Hosszan tipródtam azon, hogy az „Életcserepek” sorozatba illesztve írom meg ezt a bejegyzést, talán Politika 1. címmel, végül is életemből mindent összevetve kb. három évtizedet újságíró voltam – sőt, vagyok most is, ezzel a bloggal. Aztán úgy döntöttem, mégse, mert nem én vagyok fontos ebben a történetben. Noha minden most következő mondat rólam is szól.

Megdöbbentem, persze, amikor reggel azt olvastam a hvg.hu-n (vajon meddig marad meg?), hogy mától felfüggesztették a Népszabadság írott és online megjelenését „a lap új koncepciójának kidolgozásáig”. Lementem a postaládához, némi meglepetésemre ott találtam a mai számot, címlapján a Rogán- és a Matolcsy-sztori újabb epizódjával. Ez megzavart kissé. A lap megszüntetéséről (hiszen a „felfüggesztés” nyilvánvalóan ezt jelenti) szóló hír olvastán – a megdöbbenés után – az első gondolatom ugyanis az volt, hogy már nem is olyan nagy kár érte, ez a lap már régen nem az, aminek látni szerettem volna, aminek lennie kellett volna. Az utóbbi napokban viszont éppen a Rogán- és Matolcsy-ügyekben folytatott tényfeltáró – netán Fidesz-körökből származó kiszivárogtatásoknak helyt adó – tevékenysége fontos és értékes volt; közérthetően és néhány tízezer megmaradt olvasóján túl terjedő hatással beszélt arról, hogy miben élünk. Nyilván ezért kellett azonnali hatállyal – úgy tűnik, a tervezettnél hamarabb – leállítani.

Megpróbálok végigmenni a fentiekben felskiccelt néhány állításon: mi történt/történik? miért fontos ez? mit jelentett a Népszabadság? miért nem fáj nekem (annyira) a lap megszűnése?

Ami történik, az pontosan jelzi a sajtószabadság helyzetét – általában is a kapitalizmusban (nem ez az utolsó marxista, „komenista” fogalom ebben a bejegyzésben), és konkrétan Magyarországon 2016-ban. Ma a lapkiadás, a sajtó – amely nem azonos a mindenféle esetleges és kétes betű- kép- és hanghalmazt is (is!) felvonultató médiával – elsősorban üzleti vállalkozás. Boldogabb (amúgy szintén kapitalista) országokban nem csak az, de elsősorban mégiscsak azzá vált mindenütt. A Népszabadság – noha máig a legolvasottabb országos politikai napilap – súlyosan veszteséges, zuhanó példányszámmal, tehát üzletileg indokolható a bezárás. Kicsit mélyebbre nézve a dologban viszont azt látjuk, hogy Magyarországon minden politikai napilap ráfizetéses, csak hirdetések formájában megjelenő állami – és az államihoz, az államhoz kapcsolódó – dotációval vagy másutt elért nyereségből, ú. n. keresztfinanszírozással  lehet fenntartani őket. Már ha akarja a tulajdonos. A Népszabadság tulajdonosa (akiről írásom pillanatában nem is lehet pontosan tudni, ki az, mert a Mediaworksbe, amely tíz napja már a megyei napilapok felét is birtokolja, az elmúlt napokban állítólag bevásárolta magát Mészáros Lőrinc – vagy egy mészároslőrinc) nem akarja. ”3,3 milliós nemzetünk” (v. ö. a népszavazás orbáni kommunikációja!) ugyanis kiveti egészséges testéből ezt a mételyt, és tovább nem áldoz rá egy (stadionépítéstől elvont) fillért sem.

Viszont Magyarországon a sajtó ma nem elsősorban üzleti vállalkozás, hanem – mint azt a 70-es években kezdő újságíróként a fejembe verték – hatalmi eszköz. Az origo, a Klubrádió, a hajdani közrádió és a köztévé, a kereskedelmi rádiófrekvenciák (Sláger, Danubius, Neo, Class FM) története mind ezt példázza. „A sajtó kollektív szervező, agitátor és propagandista” hangzott a lenini tanítás (igaz, hogy Lenin ezt a pártsajtóról írta), és ha visszagondolunk a „migráncsos” olimpiai tévéközvetítésekre, akkor jól láthatjuk a lenini tézis igazságát.

Szegény Népszabadság, amely a rendszerváltáskor ez ellen lázadozva tett szert új, megbecsült és szakmailag nívós arculatra, ennek lett az áldozata. De nem most. Most csak beteljesedett a végzete, s hogy így történhetett, abban ő is vétkes.

Az 1956 késő őszén a Szabad Nép utódaként a Párt központi orgánumaként induló lap története természetesen elválaszthatatlan az MSZMP, majd az MSZP történetétől – még ha az utóbbi 26 évben görcsösen igyekezett is elhatárolni magát a szocialistáktól. Az alapvető problémát az okozta, ami az MSZP eljelentéktelenedését is: a lap törzsolvasói (az MSZP törzsszavazói) baloldaliak (igen széles fogalmi és értéktartománnyal, de mégiscsak elkötelezetten), miközben a lap – a liberalizmussal kokettálva – megpróbált ideológiailag, politikailag semleges, sőt ideológiamentes maradni, ami képtelenség egy politikai lap esetében. Az olvasók egyre kevésbé ismertek magukra a lapban (a hajdani szavazók a pártban), plusz lapáremelések. A Népszabadság az elbulvárosodásban keresett magának kiutat, amihez az előző tulajdonos, a Blikket is kiadó Ringier mutatott utat, s amely beteljesedett a jelenlegi főszerkesztő regnálása alatt. Cikkek sorának elolvasásától riasztottak el a sportújságírói „humorral”, odaerőltett címek, a „blikkes” szenzációhajhászással megfogalmazott, felületes írások. Miközben persze értékes, igényes dolgok is voltak, mindenekelőtt a Hétvége mellékletben, de (a Bächer-utód, bocsánat) Kácsor Zsolt tárcáit is imádtam. És „becsúsztak” politikailag jó, sőt kiváló tudósítások, elemzések, pl. N. Kósa Judittól vagy Bita Dánieltől (akit én még tíz éve mint egyetemista blogger bitadanit kezdtem olvasni). De hát az eredeti mindig jobb – és olcsóbb!; aki bulvárra vágyik, az Blikket vagy Borsot vagy más szemetet fog venni, vagy egyszerűen marad az ingyenlapoknál.

Nem tudom, hogyan fejezzem be. Számomra az újságírás (igen, lesz még szó róla az Életcserepekben is) életem fontos, időtartamban is jelentős része volt, igényes szakma, és – nem tagadom – politikai elköteleződés. Csak így tudok nézni az (immár néhai) Népszabadságra – és egy remélhetően valamikor majd megszülető baloldali lapra.

 

Szerző: rás  2016.10.08. 18:40 5 komment

Címkék: sajtó baloldal Népszabadság Orbanisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1011781235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2016.10.08. 23:10:35

rás:ezt a kérdést nagyon jól látod.
A magam reakciója a hír hallatán a következő: a fidesz 2/3-a után a baloldali pártoknak egybegyűjtve minden erejüket/baloldali vállalkozók megnyerésével/ illett volna létrehozni egy önálló, független lapot /urambocsá még a pártfinanszírozás terhére is/. Viszont itt mi van, az ellenzék is úgy tűnik, hogy azért torpedózza a fideszt, hogy meglegyen a napi betevő. Szeretném már azt hallani empirikusan alátámasztva és nem lózungokban, hogy mely törvények beiktatása, és a népet nem kiskorúnak nézve,és hogy mely intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a jövő jövő lehessen, az a nép, amelyet nem csapnak minden lépésnél pofán, ha egyszerűen világosan megfogalmazzák és felismertetik velük a saját érdekeiket tudnak segíteni. Itt mi van, mint amikor a kerítés két oldalán két kutya egymással acsarkodik. Az úrhatnámság persze nem áll jól a parasztnak, de a zsakett se áll jól a csirkefogón, széltolón. Őszintén Te egyáltalán tudod, hogy ki az a Szabó Zsófi és ki a bánatos szüzet érdekli, hogy Rogán mivel utazott. Tudjuk, hogy lopnak, a szadi is lopott, az mszp is lopott, nincsenek illúzióim. Egyik kisstílű, a másik nagystílű, de eddig az élni és élni hagyni demokratizmusa nem sérült, most viszont egész pályás letámadás van.

Péter Hajdu 2016.10.09. 11:57:52

Jó az összefoglalás, bár szerintem túl szigorú vagy szegény halottunkhoz (vagy, hadd reménykedjem, klinikai halottunkhoz).Nekem se tetszett minden az utóbbi időben, de hogy politikailag semleges lett volna, azt nem mondanám. (Már csak az általad dicsérteket tekintve sem.) A bulvártól meg nagyon messze állnak, még ha üzleti megfontolásból használják is néha, talán nem túl ügyesen, annak egyes elemeit, de hát ez csak forma, bár olykor tényleg irritáló. Akárhogy is, a történések módja és jobboldali tálalása végtelenül aljas.

rás · http://ras2.blog.hu 2016.10.09. 15:57:42

@Péter Hajdu: Igen, persze, halottakról vagy jót vagy semmit... :) Tényleg nem nevezhető semlegesnek, de ezzel együtt fenntartom, amit írtam: állandóan érezhető volt a görcsös igyekezet, hogy elhatárolódjanak az MSZP-től - és nem csak abból a szempontból, amiből én. Ez egy vállaltan szubjektív írás volt, a részletes, objektív értékelést majd elvégzik a sajtótörténészek. Egy jobb korban.

P_o_c_a_k_o_s 2016.10.10. 21:38:20

Arra nem tudok rájönni, hogy 89-90-ben miért nem változtatták meg a Népszabi nevét? Hiszen '56-ban a párt nevével (MDP) együtt változtatták meg a pártlap nevét. Ugyanakkor, a rendszerváltozáskor, miért nem folytatták ezt a "hagyományt"? Párt neve változott a pártlapé viszont nem. Vajon mi volt ennek az oka? Különben érdekesség, hogy a Népszabi címoldalán az évfolyam az 1942-es (Szabad Nép) első kiadástól jelezte, ill. jegyezte a lapot. (függetlenül, hogy közben változott a napilap neve).

rás · http://ras2.blog.hu 2016.10.10. 23:16:36

@P_o_c_a_k_o_s: Talán nem akartak bohócot csinálni magukból. Az MSZP-t is mindenki az MSZMP utódának tartotta/tartja. Ez így volt tisztességes. Az meg érthető volt, hogy a párt nevet akart változtatni.