módszerrel.

A gond csak az volt, hogy utánuk is érkezett egy nagyobb csapat, és ők már a 19. században jöttek és nem találkoztak a fenti illiberális megoldásokkal. Na, ők nem is tudtak beilleszkedni.

A mostani migráncsok viszont a cigányokhoz képest sokkal-sokkal jelentősebb kulturális különbséggel érkeznek. A cigányoknak a történelmük során soha nem fordult meg a fejükben, hogy el kellene pusztítani az európai civilizációt.

bonfred 2015.11.22. 11:05:59

Nos, kudarcot vallottál, de szerintem nem mondok újat azzal, hogy lesz még ilyen, persze velem is. De ne magadat hibáztasd, szimplán a lehetetlenre vállalkoztál. Nem hinném, hogy te, vagy bárki más meg tudna változtatni egy erőszakon szocializálódott, a többségi társadalom jóindulatával a végletekig visszaélve létező, a bűnöző és here életmódra ráállt csoport tagját. Ahogy más hozzászóló írta, ez az ember már kész, nyílegyenes út a börtönbe. A dolog pedagógiai részéről nem beszélve, ti. mennyire reális elvárás egy ilyennel szemben az, hogy magántanuló legyen, vagy hogy egy tanév alatt végezzen el kettőt, mindezt tetézve azzal, hogy túlkorosként beteszik 11 éves gyerekek közé. Nekem volt szerencsém hasonló szituhoz gyerekkoromban, közénk is betettek egy túlkoros cigányt. (A szegregációt hevesen ellenző libbantak gyerekeivel ugyanezt tenném, megnézném a mosolyukat). Amivel te most találkoztál, az az, amivel a sok hátrafésült agyú, lilaködös "ógus", meg az etnobiznisz egyéb képviselői még csak véletlenül sem találkoznak: a valóság.

maroz 2015.11.22. 11:06:46

@rás: Írtam, hogy a lehetséges életmódok melyek. Nézd azt, hogy honnan fog ez a srác forrásokat szerezni: a "fehér", tehát a mainstream gazdaságból semmit vagy nagyon keveset. Erre statisztikai adataink is vannak, munkaintenzitás címszó alatt keresd. Látható, hogy a kirekesztett társadalmi rétegekre a nagyon alacsony munkaintenzitás a jellemző, tehát az, hogy nincs rendszeres, legális jövedelmük.

De ez nem azt jelenti, hogy ne igyekeznének ők is forrásokhoz jutni, onnan, ahonnan tudnak.

Ha segíteni akarsz, akkor ezt tartsd szem előtt, és vetkőzd le a hamis moralizálást, mert az nem a segítettekről, hanem rólad szól. Persze ha ez nálad csak afféle szelfi-aktivizmus, akkor nem szóltam.

Az általad megsegíteni óhajtott habitus jellemző forrásszerzési lehetőségeit gondolom te is ismered. Egyik ilyen a szociális transzferek. Ha segíteni akarsz, képezd ki magad profi transzfervadásszá. Győzd meg a srácot, hogy olyan ez, mint a lottó, bedobunk tíz szelvényt, aztán ha bejön két kettes már jó. Csapjatok le minden ésszerű és ésszerűtlen lehetőségre.

A transzferen túl pálya még a szürkegazdaság is. Magyarázd el neki, hogy aki kitanulja a csíziót azt nem tudják olyan könnyen átverni és lebukni is ritkábban bukik le. Nézz körül, hogy milyen lehetőségek vannak a szürkezónában, mi az, amit te, a sokkal több rálátással bíró meglátsz, de a srác nem láthat meg. Adj neki olyan tippeket, amit használni is tud.

A feketegazdaságban pedig azzal tudod segíteni, ha ráveszed, hogy azért szedjen magára valami eszet is, mert a feketegazdaságban is az van, hogy az okos emberből lesz a bigboss, míg az erősből a gorilla. Segítheted még azzal is, hogy tippeket, ötleteket adsz neki a hatóságokkal vívott cicaharcához. Mit csináljon, hogyan okoskodjon, hogy ne bukjon le könnyen, és ne ő húzza a rövidebbet.

És hasonlók. Persze moralizálhatsz is, de az a szemlélődők luxusa. A cselekvő azt mondja, hogy ez a pálya, ezt lehet, tehát ezt kell csinálni, mondjon valaki jobbat és akkor azt, de míg nincs jobb, addig ezt.

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 11:07:47

@DFK:

Talán bizonyos kérdéskörben nem ártana "integrálódni", mert a világ nem csak a mienk, az mindenkié. Vagy nem ezt mondja a biblia is?

Netalántán szerinted van felsőbb, meg alsóbb rendű ember?

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 11:09:54

@maroz:

Magyarul: tanítsa meg két lábon állni?:O

na4 2015.11.22. 11:12:27

A jószándék elismerése mellett nagy marha vagy, hogy ilyesmire tékozlod, fecséreled az életedet, és az energiáidat. Helyette inkább alkotnál valami hasznosat.

maroz 2015.11.22. 11:13:53

@látjátok feleim szümtükkel: Ismerje fel, hogy tudnak ők két lábon állni, és ha mindenáron segíteni akar, akkor ebben segítsen, ne abban, amikor seggre akarja ültetni őket a rendszer. ;)

Navarone 2015.11.22. 11:16:12

Ennyi, és nem tovább.
Csak azt lehet megmenteni, aki szeretné, hogy megmentsék. Nem szabad ennél többet tenni érte. Ez a fiú eldöntötte, hogy nem fog előrébb lépni.

DFK 2015.11.22. 11:20:56

@látjátok feleim szümtükkel: konkrétan miben hasonuljunk a cigányokhoz? A tanulás és a munka lenézésében? A léhaságban?

bonfred 2015.11.22. 11:24:48

@Navarone: Egyetértek, a döntés a fiúé, és nem a társadalom hibája.

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 11:25:13

@DFK:

Az integrálódás része az elfogadás is. Talán fogadd el, hogy mások is vannak a világban rajtad kívül, akiknek nem kell olyannak lenni, mint te, és nem is kell úgy viselkedniük, ahogy te szeretnéd ( ne eröltesd a saját zubbonyod másra ). A többi már könnyebb lesz számodra is.

inebhedj - szerintem 2015.11.22. 11:26:39

@Bromden főnök:

OFF:

Természetesen nincs igaza a srácnak (ebben sem), de ezt mind tudjuk is jól, igaz? :)

Az időszámítás afféle légből kapott dolog, ez persze igaz, és az is igaz, hogy visszamenőlegesen (kb. a IX-XI. században) került fokozatosan bevezetésre.

Azonban a meghatározás Krisztus születésén alapul (függetlenül attól, hogy valójában élt-e és mikor élt), és ez egy jóval pontosabb elnevezése az inerciarendszernek, mint az időszámítás előtt kifejezés (tekintve, hogy időszámítás meglehetősen sok van, a krisztusi előtt is, azóta is léteznek párhuzamosan más rendszerek, hogy ne vallási, filozófiai vagy kulturális eredetűeket soroljak, itt van mondjuk a UNIX timestamp), tehát bizony a Kr. előtt / után szabatosabb és helyesebb.

Az meg, hogy miben hisz (ráadásul egy 16 éves, aki a poszt szerint erre is "alkotott" egy teljesen zavaros "rendszert", Istenben nem, de mennyben és pokolban igen) végképp közömbös, ennyi erővel azt is mondhatná, hogy nem hisz az időben, vagy az alapállapotú cézium-133 atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusában.

:OFF

Én sajnos nem hiszek a karaktertípus felzárkóztatásában (lásd még r/K szelekció), de az én hitem azért még nem befolyásoló erejű (bár szerintem megfontolásra érdemes lenne, de el vagyok úgy is, hogy a kutyát nem érdekli). :)

pamut 2015.11.22. 11:37:32

@ostvan2: Na igen, ez pl. egy jó komment.

@rás:
Valóban nem ismerlek. De akkor mondd meg te:
Van pszichológusi képzettséged és tapasztalatod? Vagy szociális gondozói, pedagógusi? Csináltál már, sikeres eredménnyel korábban ehhez hasonló mentori munkát? (Ami egyébként nem is munka hanem igazából hivatás.)

Képesnek tartod magad arra hogy egy ilyen nehéz esetet megoldj?
Mielőtt nekiláttál, konzultáltál szakemberekkel, kikérted a tanácsukat?
Szerinted fel tudod mérni ennek a munkának szakmai tudás-igényét?

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 11:40:17

@Navarone: "Csak azt lehet megmenteni, aki szeretné, hogy megmentsék."

Persze az sem árt, ha előtte megtanítják neki, hogy ő megmentésre szorul. Mellesleg mitől is kell megmenteni?
Aki nem tanul meg olvasni, annak a "könyv" semmit nem jelent.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 11:43:46

@pamut: Mit bizonyítana, ha részletesen beszámolnék a - részben e közegben végzett - pedagógusi munkámról, vagy ha igennel válaszolnék az utolsó három kérdésedre?

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 11:44:53

@pamut:

Jók a kérdéseid, de.
Az emberiség nem pszichológusi képzettség és tapasztalat segítségével feljődött, és a jövőben sem azzal fog fejlődni. Nekünk embereknek kell egymással foglalkozni ebéli képzettség és tapasztalat nékül. Mert ugyé nagyanyáink, nagyapáink sem voltak pszihológusok, csak "volt egy jó nagy tenyerük, és nyakon nyomták a gyereket, ha nem teccet a viselkedés".

Edina Kovács 2015.11.22. 11:56:11

Tekintélyelvű.Észérvekkel,logikával meggyőzni nem lehet.Mentális képességei ezt nem teszik lehetővé. Mindenféle változás csak egy domináns,erősebb személy parancsára történhet. Verésből érti meg,hogy kinek fogadjon szót.Utána jó eredmények érhetők el.

pamut 2015.11.22. 12:02:30

@rás:
Nézd, úgy látom az a reakciód lépett életbe, ami egyébként 100 magyarból 99-nek életbe lép, reflexből: az ösztönös védekezés. Én párbeszédet kínáltam, de te ezt támadásnak éled meg mert nyilvánvalóan ez a te hibáidról is szólna.

Lehet azt mondanod, hogy igen a válasz a kérdéseimre, de a posztodból pont az ellenkezője derül ki. Már a poszt címéből is.

Ha te ezt csak úgy vagy hajlandó felfogni, hogy én most téged akarlak kihozni hibásnak, és zsigerből hárítasz, az nem vezet sehová. Én nem akarok neked rosszat, nem akarlak negatív színben feltüntetni. Én is hibáztam az életemben sokat. Ez nem szégyen, ezt fel lehet vállalni egy felnőtt embernek, már csak azért is mert ez az alapja a hibák kijavításának. Aki nem hajlandó elismerni hogy hibázott, az kijavítani sem tudja a hibát, ha egyszer a létét is tagadja.

Én tisztellek azért hogy egy ilyen melót felvállaltál. Ez nagy jószándéknak a bizonyítéka. Ilyet ebben az országban nagyon, de nagyon kevesen vállalnak fel. Ezzel együtt láthatóan nagyon erősen túlvállaltad magad, illetve nem is voltál tisztában azzal mire vállalkoztál és ahhoz milyen szaktudás kéne.

Ha ezt nem akarod elfogadni, akkor ne tedd. Vitázni erről én nem akarok, értelmét sem látom, mert most minek győzködjelek. A célom az volt az eredeti kommentemmel, hogy rádöbbentselek téged és az olvasókat, hogy ehhez messze nem elég a jószándék, ehhez nagyon mély emberismeret, szaktudás és tapasztalat kell, és hogy ha már valaki ilyen nemes feladatot vállal magára, akkor ne essen a te hibádba, és ne értelmetlenül, esélytelenül pazarolja el ilyenre az idejét és energiáját, főleg hogy a garantált, elkerülhetetlen kudarc még árt is annak, akinek segíteni akarnánk.

Az ilyen vállalás szakember kezében egyáltalán nem reménytelen. Búcsúzóul itt hagyok Böjte Csabától pár mondatot, ami bizonyítja hogy lehet sikert elérni:

"Csodálatos látni, ahogy a gyermekotthonunkban, mint egy melegházban, kibontakozik egy-egy élet: a rút kiskacsákból hattyúk lesznek. Van például egy árva kislány, két évvel ezelőtt még az aradi állomáson koldult. Amikor befogadtuk, mocskos és durva volt. Most, ha rászólok, elpirul. Osztályában az egyik legjobb tanuló."

Kívánom hogy a jövőben az a jószándék, ami benned van, a gyakorlatban is sikeresen érvényesüljön.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 12:05:20

@Edina Kovács: Nagyon remélem, hogy nem vagy pedagógus és gyereked sincs. :(

eloi 2015.11.22. 12:19:48

@Bromden főnök: Ettől még tény, hogy Krisztus születésétől számítjuk az időt. Ha "semlegesítjük" ezt, ha nem.

eloi 2015.11.22. 12:20:27

Tanulságos. De ebben a szubkultúrában ez teljesen tipikusnak számít. Egyáltalán nem újdonság. Ezért világos már századok óta, hogy nincsen semmiféle integrálás, felzárkóztatás, ha azt a másik fél nem akarja, nem vesz részt benne, nem teszi a magáévá. Ezért álságos és hazug mindig a többségi társadalmat felelőssé tenni a cigányság helyzetéért.

Tamáspatrik 2015.11.22. 12:24:08

Azt érteni kell, hogy a magzati fejlődés és az első 3 év az ember életében annyira meghatározó, hogy az akkor összeszedett sérüléseket és lemaradásokat nagyon nehéz pótolni sok évtized alatt is. Emiatt kudarcos nálunk elmaradott vidékekről származó cigány emberek vagy az USA-ban az afro-amerikaiak egy részének beillesztése a társadalomban. Az esélyegyenlőség inkább csak elméletben létezik.

Sok munkával viszonylag szerény eredményt lehet csak elérni, és ebben egy közösség talán többet tehet mint egy ember, hiszen a közösség hatása erősebb. Amiben lehet bizni, hogy az elvetett (bizalom-)magok közül némelyik majd csak kisarjad évek múlásával. Nem a kamaszkor egyébként a legideálisabb erre, származástól függetlenül.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 12:28:48

@udvaros: Próbáltam a blogodon kommentválaszt küldeni, de valamiért nem akarta menteni a hozzászólásomat. A lényeg: örülök, hogy elgondolkodtattalak, de: az, hogy valaki cigány (magyar, zsidó, lapp stb.), nem választás kérdése, és az, hogy minek és hova születik, nagyban meghatározza a sorsát. Biztos van valami "kiscserkészes" abban, hogy ilyesmire vállalkozom, de a bejegyzés végén szereplő "felelősség" fogalmában talán az is benne van, hogy a többségi társadalom jövője is múlik azon, hogy mi lesz a cigányokkal. Vagyis: nem "cigánykérdés", hanem "magyarkérdés".

Tamáspatrik 2015.11.22. 12:30:38

@maroz: Hú ez izgalmas! Ha a felzárkóztatás azt jelentené, hogy csak 5 méterrel maradna el a többiektől és nem 150-nel a futópályán, akkor az ő szempontjából mindegy, mert igyse úgyse fogadják el, munkája se lesz. Viszont keres egy alternativ pályát, amiben ő a jobb. Ha nem lát olyan pozitiv példákat, hogy ha sok mindenben hozza az átlagközeli eredményt és az elég, hogy elfogadja a társadalom, akkor oda fog tendálni, hogy a nem legális megoldásokat (bűnözést) fogja keresni. Valamiben extra tehetségesnek kell lennie, ez tuti, mert a származása miatt már hátrányból indul.

Tamáspatrik 2015.11.22. 12:33:52

@látjátok feleim szümtükkel: Egy újságban olvastam olyat, hogy ilyen logikával a tanitó rájött, hogy a cigány gyerekek a verseket úgy fogják csak megtanulni, ha le is rajzolhatják. Rengeteget rajzoltak az órán, a tanár nagyon méltányolta ezt és a gyerekek kaptak elismerést, sőt útravalót is az iskolától. A zsákfalu nem cigány gyerekeire is ez vonatkozott mindez, csak nem akkora érzelmi töltéssel. Tetszett az a cikk.

eloi 2015.11.22. 12:35:55

@tiller foch: Ezt elég jól leírtad. Így van.

bonfred 2015.11.22. 12:56:36

@rás: "Mit bizonyítana, ha részletesen beszámolnék a - részben e közegben végzett - pedagógusi munkámról, vagy ha igennel válaszolnék az utolsó három kérdésedre? "
Hogy a mentorálást nem a marketinges-énmárkás-önmegvalósítós-szelfizős értelemben gondolod. Meg az legalább talán megmagyarázná, miért engedted túl közel magadhoz, és miért hagytad, hogy simán manipuláljon, és utána mért voltál durcás, mert a FB-on blokkolt.

Conchobar 2015.11.22. 12:57:38

@Tamáspatrik: "Viszont keres egy alternativ pályát, amiben ő a jobb. Ha nem lát olyan pozitiv példákat, hogy ha sok mindenben hozza az átlagközeli eredményt és az elég, hogy elfogadja a társadalom, akkor oda fog tendálni, hogy a nem legális megoldásokat (bűnözést) fogja keresni" - Az ember mindig valamely csoportnak, etnikumnak a tagja. Ha őt abból a csoportból nem akarják kizárni, ha nincs oka neki szembefordulni a csoportjával, akkor ő nem fog individualizálódni, nem fog új utakat keresni, nem fog egyénként, független személyiségként viselkedni (mégha ennek nem is lesz tudatában). Úgy fog cselekedni, ahogy a kultúrája, hagyományai meghatározzák. Ahogy a csoportjának a többi tagja is cselekszik. Tehát nem egyénként lép a bűnözés útjára, hanem egy csoport, etnikum tagjaként. Egy olyan etnikum tagjaként, amely unikális (és sikeres) mert nemcsak fennmaradt, hanem létszámban szaporodott is, noha mindig csak máról holnapra élt, nem végzett komoly gazdasági tevékenységet, nem hozott létre államot, nem maradtak utána (szakrális és világi) építmények. Mindenfajta (más kultúrába történő) integrációs kísérlet kudarcra van ítélve mindaddig, amíg az évszázados beidegződések, hagyományok mentén is boldogulhatnak

DFK 2015.11.22. 13:13:22

@látjátok feleim szümtükkel: csak akkor ne is akarjon részesedni az én világom eredményeiből. Nem kell tanulni és dolgozni, de akkor az adómból ne kérjen segélyt.

Thomas Dantes 2015.11.22. 13:25:16

Hogy lehetne heti pár alkalommal, beszélgetéssel segíteni, és változtatni, ha nincs rendes család? Ha nem lát jó példákat otthon? Ha barátai, környezetet épp az ellenkező irányba viszi?

Nem cigányozni kell itt, bár tény, Magyarországon az ilyen problémás gyerekek többsége cigány.

De az ilyen züllés, másokkal, nem cigányokkal, nem csak Magyarországon is megtörténnek.
Nagyon nehéz, ha nem szinte lehetetlen változtatni. Hiába mondod neki, hogy tanuljon...megy haza, jönnek a haverok, minek tanulni? Hát hülye vagy? Gyere verjünk meg valakit, vegyük el pénzét, és minden rendben...mi történhet? Kicsit börtönbe csuknak? Apád is ott van, jól el van...legalább majd kigyúrod magad...és ennyi.

egy nagyi 2015.11.22. 13:27:53

rás: elolvasva ezt a sok kommentet vannak akikkel egyetértek a Te hozzáállásod vonatkozásában, de most azt mondom ne add fel. Lehet, hogy naiv tanács,de én újból leutaznék abba a helységbe és felkeresném az otthonában, megismerkednék a nagymamájával, és ha otthon van, az otthonában mindjárt lehet olyan tárgyat, jelenséget tapasztalni, ami elindíthat egy személyesebb diskurzust, ha valaki érzi, hogy az a Pestről jött polgár alá tud merülni az ő világába nagyobb bizalommal nyílik ki. Egy ilyen esetben, ha valóban tenni akarunk, elkötelezetten akkor oda naponta le kell utazni és több órára. A tananyagot az ő egyéniségére kell szabni. El kell mennem , majd folytatom.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.11.22. 13:40:18

@rás: A származás valóban nem választható, de a viselkedés tág határok között alakítható, felvehető. Nem csak kiskorúaknak szánt mesékben jelenik meg a segítő szándék motívuma. Itt van példának a Pygmalion. Ebben a kitalált történetben Eliza Doolittle lehetne akár cigánylány is. Higgins és Pickering átnevelik, amennyiben biztosítható a visszahúzó családi környezet kizárása, és az alany maga is érzi előnyét a változásnak. E történet egyik tanulsága, hogy egy bizonyos tudati szint alatt inkább idomításról van szó. Ezt a szintet elérve nevezhetem a folyamatot nevelésnek, tanításnak, aminek során a módszerek is finomodnak. Ha nem megy az idomítás, ne vállalj cigányokat...
Magyarkérdésben szigorúbb vagyok nálad, és azt vallom, hogy ha már nagyon eldurvul a helyzet, akkor nem a kisebbség fogja meghatározni a többség sorsát, ha úgy tetszik: nem a farok csóválja a kutyát.
patak.blog.hu/2015/11/22/mi_leszel_746

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 14:04:10

@Thomas Dantes: "Nem cigányozni kell itt, bár tény, Magyarországon az ilyen problémás gyerekek többsége cigány."

Ezt minek alapján mered így kijelenteni? Olyan közegben mozogsz, ahol ezt láthatod?

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 14:08:41

@DFK: "Nem kell tanulni és dolgozni, de akkor az adómból ne kérjen segélyt."

Oké, ez rendben van. De akit nem engednek be egy olyan világba, ahol ezt megtanulhatná, azt miért is nem indokolt segélyezni? Vagy szerinted akinek nincs vagyona, tehetsége, műveltsége, munkája, lehetősége, tanító családja, stb. annak éhen kell döglenie? Miért is különb az ember az állattól? Vagy tévedek?

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 14:14:48

@eloi: "Ezért álságos és hazug mindig a többségi társadalmat felelőssé tenni a cigányság helyzetéért."

Itt nem olvastam olyat, hogy bárki a többséget tenné felelőssé a kisebbség helyzetéért, de ha jól belegondolsz, a többség tud érdemben többet tenni, mivel övé az ország, a hatalom és a legfontosabb, a pénz.

2015.11.22. 14:15:51

Két világ találkozott, az iskola volt az egyetlen közös pont. Amúgy tudomásul kellene venni,hogy vannak akik nem szeretnek tanulni,teljesen mindegy,milyen a genetikája vagy milyen nemzetiségű.A srácban ott a lehetőség,szeret rajzolni és írni,ezek értékek,innen kellett volna elindulni. Az,hogy szürkévé és egyformává akarják nevelni a birka tömeggel,nem mindig a tanárok és nem a diákok hibája... Sokan túldimenzionálják az iskola fontosságát,persze tudom félbehagyott általánossal miféle sors vár rá,de az ő választása és az ő sorsa.Miért gondolják,hogy aki nem tanul az egyből bűnözővé válik,sokkal veszélyesebb,ha valaki tanul,karriert épít és bűnözővé válik:)A verekedés ugyan miért olyan szörnyű,a ketrecharcban sikerélményt szerezhet,vagy szétverheti az, aki erőseb,legalább ott egyenrangúnak és menőnek érezhette magát (nem a gyengébb kölyköket aprította).

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 14:16:18

@Edina Kovács:

Téged vertek a szüleid? Ha igen, akkor sajnállak. Ha nem, akkor meg miből gondolod, hogy a verés célravezető?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.22. 14:23:20

@szlo:

"Ehhez hosszú ideig tartó kötődésre lenne szükség. Kötődésre egyazon emberhez, hogy ez elindítsa benne a változás igényét. De erre meg nem alkalmas a mostani pedagógiai rendszer. Másra sem nagyon"

Azért a legtöbb nem cigány gyereknél működik ez a pedagógiai rendszer inkább több, mint kevesebb sikerrel - az meg nem várható el, hogy a cigányoknak külön oktatási rendszert hozzunk létre - még akkor sem, ha tudnánk, milyennek kellene lennie.

egy nagyi 2015.11.22. 14:27:47

rás: itt vagyok, folytatom. Megérdeklődném és megbeszélném vele, hogy az utolsó pár évet magántanulóként tegye le az iskolában, persze ez nem zárja ki a mindennapos közös tanulást. Marha fárasztó ez, de biztosan ismered a mondást, ha egy ember megmentesz, akkor az egész emberiséget mented meg. Az agresszívítását úgy terelném mederbe, hogy felvázolnám neki például hogyan lehetne biztonsági őr, vagy rendőr stb, s miket kell ehhez megtanulnia. Amikor hozzá elmész talán Te is írhatsz egy rapszöveget, meg lehet tárgyalni. Egy vasárnap elvinném valamilyen festészeti kiállításra, ha már rajzol, beszélnék a festőkről. stb. Benned rás mindez megvan, ez a lehetőség, de hinned kell benne. S még egy, ha az ő otthonukban megkínálnak mondjuk egy zsíros kenyérrel jóízűen meg kell enni.
De még nincs vége, egyes kommentelőknek egy kis példabeszéd. Az ajtónkkal szembeni szomszédban él egy család, feltűnően szőkék és tejfehér bőrűek, van egy immár húsz éves fiatalember is köztük, aki szerelemgyerek, anyja kiskorában állandóan ütötte, mindenféle mocsok szavakkal szidalmazta,persze, hogy a gyerek éktelen rossz volt. Nem tanult, többször bukott, végül úgy járt, mint ez a cigány fiú az utolsó osztályaival. Nálunk jól működő Tanoda van, ennek ellenére nem ment, a cigány gyerekek akik idejártak képesek voltak hármas jegyeket szerezni, ő nem. Rendőrségi ügyei voltak, verekedett, a parkoló autók kerekeibe szögeket dugtak a haverokkal, stb. Nagy nehezen bekerült egy felzárkóztató középszintű iskolába valamilyen program keretében, az iskola réme lett, lopott, verekedett, végül kitették, nincs szakmája, feketén dolgozik és lehalkult.
Tehát azért mert a cigányság kiszolgáltatottabb rétege a társadalomnak nem szabad lemondani róluk.
És végül nézzen mindenki utána, hogy a zsidóság, a kereszténység, a pravoszlávok ás az iszlám mikortól számítja az időt. Jelenlegi időszámításunk csak egy konszenzus általi.

szlo 2015.11.22. 14:44:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tehát cigányoknál nem működik ez a rendszer, nem cigányoknál meg igen. Köszönöm, sokat tanultam tőled. :-(

Thomas Dantes 2015.11.22. 14:44:51

@látjátok feleim szümtükkel: Igen. Éltem jó pár évig olyan városrészben ahol a többség cigány volt.

De hogy ne legyen félre értés: nem azt mondom hogy azért van ez mert cigánynak születtek, hanem mert a cigányok többsége, olyan társadalmi helyzetben van, amilyenben.

midnight coder 2015.11.22. 14:47:55

@egy nagyi: Ez nem fagyi kérdés. Ma a társadalom milliószor több lehetőséget ad egy gyereknek ahhoz, hogy kiemelkedjen mint valaha. Az, hogy vannak akik nem élnek vele, az leginkább azért van, mert megtehetik, mert látják hogy van egy olyan, viszonylag kényelmes életforma, ahol nem nagyon kell strapálni magad a tanulással, és mégis egész jól el lehet lenni.

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 14:48:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "...az meg nem várható el, hogy a cigányoknak külön oktatási rendszert hozzunk létre - még akkor sem, ha tudnánk, milyennek kellene lennie."

Miért nem várható el? Ők is a magyar állam tagjai. Vagy nem?
Csak a nem oda tartozóknak lehet elit iskola, meg külön féle-fajta oktatás, nekik nem?

Arcade Macho 2015.11.22. 14:55:38

ket kerdesem lenne:
1., miert nem ezeket dedelgettek a wilkommenskultur retardalt tagjai?

2., 3 csapas elvet mikor fogjak bevezetni az ilyenekre? jo persze artalan kis gyermek meg, viszont mas torkanak a taposasa szerintem buncselekmeny temakorebe tartozik, jut eszembe a ciganysimogato akkor megtette hivatalbol a feljelentest?

Bándy Kata gyilkosa is kb ilyen edibedi megnyero volt anno, ja oneki adtak meg lehetoseget beilleszkedni, mert miert is ne?

egy nagyi 2015.11.22. 15:17:42

@midnight coder: az igaz,csak a pénz van szűkében, és nem mindegy , hogy az alany az ország melyik régiójában él.Nem kényelmes az a szerencsétlen csak szeretne elemi emberi szükségleteket kielégíteni. Láttál már olyat, hogy a kutya leteríti az oroszlánt, ő is elsomfordál,hát a szegények így somfordálnak.Az ő számára nem elég az általános iskola, a továbbjutáshoz pénz kell, még ha nem fizetős is.Csak elég a mindennapos közlekedésre gondolni.

mortullus 2015.11.22. 15:19:34

Kár hogy India nem ismeri el, hogy az anyaországuk, így sajnos nem lehet őket oda deportálni.

maroz 2015.11.22. 16:02:10

@midnight coder: Tehát a jobbat választják a rosszabb helyett. Mindenki ezt teszi.

élhetetlen 2015.11.22. 16:13:02

@rás: Messzebbről indulok, és nem a cigányságtól. Jó ötven éve voltam általános iskolás falun. A környező tanyákról a gyereket ötödiktől behozták hetes kollégiumba, csak azért, mert addig elég volt az egy tanító az öt gyereknek, de fizika, kémia, nyelvi labor a tanyán nem volt, és négy év felső tagozat bőven elég volt ahhoz, hogy egy gimiben ne lemaradással induljon bárki. Nem mindig örültek a szülők, mert én, aki a faluban laktam, azért segítettem otthon, lefutottam a boltba, segítettem gazolni, tyúkhúrt szedtem a tyúkoknak, stb, ezek a gyerekek meg otthon semmit, de valamit valamiért, elsőbb rendű volt a gyerekek érdeke, és nem beszéltek a személyes szabadságról ebben az esetben. Mire költenék én? A hátrányos helyzetű gyerekeknél arra, hogy legyen este nyolcig foglalkoztatás, de megfizetett szaktanárokkal, akik délután akár korrepetálnak, tehát nem csak az időt töltik benn a gyerekek, aztán öttől akármilyen sport, utána zuhanyozás, vacsora. Ha ez megvan, másnap nem kérdés, hogy ki mellett ül, mert nem büdös. Aztán lehet, hogy beszól a szüleinek, hogy büdösek vagytok, és kap egy pofont, de ő már akkor sem büdös, és még az is előfordulhat, hogy a szülő belátja, hogy igaza van a gyereknek. Mi kell ehhez? Költeni a foglalkozásokra, tanárokra, helyiségre, reggeli, esti buszos begyűjtés, és hazaszállítás, (Mert az nem elég, hogy rendeletileg kötelezzék a szülőt, hogy vigye be, vigye haza a gyereket, azt látjuk, gondolok itt az isten tudja hány kilométerre levő óvodára, ahova, ha télen nem viszi be gyalog a gyereket, akkor legfeljebb nem kapja meg a segélyt). Hogy erre pénz? Nem emlékszem pontosan, de valami gellérthegyi székház, meg ki tudja milyen Híd program? Meg lehetne ezt oldani. A kultúrájukat nem kell megváltoztatni, arra is sokat költ az ország, hogy a leválasztott területeken élő magyarok megtarthassák a kultúrájukat. Nem? A mentalitás, életmód pedig így változtatható lenne. Na hánytam egy csomó borsót a falra, belátom.

♔bаtyu♔ 2015.11.22. 16:18:37

Amúgy az első, hogy a libsiket - biztos ismeritek ezt a zilált rossz arcú, se ffi, se nő, identitás zavaros, hisztis típust, aki ráadásul még meg is él ebből - távol kell a cigányoktól tartani.

Ahogy a megélhetésieket (díszcigányok, Hegedűs) is.

élhetetlen 2015.11.22. 16:34:00

@♔bаtyu♔: Ez logikus. A cigány pedagógusnak teljesen más a genetikája, mint a többi cigánynak. Nyilván, ha ő mondta. Esetleg jobb viszonyok között nőtt fel, és esetleg, ha a többi gyerek is jobb viszonyok között nőne fel? Ha időd és türelmed engedi, nézz rá a élhetetlen 2015.11.22. 16:13:02 rás-nak írt válaszomra.

egy nagyi 2015.11.22. 17:02:07

@élhetetlen: nagyon fontos dolgot mondtál.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 17:14:00

@egy nagyi: Természetesen mindenben igazad van. Egyébként voltam náluk. Viszont nekem is megvannak a korlátaim, fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt. Nem tudom vállalni, hogy naponta odautazom - pláne, hogy semmi esélye annak, hogy otthon is találom. Másfél órás együttléteink többsége egyébként nem a tananyaggal, hanem a róla, az őt épp akkor foglalkoztató kérdésekről folytatott beszélgetéssel telt. Világos volt, hogy a személyes kötődés, a bizalom a legfontosabb, erre lehet majd építeni, és azt reméltem, ez már kialakult. Tévedtem, nem volt elég, és az akarata ellenére nem tudok segíteni rajta.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 17:16:55

@élhetetlen: Együtt hányjuk a borsót. :) Amúgy mindennel egyetértek, amit írtál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.22. 18:30:46

@szlo:

"Tehát cigányoknál nem működik ez a rendszer, nem cigányoknál meg igen. Köszönöm, sokat tanultam tőled. :-("

Nem tőlem tanultál, hanem a valóságból, a tényekből. Az a szomorú helyzet, hogy a tények nincsenek tekintettel a te elképzeléseidre, ideológiádra.

@látjátok feleim szümtükkel:

"Miért nem várható el? Ők is a magyar állam tagjai. Vagy nem?"

Szerinted?

"Csak a nem oda tartozóknak lehet elit iskola, meg külön féle-fajta oktatás, nekik nem?"

Galambom, el tudod te képzelni, hogy a libsik mekkora világraszóló hisztit rendeznének, ha a cigány gyerekeknek szegregált oktatást vezetnénk be? Persze most is hisztiznek, hogy nincs ilyen, szóval a van sapkája/nincs sapkája esete forog fenn,

Tamáspatrik 2015.11.22. 19:26:08

@Conchobar: Jaja. Egy másik válaszban irtam is, hogy esélye a csoportból való kiemelésre egyéni kezdeményezésként eléggé esélytelen, egy másik csoport képes leginkább kiemelni. Ld. Böjte atya tevékenysége (amely ált. a lecsúszottak, eldobott gyerekek megsegitésére irányul). A másik feléhez, amit irtál azt tenném hozzá, hogy szerintem sok évszázados lemaradásban vannak kulturálisan, és a biológiai evolúciót kulturális értelemben használva, megrekedtek egy afféle "ökológiai fülkében", speciális szerepben a társadalomban afféle "egyéb kategóriaként" (guberáló, kupec, stb., habár a zene is t.képp ide tartozik), amikor pedig ezekre a zömében féllegális tevékenységekre nincs már annyira szüksége a társadalomnak, az méginkább növeli a bűnözővé válás esélyét.

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.22. 20:00:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nincs igazad, mert a szegregáció nem azonos azzal, hogy a gyerekek képességihez igazítjuk az oktatást. Nem csak cigány gyerekek szorulnak erre rá, sajnos sok a nem cigány gyerek is, akinek nem ártana.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.22. 21:07:54

@látjátok feleim szümtükkel:

"sajnos sok a nem cigány gyerek is, akinek nem ártana"

Igen, ők kisegítő iskolába járnak. Vajon mekkora lenne a libsi felhördülés, ha a cigánygyerekeket is kisegítő iskolába küldenénk? Mert igazából oda valók, akár elismered, akár tagadod.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.22. 22:31:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Döbbenetes a tájékozatlanságod: a kisegítő iskolákban a cigány gyerekek aránya a többszöröse annak, mint a társadalom egészében. Ismét bebizonyosodott, hogy a tudatlanságra lehet a legsötétebb demagógiát építeni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.22. 23:23:21

@rás:

Képzeld, én is tudom, hogy a kisegítő iskolák tele vannak cigány gyerekekkel. De őket nem alapból a cigányságuk miatt küldték oda, hanem azért, mert rosszul teljesítettek a normál iskolában - vagyis nem elő-, hanem utószelekció alapján. Itt azonban valaki külön oktatási rendszert javasolt a cigányoknak, ami azért nem is kicsit más, mert az már előzetes szelekció lenne.

Ami meg a demagógia-vádadat illeti, ha boldogabb vagy attól, hogy engem demagógnak minősítesz ahelyett, hogy beismernéd a pedagógiai inkompetenciádat - nos, engem ez csöppet sem zavar. :)

Advanced Flight 2015.11.23. 00:39:27

@rás: nyilván antidemokratikus eszközökkel, hogy máshogy? erre nincs komilfó megoldás :-(

DFK 2015.11.23. 03:57:25

@látjátok feleim szümtükkel: Mindig elmondom, hogy a szüleim meglehetősen szerény anyagiakkal rendelkeztek. De mindig elmondták, tanulással juthatok feljebb náluk. S én tanultam. A tanulás lehetősége mindenkinek megadatik, csak élni kell vele.

DFK 2015.11.23. 04:03:21

@látjátok feleim szümtükkel: nem csinálhatunk egy olyan iskolarendszert, ahol a semmire lehet ugyanolyan bizonyítványt kapni,mint mások. Mert utána csinálhatunk olyan munkahelyeket, ahol azért kap fizetést, mert cigány.

bakni 2015.11.23. 13:42:21

@látjátok feleim szümtükkel: Evolúció lenne a téma, vagy azzal kapcsolatos? Nem hinném... ez bizony kőkemény pszichológia. Pamut kérdései nemcsak, hogy jók, de fontosak is. Az ember nem egy tárgy, amit csak otthagyunk, ha nem megy a vele kapcsolatos akármilyen dolog. Véleményem szerint ha belevágunk emberrel/emberekkel való foglalkozásba, akkor nem árt ha ismerjük a körülményeket, és nem csak a felszínt, hanem ami amögött van, és itt a lélektan igen is fontos. Ha nem ismerjük, ne szégyelljünk segítséget kérni, tanácsot, hogy mit, hogyan stb. Vannak a témában jártas szakemberek, akik segítenek, és ez mindkét fél érdeke. Nem a blogírót akarom leszólni, hiszen őt a jó szándék vezérelte, ami tiszteletre méltó. Az írás végén kérdezte, hogy meddig tart a felelősség. Nos, szerintem nem az a kérdés meddig tart, hanem hogy hol kezdődik...

bakni 2015.11.23. 13:59:26

@rás: Úgy gondolom válaszolhatsz nyugodtan azokra a kérdésekre, és még csak nem is kell ide leírni a válaszokat, hanem csak magadnak. (Gyanítom már megtetted azóta...) Aztán vesd össze a történtekkel, és ki fog derülni, aminek ki kell, és levonhatod a következtetést... Ne érts félre, nem bántani akarlak. Nemes dolog amivel foglalkozol, csak nagyon nehéz is.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.23. 19:40:51

@bakni: a pamut által felvetett szempontok valóban fontosak, de nincs mit mondanom annak, aki előbb egy komplett vádiratot szegez nekem, majd igazoló jelentést követel a kompetenciáimat illetően.
Természetesen tisztában vagyok a vállalt feladat tartalmával, nehézségeivel, feltételeivel - már 18 éves korom óta foglalkoztam ilyen környezetből származó fiatalokkal (most 69 éves vagyok) -, van pedagógiai gyakorlatom - amitől persze lehetek rossz pedagógus is (nem lennék ebben magányos), és van némi szociológiai tájékozottságom is. Ráadásul természetesen ez nem egyéni vállalás volt, hanem egy csapat tagjaként kaptam a feladatot. Azt a feladatot, amely sok ok miatt teljesíthetetlennek bizonyult, s ennek csak egyik, bár döntő eleme volt az alany, a 16 éves srác lázadása.
Köszönöm az empatikus hozzászólásodat.

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.24. 08:56:21

@DFK: "A tanulás lehetősége mindenkinek megadatik, csak élni kell vele."

Erre mondta nekem egy huszonéves, állami gondozásban felnőtt cigány fiatal, hogy ezt ott neki senki nem mondta. Én meg amikor mondtam neki, akkor már azon a korszakon túl volt, hogy ennek hasznát tudta volna venni.

Egyébként nem a "semmire" adjuk az értékelést soha, hanem mindig egy hús-vér, élő emberre. Korától fügetlenül. Abban az országban, ahol tapasztalás nélkül államot lehet vezetni, ott ugyan miért nem lehetne egy cigány származású embernek megadni a lehetőséget ahhoz, hogy a saját igényei között, és annak megfelelően iskolázódhasson? Mondjuk azzal kezdve, hogy a származásukról, hiedelemvilágukról, szokásaikról, hagyományaikról is tanítani őket a közoktatásban? Vagy ez csak a többség joga? Azoké, akik Árpáddal jöttek?
Mi lenne pl. ha az oktatásuk arra az életközegre is irányulna, amelyben felnőttként élnek, pl. építőipar, háziipar ( már ha van fogalmad róla, mit is takar ez a kifejezés ). A diferenciált oktatás nem szegregáció, csak ezt valahogy hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Egyébként mi "többség" sem szeretjük, hogy mindig megmondják a tutit, miért gondolod, hogy a kisebbségnek eleve tűrnie kell azt?

bakni 2015.11.24. 10:17:15

@rás: Nos, attól eltekintve, hogy pamut mondanivalói lényege jogosak, igazak e (én nagyrészt egyetértek vele), talán tényleg túl keményen fogalmaz, de azért vádirat meg követelés, az túlzás szerintem. :) De mindegy is, mert nem neki, vagy nekünk kell "bizonyítanod", hanem magadnak és esetleg annak, akit pártfogolsz....
Bevallom, nem hittem volna, hogy ennyi évek állnak már mögötted (remélem nem baj, hogy tegezlek, én jópár évvel fiatalabb vagyok :) ) és úgy tűnik van némi tapasztalod már. De úgy gondolom, hogy ebben az esetben, főként a lelkesedés, és a jó szándék, a segíteni akarás motivált, amiért belevágtál ebbe a nehéz feladatba és talán az előrelátás, a pszichológiai tapasztalat azok, amik hiányoztak. Ahogy az orvos a betegeget csak úgy tudja meggyógyítani, ha előtte megért magát a betegséget, úgy magán az emberen is úgy tudunk leghatékonyabban segíteni, ha előtte megértjük a személyiségét. Néha le kell süllyedni (vagy felemelkedni) az ő szintjére. Valaki írta, hogy a cigányok nagyon jó emberismerők, és hogy manipulatívak, ez szerintem is így van, nagyon könnyen tudják befolyásolni az embert. Ha a rá vonatkozó lélektani részét is felmérted volna előzetesen, ahogy a szociális, pedagógiai stb (amiket gondolom megtettél, csak talán nem eléggé, mert mondjuk bíztál magadban és a képességeidben), akkor talán másképp álltál volna neki... vagy talán bele sem fogtál volna, mert esetleg úgy találtad volna, hogy ez már meghaladja a képességeidet. Itt jön az, amit már írtam, hogy nem az a kérdés, hogy meddig tart a felelősség, hanem hogy hol kezdődik! Persze utólag könnyű okosnak lenni, nézd el nekem... :)
Örülök mindenképp ennek az írásodnak, mert a történtek tanulságosak számomra is, és másokéra, de nem utolsósorban talán számodra is. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.24. 10:46:49

@bakni:

"mert esetleg úgy találtad volna, hogy ez már meghaladja a képességeidet"

Nem is biztos, hogy a képességeit haladja meg, talán csak egy 69 éves ember lehetőségeit. El tudom képzelni, hogy egy ilyen idős emberre egyszerűen nem is hallgat a cigány (vagy akár magyar) gyerek. Egy 30-40 évest inkább közelebb enged magához - az életkora pedig hát nem része a képességeinek.

Valószínűbbnek tartom azonban, hogy a gyerek annyira primitív volt lelkileg, hogy senki nem ért volna el nála eredményt. 16 éves korra már eleve nagyrészt kialakult a személyisége, csodákat nem lehet tenni.

látjátok feleim szümtükkel 2015.11.24. 11:04:12

@bakni: "Bevallom, nem hittem volna, hogy ennyi évek állnak már mögötted...talán másképp álltál volna neki... vagy talán bele sem fogtál volna, mert esetleg úgy találtad volna, hogy ez már meghaladja a képességeidet."

Nem jó oldalról közelíted a dolgot.

Egy társadalomban a ma született polgártól a száz évesig terjedő korú ember él együtt(?). Nos talán az együttélés hiánya is oka annak, hogy szakadékok közt élünk. Ezért a korosabb ember nem felelelős, mert ha a fiatalabb korosztályok a mienk a tudás fensőbbségével tekintenek rájuk, akkor sosem tudja meg, hogy a bölcsesség az korral jár. Rás bölcs, és ezt a képsségét szerintem nagyon jól használta. A többi nem az ő felelősségéből vagy felelőtlenségéből következik.

Ez a fital soha nem fogja elfelejteni, hogy volt valaha egy ember, aki vele szóba állt, és őt meghallgatta. Nekem is volt Ras-om, meg ha jól végig gondolod, lehet, hogy te is találsz magad körül egyet. Még az sem biztos, hogy öregebbet magadtól.

bakni 2015.11.24. 13:37:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, az is lehet, hogy a lehetősségeit haladta meg, de ez az elvállalás kérdése szempontjából ugyanaz.

Szerintem az, hogy ki kire hallgat, vagy kitől tanul valamit nem igazán kor kérdése. Épp úgy hallgathatunk fiatalabbra, mint idősebbre, vagy tanulhatunk pl az ellenségeinktől... Viszont ahhoz, hogy tanuljunk valakitől/hallgassunk valakire, bizonyos szellemi szinttel kell rendelkeznie, legalábbis hogy a megfelelő következtetést levonja, ellenkező esetben nem fog menni, vagy rosszul értelmez. Másrészt a mentornak, pártfogónak ismernie kell a személyt, annak a személyiségét is, hogy tudja milyen úton tudja "megérinteni" a pártfogoltat.

Nem ismerem azt a srácot, így nem tudom megítélni mennyire volt primitív, vagy sem, de akár tényleg az is lehet, hogy reménytelen volt, de akár az is lehet, hogy máshogy kellett volna hozzáállni...

bakni 2015.11.24. 14:14:56

@látjátok feleim szümtükkel: Hm, hát lehet, hogy rossz oldalról közelítem ezt az egészet, de a Rás korával kapcsolatos megjegyzésem, csupán csak egy megjegyzés volt, semmi több... ennek, amit idéztél tőlem, így semmi értelme.

Egy társadalom -nagyon leegyszerűsítve- ellentétes dolgokból áll. Fiatal, idős, buta, okos, szép, csúnya, jó, rossz stb stb. Összességében mégsem fekete vagy fehér, hanem szürke, mert ezek az ellentétek a társadalmat felépítő alanyokban is megvan. Ez így volt mindig és így is lesz, teljesen természetes. Ezekből kifolyólag mindig is lesznek szakadékok, vagy éppen hidak is épülnek azon a szakadékon.
Nyilván nem lehet felelős, de nem is értem, hogy jön ez ide... Azzal sem értek egyet, hogy a bölcsesség a korral jár... rutin, meg tapasztalat az igen, de egy fiatal is lehet bölcs, ahogy egy -mondjuk- 40 éves is lehet buta, ostoba.
Rás bölcsességét nem akarom kétségbe vonni, nem is tudnám, hiszen nem is ismerem. Feltételezem, hogy akár én is tanulhatnék tőle, ahogy a leírt történetéből. Ettől függetlenül egy bölcs ember is csinálhat valamit rosszul, de ő tanul is belőle...

Bizony, nekem is volt... volt nálam fiatalabb is, és idősebb is, akiktől volt mit tanulnom.

egy nagyi 2015.11.24. 16:26:29

@bakni: személyesen nem ismerem rást, de már 2009 óta figyelem a blogját, s olykor hozzá is szólok, nem azért, mert egyidős vagyok vele /imádom a fiatalokat, és nagyon bízom bennük/ azt tapasztaltam, hogy ő egy társadalmi kérdésekre nagyon fogékony ember. Érdeklődése többirányú kultúrát ölel fel, és ő ezt a feladatot azért vállalta el, hogy segítsen valakinek egy szikrányit. DE ő a lelki és pszichológiai meghallgatáson valamint a tananyag feldolgozásán kívül nem tudott mással segíteni a srácon. Nem tartom a vállalkozását kudarcnak,mert nézzünk bele a társadalmunk mélységeibe, az a fa amelyik nem jó talajon próbál meg élni, csak ritkán tud egy-egy satnya levélkét hozni. Vagyis a társadalmi környezet vagylagosságának mindnyájan ki vagyunk szolgáltatva, a tanult ember is pofára eshet, és senkiket és feldobhat a jó szél. Rás, ahogy én megismertem egy nagyon értelmes kultúrlény, a fiú sokat kaphatott volna tőle, és ez bántja. Sajnos egymás jellemét csak áttételesen tudjuk befolyásolni, az élethelyzet a determináns, akár cigány, akár hottentotta valaki, de küzdeni csak a felismert érdekkel lehet. Erre nem sikerült a fiú esetében rávilágítani.

bakni 2015.11.24. 18:06:20

@egy nagyi: Köszönöm, hogy megosztottad saját ismereteidet Rásról, tulajdonképpen én is így képzelem Őt. Empata személy, akinél a segíteni akarás nem megkérdőjelezhető. A vállalkozását még idejében hagyta abba, úgy érezte megtett minden tőle telhetőt.

rás · http://ras2.blog.hu 2015.11.24. 20:49:39

@bakni, @egy nagyi, @látjátok feleim szümtükkel: köszönöm a megértő - megérteni akaró vagy éppen mentegető - mondatokat. Talán tényleg öreg vagyok már ehhez - bár a srácot mintha nem zavarta volna, többször is elismerően említette, hogy "milyen jól tartom magam", de ennél fontosabb, hogy szerintem bízott bennem. Amikor ma - részint a bejegyzés, részint "nyilvánvalóan eltérő pedagógiai elveink" miatt - eltávolítottak a csoportból, az egyik érv az volt, hogy eljátszhattam a gyerek bizalmát azzal, hogy utolsó találkozásunkkor rázúdítottam mindazt a vádat, amit az osztályfőnöke mondott. (Ez persze feltételezés, hiszen ők se beszéltek a sráccal.)
Amikor belekezdtem, valóban nem volt mód az előzetes tájékozódásra, menet közben derült ki a srác motiválatlansága, pszichikai, mentális állapota. Talán akkor - néhány találkozás után - kellett volna abbahagyni, fel- és elismerni, hogy heti kétszer másfél órás találkozással (plusz az iskolai teljesítés érdekében rám - ránk - háruló nyomással) ez teljesíthetetlen feladat. Ennek viszont ellene szólt az a tapasztalatokon alapuló elvem, hogy ha csak egy időre is jobbá tudom tenni egy ilyen gyereknek a világát, már van értelme; ráadásul, mint már többször leírtam, hosszú távú együttműködésben gondolkodtam. A feladás - a kudarc - az együttműködés fizikai lehetetlensége miatt következett be. Ha vele, a környezetében élek, ha van alkalmam naponta találkozni vele, ha nem 50 perces vonatút van köztünk, ha a "szökései" utáni napon az utcán jó napot kívánhatok neki...
Igaza van mindazoknak, akik szerint "hályogkovácsolás", ha egy nyilvánvalóan pszichológusi segítségre szoruló kamasszal, a lelkével megfelelő szakképesítés nélkül foglalkozom. De ha egyszer esély sincs arra, hogy valaha is pszichológushoz kerüljön?
Szóval, biztos igazuk van azoknak, akik teljes jóindulattal azt mondják, hogy nem lett volna szabad elkezdeni - és biztosan lehet jobban csinálni -, de mindezzel együtt bízom benne, hogy látjátok feleim szümtükkel-nek igaza van, és a srácban megmarad valami.

Ja, és jó volna máskor is olvasni a véleményeteket. Kösz.

bakni 2015.11.25. 09:36:46

@rás: Na, ez az igazi kudarc, amikor külső tényezők, nyomás értelmetlenül akadályozzák az embert a feladatuk elvégzésében... így szinte lehetetlen érvényesülni, eredményt elérni. Rás! Sajnálom, hogy így alakult...

látjátok feleim szümtükkel 2016.01.30. 22:02:02

@rás:

Belegondoltam, és megállt a lélegzetem:(

index.hu/belfold/2016/01/27/nincs_borzalmasabb_az_elso_padon_toltott_ejszakanal/

Ez a kudarca. Itt nálunk, a mienk és az államunké.