Az a kényszerképzetem támadt, hogy „illik” írni valamit a kerek születésnapomról. Próbáltam a könnyebbik végéről megfogni a dolgot, de a 70-es számhoz nem találtam semmi szexi számmisztikai babonát, és kudarcos volt az a kísérletem is, hogy érdekes eseményeket idézzek fel 1946. október 10-éről.

Most mi a … bánatról írjak? Életrajzot tán? Mondjuk tíz évenkénti bontásban.

A 10. születésnapom szűk két héttel előzte meg a forradalmat/ellenforradalmat; abból az időből a legérdekesebb emlékem a légópincében töltött néhány szórakoztató (számomra tényleg az volt!) nap, a recsegő Szabad Európa Rádió, vagy Oláh néniék verandájáról az égő Országos Levéltár látványa.

1966-ban Kalocsán, a 37. Budapesti Forradalmi Ezred egyetemista századának katonájaként töltöttem a születésnapomat, és csak három hét választott el attól, hogy szerencsésen bokaszalag-szakadást kapjak, és megszabaduljak tőlük.

1976-ban a Magyar Rádió külföldi adásainak ifjú munkatársa voltam – mármint munkatársnak ifjú, egyébként tragikusan öregnek éreztem magam. Egyáltalán, 18 és 30 között minden születésnapomat úgy éltem meg, hogy vészesen elszállt fölöttem az idő. Aztán belenyugodtam, hogy most már mindegy (minden további év ajándék), és legközelebb csak a hatvanadik – meg a mostani – viselt meg mentálisan.

1986 fura év volt. Egyrészt szépen épült a karrierem: szerkesztőségvezető (és alapszervezeti párttitkár) voltam. Júniusban három hetes, emlékezetes nagy körutazást tettünk Nyugat-Németországban – hihetetlen élmény volt. Akárcsak júliusban a Queen a Népstadionban. Az utóbbi kettővel is (itt most nem részletezendő módon) összefügg, hogy gyereket vártunk. Aztán nem…

1996: 50. születésnapomra Judit meglepetés-bulit szervezett a Lovag utcában akkor frissen nyitott Poco Loco étteremben. Jó volt. Kaptam tőle egy szabályos réz emléktáblát is: „Itt él és alkot Hajdu András” (majd ráférnek a múlt idő t-i is); természetesen ott van a bejárati ajtó mögött a falon. Két hónappal később jött a nagy kaland: 25 év után otthagytam a Rádiót, és elmentem dolgozni a Miniszterelnöki Hivatalba (nem kell keresgélni: Horn Gyula volt a miniszterelnök).

2006: természetesen elmentem nyugdíjba, de mellette folytattam két, öt évvel korábban megkezdett „kenyérkereső” tevékenységemet: tanítottam (20. századi történelmet) a Tanítóképzőben és angolból fordított könyveket szerkesztettem. Ja, és abban az évben kezdtem el blogokat olvasni. Fura világ nyílt ki előttem, az volt a benyomásom, hogy azok blogolnak (akkor még elég kevesen tették), akiknek valami „púp” van a lelkükön. Aztán a következő évben én is elkezdtem, igaz, másfél évig még csak vendégként egy nagyon érdekes blogon, amely egy később hisztérikusnak bizonyuló bloggerina tulajdona volt.

És most? Másfél-két éves szünet után (nem rajtam múlt) ismét tanítok és könyvet szerkesztek. Emellett önkénteskedem, és igazság szerint ezt fontosabbnak tartom, mint a „kenyérkereső” munkát. Ja, és három hete be van gyulladva az állkapcsom, fájdalomcsillapítókon élek, és holnap – a születésnapomon – megint bekönyörgöm magam a fogorvoshoz. Vasárnap pedig (öcsémék elfoglaltsága miatt halasztott) születésnapi ebéd, amelynek fénypontja az aranygaluska, amelyet anyám halála óta rituálisan én sütök egy évben egyszer. Nagyon jó szokott lenni.

Szerző: rás  2016.10.10. 00:00 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr5311784617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2016.10.10. 08:14:16

rás:Boldog születésnapot! Javulást az állkapcsodnak. A 70-nel még nincs itt a világvége, én mindig kinevetem magam amikor a pocakom miatt alig bírom a zoknit, harisnyát fölvenni, jövőre engem is elér ez a bűvös szám.
süti beállítások módosítása