Britannia bukása címmel jelent meg a Népszabadságban a talán leghíresebb ma élő francia értelmiségi, Bernard-Henri Lévy filozófus írása, amely azonban valójában a demokrácia csődjéről szól.

„A Brexit nem a nép, hanem a populizmus győzelme. Nem a demokráciáé, hanem a demagógiáé. A jobbszél győzelme a jobbközép felett, a radikális baloldalé a liberális felett. A xenofóbia győzelme mindkét oldalon, a belső ellenséget kereső rögeszméé és a régen lappangó gyűlöleté a bevándorlókkal szemben…

Ez a legavíttabb szuverenizmus és a legostobább nacionalizmus győzelme. A belterjes, poshadt Anglia győzelme a világra nyitott, dicsőséges múltjához méltó Anglia fölött. A Másik tagadása a fölfújt Én által. A komplexitás tagadása és a végletes leegyszerűsítés diktatúrája. Nigel Farage híveinek győzelme a ’politikai osztály’, a média és a ’globális elitek’ fölött, melyeknek ’Brüsszelből parancsolnak’…

Ez a Fritz Lang Metropolisában megjelenített tömeg győzelme. Meg a hajótörőké, a balos bunkóké, a részeg szkinhedeké, az írástudatlan hőbörgőké, a bikanyakú neonacionalistáké. Azok győzelme, akiket lenyűgöz Trump, amikor fölbőg: ’Amerikát ismét naggyá tesszük!’, és egy hatalmas falról álmodoznak, amit a muszlimok és maguk közé építhetnének. És a trumpi bőgést aztán lehet utánozni minden nyelven, nyelvjárásban, szlengben és zsargonban. Lehet vele hőbörögni, leordítani bárki fejét, elküldeni másokat a jó fenébe, visszarúgni a tengerbe, megtiltani nekik a visszatérést – gőgösen hajtogatva: ’Én, uram, angol vagyok!’ – vagy skót, francia, német, bármi.

A Brexit örök időkre a tudatlanság győzelmének példája lesz a tudás fölött. Az emberi állatságé az emberi szellem fölött. A pitiánerségé a nagyság fölött.”

A 20. századi történelmet tanító tanárként és politika iránt fokozottan érdeklődő állampolgárként régóta foglalkoztat a szavazati jog kérdése. A minden nagykorú állampolgárra kiterjedő általános választójogot a 20. századi demokrácia egyik alapvívmányának, alapértékének tartjuk. Nem ez az egyetlen illúzió, amivel valószínűleg le kell számolni – már legalábbis azzal, hogy kétségbevonhatatlan értéknek tekintsük, változtatni ugyanis aligha lehet rajta a következő világkatasztrófáig.

A kiegyezés és az I. világháború közti liberális Magyarországon Európa egyik legszűkebb választójoga volt érvényben, a lakosság 6-7 százaléka szavazhatott. (Nyugat-Európában 20-30 %). A nők ab ovo ki voltak zárva a választásokból, és a 20 éven felüli férfiak kb. egynegyede szavazhatott. A választójog alapja meghatározott földtulajdon vagy háromszobás városi ház, illetve 105 forint évi adóköteles jövedelem volt. Önálló iparosok esetében egy segéd jogosított választásra, az értelmiségieknél pedig a diploma és az annak megfelelő állás. (Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században). Vagyis az egzisztenciális önállóság volt a kritérium, feltételezve, hogy ez az önálló politikai véleményalkotás alapja. Hogy azért az önálló politikai véleményalkotást ne vigyék túlzásba, arról a nyílt voksolás – néhány nagyváros kivételével – 1938-ig fennmaradó intézménye gondoskodott. Miközben, a férfiaknál szigorúbb követelményekkel, a nők is szavazati jogot kaptak, a rendszer stabilitása alapvető szempont maradt a Horthy-korszakban is, például a választójogosultság 25 – nőknél 30 – évre emelésével, jövedelmi, iskolázottsági, 6-10 éves helybenlakási kikötésekkel.

Az általános, egyenlő és titkos választójogot Magyarországon végül is az 1945. évi VIII. törvény hozta meg, nőkre, férfiakra egyaránt 20 éves korhatárral és mindenfajta cenzus eltörlésével. (Hogy aztán ez a következő évtizedekben mire volt jó, más kérdés...)

A világon egyébként a rövid életű Korzikai Köztársaság (1755–1769) volt az első, amely minden 25 éven felüli lakosának választójogot biztosított. A következő a Párizsi Kommün volt 1871-ben. Az első nagyobb ország, ahol az általános választójog megvalósult, Új-Zéland volt 1893-ban. A második – Európában az első – pedig Finnország lett 1906-ban.

A jogi-politikai egyenlőséget jelentő általános választójognak – tehát a vagyontalanok (elsősorban munkások, föld nélküli parasztok), illetve a nők szavazati jogának – a megvalósulása azonban a történetnek csak az egyik szála. A másik, hogy az érintettek hogyan éltek/élnek – élhetnek – ezzel a joggal. A demokrácia szó az ókori Görögországból származik – de onnan származik a demagóg kifejezés is. A kettő összefüggéséről lásd Madách Imre Az ember tragédiája c. művének athéni színét. Lényegében a manipulációról van szó, amelynek lehetősége persze mindig megvolt, de az utóbbi évtizedek mediatizációjával, a gondolkodást, ítéletalkotást agyagba döngölő, mindenkit elérő, a mindennapokat átható propagandával már meghatározza a választások kimenetelét. Tömegeket képes befolyásolni, mozgósítani, akik számára a politika – egy párt, egy politikus, egy népszavazási téma stb. – ugyanolyan, tévéreklámban látott kívánatos árucikk, mint egy dezodor. Ez lenne a demokrácia, a népuralom?

Kínos dolog, de ismereteim szerint a Jobbik vetette fel a választójog korlátozását, bizonyos iskolázottsághoz kötve. Az a kínos, hogy egyetértek ezzel. Miközben továbbra is hiszem, hogy születésénél fogva minden embert azonos jogok illetnek meg, minden ember egyenlő, de már nem hiszem, hogy minden vélemény azonos értékű, függetlenül attól, hogy az adott ember mennyire képes megítélni azt, amiről véleményt mond.

Persze most már mondhatom, hogy Bernard-Henri Lévyvel értek egyet – s ez azért mégis szebben hangzik…

Szerző: rás  2016.07.01. 23:59 13 komment

Címkék: demokrácia választójog demagógia Brexit Bernard-Henri Lévy

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr788861088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P_o_c_a_k_o_s 2016.07.02. 00:31:08

Ha a "remain" győzött volna, akkor is megszületett volna ez az írás? (szeretném remélni, hogy igen)

rás · http://ras2.blog.hu 2016.07.02. 09:02:11

A kérdésedre nem tudok egyértelmű igen-nem választ adni. Mint írtam, régóta töprengek a problémán, amire elsősorban hazai események (választások, népszavazások stb.) késztetnek. Ugyanakkor baloldaliként valami szégyenérzet visszatartott nagyon nem "píszí" gondolataim nyilvános hangoztatásától. Az íráshoz mindig kell valami konkrét inspiráció, most ez volt BHL elkeseredett cikke, amely bennem is elsöpörte a gátat.

egy nagyi 2016.07.02. 12:50:18

rás:nem kell hagynod befolyásolni bárki véleményével magad, még akkor sem ,ha neves filozófus.Szeretnél kirekesztett lenni egy választáson? És hány magasan iskolázott ember hoz hülye döntéseket, törvényeket. Ébresztő rás!

rás · http://ras2.blog.hu 2016.07.02. 15:14:17

@egy nagyi: Szükségképpen mindenki véleménye befolyásol (=hat rám), de mint írtam is, Lévy cikke csak ürügy (és erkölcsi támogatás volt ahhoz, hogy a nyilvánosság elé tárjam meglévő kétségeimet. Abban természetesen igazad van, hogy a diploma nem garancia semmire (még a szaktudásra se), de egy a lehetséges szűrők közül.

beszélő név 2016.07.03. 02:26:04

A racionalitás igénye felől indítva jómagam is tépelődtem hasonlókon a Brexit hatására, ám eltérő következtetésekre jutottam.

A demokratikus politikai közösségek működését figyelembe véve racionális elvárás-e, hogy adott helyzetben a többség racionálisan dönt vagy cselekszik? Azt hiszem, a legkevésbé sem. Azokon a kommunikációs csatornákon, amelyeken a politikusok, véleményformálók, vagy épp bloggyárosok és kommentelőik megnyilvánulnak, nagyságrendekkel több jelenik meg azokból a tartalmakból, amelyek politikai ideológiákból származnak, mint azokból, amelyek politikai eszmékből. Vagy más szavakkal: nagyságrendekkel több az a tartalom, amely szándékát tekintve eleve nem racionális célokat szolgál. A választópolgárok többsége pedig kizárólag ezekből a csatornákból származó elemekből építgeti politikai orientációját. A közgondolkodás és a közbeszéd javarészt nem más, mint különböző ideológiák megjelenési formája. Egy ideológia színvonalának pedig nem kritériuma a racionalitás. Ha eredetét tekintve kapcsolódik is racionális és diszkurzív vonásokkal jellemezhető terekben megfogalmazott politikai eszmékhez, sokkal fontosabb jegyei becsomagolhatósága (mennyire tölthető fel szimbolikus, érzelmi töltetekkel), terjeszthetősége (a társadalom mely rétegei lehetnek vevők rá), rugalmassága (elemei mennyiben variálhatók, tartalma mennyire szituatív). Amikor egy tömegdemokráciában hatást akarunk gyakorolni, akkor nem takaríthatjuk meg magunknak ezeknek a szempontoknak a figyelembevételét. Persze a mai közszájon forgó ideológiák éppenséggel a racionalitás emblémáját is magukra aggathatják. Egy elvhű liberálist ezért írunk le általában racionálisabb politizálóként, mint mondjuk egy nacionalistát, miközben motivációik, melyek egy-egy döntéshelyzetben befolyásolják őket, ugyanúgy, ha nem is ugyanolyan ideologikus forrásvidékről származtathatók. A Brexit nem a brit választók szellemi színvonaláról szól. A maradás-pártiak többsége ugyanúgy ideologikus, azaz irracionális megfontolásokból szavazott az EU mellett, mint ellenzői, vagy mint pédául azon honfitársaink többsége, akik 2003-ban igent mondtak hazánk csatlakozására. A mai demokráciákban azok az érdekcsoportok — ha tetszik, a politika csinálói —, akik befolyásolni szándékozzák a tömegeket, szerintem nagyon is számolnak mindezzel. A Brexit ellenzőinek veresége ebből a nézőpontból egyszerűen úgy írható le, mint egy kevésbé hatékonyan menedzselt ideológia veresége.

Ami pedig a választójog szűkítésével való zsonglőrködés lehetőségét illeti, a kérdés talán ekként konkretizálható: Definiálható-e olyan társadalmi csoport, amelyről feltételezhető a racionális mérlegelés preferálása mellett kellő immunitás is az ideológiák tekintetében. Megkockáztatom, amennyiben elkülöníthetők ilyen csoportok, azok nagyjából egybeesnek azokkal, amelyek érdekérvényesítő képessége a magasabbak közül való. Vagyis azokkal, amelyek inkább gyártják és terjesztik az ideológiákat semmint fogyasztják. És itt be is zárul a kör.

rás · http://ras2.blog.hu 2016.07.03. 16:38:15

@beszélő név: Nagyrészt egyetértek a fejtegetéseddel, bár úgy gondolom, az angliai Brexit-vitákban igenis hangoztak el racionális érvek, elsősorban gazdaságiak, a bennmaradás hívei részéről. (Meg hangzottak el racionálisnak tűnő érvek - számok - a távozás híveitől is, amik jó részéről kiderült, hogy hazugságok. Ezzel együtt az egész vita persze érzelmi - ideológiai - alapú volt.
A végkövetkeztetásed pedig az én kettős konklúziómat erősíti: egyrészt hogy a magasabb iskolázottságúak képesek racionálisan közelíteni a politikai kérdésekhez, másrészt viszont hogy a választóközönség nagy részének véleményét a manipuláció határozza meg. Az e heti Élet és Irodalomban Széky Jánosnak van erről - demokrácia, választójog, többségi és kisebbségi vélemény stb. - nagyon érdekes eszmefuttatása, alapos történelmi és szociológiai-politológiai kitekintéssel "Brexit, avagy a kollektív demokratikus öngyilkosság" címmel.

beszélő név 2016.07.03. 21:08:32

@rás: A Széky-cikket alkalomadtán majd elolvasom a könyvtárban. A gazdasági érvekkel — melyekben legtöbbször valóban ott van az a racionális többlet, amely az ideologikus beszédmódokban inkább esetleges, mint normatív — a politikusoknak épp az a legfőbb problémájuk, hogy miképpen lehet közérthetővé tenni, aminek persze a számukra legkézenfekvőbb módja rendre azzal kezdődik, hogy a felhasználható állításokat kiemelik a szofisztikáltabb kontextusokból.

A napokban több, nem egyszer nívósabb publicisztikát is olvastam, amelynek szerzői így vagy úgy eljátszanak a választójog és a szürkeállomány összefüggéseinek gondolatával. És valóban: nem túl kacskaringós utakon eljuthatunk odáig, hogy a társadalom bizonyos tagjai képesek bonyolultabb összefüggésekben is értelmezni a szűkebb-tágabb közösségükben felmerülő problémákat több szempontot mérlegre téve, mint mások. Igen: valószínűleg ők vannak kevesebben, és igen: minden bizonnyal az iskolázottabbak alkothatják ezen kisebbség zömét. Véleményem ott tér el a legtöbb szerzőétől, így a Tiedtől is, hogy ezeket a meglátásokat nem vitatva minden további, a demokrácia működésének módosítására vonatkozó konklúziót a politikai illúziók körébe sorolok. Éspedig még csak nem is gyakorlatias, a megvalósítás lehetetlenségét, vagy restaurációs, a történelem kerekét visszaforgató érvekre hivatkozva ítélem ilyennek, hanem magának az eszmének abszurditása folytán. Egy ilyen eszme mögött végső soron az az elképzelés húzódik meg, hogy "a szellemi arisztokrácia" kifejezés több puszta metaforánál. Szerintem azonban nem több.

Egy történész meggyőző érveket sorakoztathat a Horthy-korszak valamely politikai döntését elemezve a károk mellett, amelyeket vele az országnak okoztak. Előrángathatunk cikkeket, elemzéseket a korszak publicisztikájából, melyek már akkor, jelen időben figyelmeztetnek a káros következményekre. Elképzelhetünk korabeli értelmiségi baráti társaságokat, akik esti kávézás közben hasonló eredményekre jutottak. Feltételezhetünk tehát egy csoportot, akiknek tagjait akkor vagy utólag egyfajta vélemény jellemez, sőt arra gondolva, véleményük helyes volt, magunkat is e csoportba sorolhatjuk. Ez a csoport azonban kizárólag ekképpen elgondolva létezik. Olyan konstrukció, amelynek nincsenek politikai dimenziói, amelyet nem lehetséges sem megszólítani, sem szabadságjogokkal felruházni, mert nem lehetséges transzformálni vagy újraalkotni azok között a csoportok között, amelyek a politikai közösségekben elkülöníthetők és leírhatók. A "Kik döntsék el, hogy mi jó egy közösségnek?" kérdést mindaddig kritikátlanul, hallgatólagos előfeltevéseinket vizsgálat nélkül hagyva tesszük föl, amíg nem tisztázzuk, hogy azokat, akik tudják, mi jó egy közösségnek, miképpen definiálhatunk politikailag releváns kritériumok alapján. Abban vagyok végletekig szkeptikus, hogy ezt valamikor is tisztázni lehetne. A kérdés, "Mi jó egy közösségnek?" vagy értelmetlen, vagy nem jelenidejű, vagy apolitikus.

rás · http://ras2.blog.hu 2016.07.03. 22:22:59

@beszélő név: "a demokrácia működésének módosítására vonatkozó konklúziót a politikai illúziók körébe sorolok" - a probléma ott van, hogy maga a demokrácia vált politikai illúzióvá, pontosabban hamis ideológiává (bár ha jól értettem, te eleve minden ideológiát hamisnak tételezel, de ez most mindegy).
"szellemi arisztokrácia": én azt gondolom létezik ilyen, de valóban nem válik egységes politikai csoporttá. Az általad megidézett Horthy-korszakból véve a példát: szellemi kiválóságok voltak veszett antiszemiták (kezdve, mondjuk, Prohászka Ottokárral vagy Teleki Pállal), miközben a másik oldalon ugyanilyen kiválóságok tiltakoztak kiáltványban az első zsidótörvény ellen. Mindkét "csoportnak" hatása volt a közvélemény formálására - még ha távolról se azonos mértékben.
"Mi jó egy közösségnek?" - egyetértek veled, hogy értelmetlen kérdés - mert nem jelenidejű. Viszont: politikai célok, értékek alapján többféle válasz is adható rá, tehát egy-egy politikai törekvés, erő számára lehet rá - az adott jelen időben - értelmes vagy annak tűnő választ adni. A "jó-e Magyarországnak az EU?" kérdésre is többféle válasz adható, aszerint, hogy a globalizált világ realitásait tartom szem előtt, vagy azt, hogy mindenfajta kontroll nélkül kormányozhassak (uralkodhassak, lophassak), vagy azt, hogy az EU-t elsősorban a globális nagytőke egyik érvényesülési eszközének tekintem, és én másfajta gazdasági-társadalmi rendet tartanék helyesnek, stb.

egy nagyi 2016.07.04. 00:21:27

@beszélő név: @rás: "mi jó egy közösségnek?" A közösségeket nem lehet homogén masszaként kezelni az igaz, de nem vehetjük el a döntéshez való jogát, még akkor sem,ha mi kvázi jobban látjuk a döntésük fogyatékosságait. Egyszerű példa, ha rossz irányban döntök az életemről csak magamat okolhatom. Az EU erodálódása már régen elindult, a háttérben nagyhatalmi törekvések húzódnak, valamint a nemzetek önrendelkezési jogának a visszaállítása. Szupranacionalizmus és nemzeti nacionalizmus ellentéte, mely még nem fejeződött be. S ebből valamint az iszlám térhódítása következtében ki fog alakulni egy olyan fasisztoid szemlélet főleg Közép-Európában , amely fegyvereket sem fog mellőzni.

beszélő név 2016.07.04. 01:09:56

Igen, a politikai csoportok mindig is érdekeltek abban, hogy válaszokat mutassanak fel arra nézvést, mi lenne kívánatos a közösségnek, amelyet megszólítanak. Az is igaz, hogy rendszerint könnyen hozzájuk rendelhetők különböző valóság-értelmezések (példádban az eltérő felfogások az EU-ról), amelyekben az ilyen javaslatok jelentéssel és téttel bírnak. Ez eddig pontos összefoglalása annak is, ami Britanniában történt a Brexit-kampányban pro és kontra. Ha azonban a szavazás eredményének olyasfajta értelmezőit olvasom, mint a posztodban felidézett Lévy, akkor vagy arra kell gondolnom, hogy csupán a vesztes politikai csoport egy szimpatizánsa értékel, vagy arra, hogy olyasvalaki nyilvánít véleményt, aki úgy gondol magára, mint aki politikai csoporthoz tartozástól függetlenül birtokolja a tudást arról, mi jó egy közösségnek. Mondanom sem kell, hogy ez utóbbi lehetőség a rosszabb Lévyre nézve. Rosszabb, mert meglehetősen kérdéses, erre a tudásra hogyan, milyen nézőpontból lehetne szert tenni, illetve amennyiben valamilyen furcsa módon ez sikerülne is, teljesen reménytelen egy olyan nyelvezet felhasználásával kifejezni, amely valamely politikai csoport nyelvhasználatából kölcsönöz.

Még egy magasan kvalifikált értelmiségi sem képes arra a mutatványra, hogy miközben politikai véleményt publikál, döntést hoz, vagy cselekszik, azaz valamilyen szerepet vállal a politikai közösségben, aközben érintetlen maradjon ideologikus tartalmaktól. Egy kávézgató és eszméket cserélő baráti társaság tagjaként, történetíróként, avagy filozófusként viszont nincs szükség erre a mutatványra, mert nem a politikai közösség tagjaiként vagyunk jelen. A szellemileg független elit-csapatot, amelyikre a demokratikus szabályrendszer optimalizálható lenne, ezért tartom délibábnak.

Az ideológiák pedig olvasatomban nem egyszerűen hamisak, hanem inkább olyan szellemi képződmények, amelyeket nem az igazságtartalmuk avat érdekessé vagy érdektelenné.

rás · http://ras2.blog.hu 2016.07.04. 09:29:11

@egy nagyi: Igen, sajnos, ez utóbbit se lehet kizárni.

rás · http://ras2.blog.hu 2016.07.04. 09:42:06

@beszélő név: Egyetértek veled abban, hogy nincs "szellemileg független elit-csapat", hiszen minden gondolkodó embernek van világnézete, véleménye a világról, s ez szükségképpen egyfajta értékrendhez és/vagy érdekhez kapcsolódik. Ez természetesen vonatkozik Lévyre is; az általa helyesnek, igaznak tartott véleményt fejti ki - nem filozófiai értekezés, hanem szenvedélyes politikai kiáltvány formájában. (Az ominózus cikkben egyébként nem a demokrácia a fő téma, hanem Európa, az Európai Unió bukása vagy megmentése.) A közösség - vagy inkább a közösség többségének - érdekeit pedig nyilvánvalóan a különböző nézőpontokból megfogalmazott vélemények, érvek ütköztetésével, tehát racionális vitában lehetne szintetizálni. Ez utóbbi vált teljesen lehetetlenné a mediatizált tömegtársadalomban.