Tegnap eszembe jutott, hogy ebben az évben még nem olvastam a Tonio Krögert; ha elmaradt volna, épp oly nagy vétek lenne, mintha Szilveszter vagy újév napján nem venném elő a Jónás könyvét. Így hát ma este levettem a polcról; a háttérben Haydn szólt – ünnepi óra volt. Rituálé.

A rituálé az Értelmező szótár szerint valamely vallási szertartás megszabott rendje, köznapi értelemben valamely megszokott, ismétlődő, de önmagánál többet jelentő cselekedetet, cselekedetsort jelent. Nem vagyok vallásos, de számomra Thomas Mannt vagy Dosztojevszkijt olvasni, Bachot hallgatni önmagában rítus, úrfelmutatás, a világ – az emberi világ – lényegébe hatolás.

A Tonio Kröger akár a „Barátok” cserépciklus (folytatódik még) egy darabjához is ürügy lehetne, mert sokáig az első oldalak kedvéért olvastam, ahol egy egyoldalú barátságról van szó, és csak később ragadott meg a művész- és polgárlét bonyolult érzelmi-intellektuális viszonya, a kivételes – vagy csak különös – és ezért magányos ember reménytelen sóvárgása a „szőke és kékszemű” középszer iránt.

            A dolog úgy állt, hogy Tonio szerette Hans Hansent, és már sok mindent elszenvedett miatta. Aki jobban szeret, az alul marad, és szenvedni kénytelen – ezt az egyszerű, kemény tanulságot az ő tizennégy éves lelke már megkapta az élettől; és olyan természet volt, hogy az ilyen tapasztalatokat jól megjegyezte, mintegy bensőleg felírta magának, és bizonyos fokig öröme telt bennük, noha persze ő maga nem igazodott hozzájuk, és gyakorlati hasznot sem húzott belőlük.” (Lányi Viktor ford.)

A Thomas Mann-novella természetesen személyes emlékeket hív elő, a Jónás könyve pedig a „Barátok II”-ben említett Hédihez kapcsolódik. Szilveszteri házibuli volt náluk. A szilveszteri házibuli is rituálé, kötelező. Soha nem szerettem igazán magát a buli műfaját sem, de mentem mindig mindenhova, hogy a barátaimmal legyek. Akkor, ott, évtizedekkel ezelőtt, jóval éjfél (a rituális Himnusz és pezsgős koccintás, puszi mindenkivel) után böngészni kezdtem a könyvespolcon, és leemeltem egy Babits-kötetet. A Jónás könyvéből talán annyi volt meg nekem, még a gimiből, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Most elolvastam, és döbbenetesen hatott rám. Annyira, hogy felolvastam a többieknek. Néma csöndben hallgatták végig, rájuk is hatott. (Valaha színésznek készültem.) Azóta nekem hozzátartozik az ünnephez.

*

Haydn: azóta tartozik hozzá az életemhez, hogy valamikor a 80-as években bérletünk volt a Tátrai Vonósnégyes zeneakadémiai Haydn-sorozatára. Csodálatos élmény volt a zene eleganciája, finomsága, hogy úgy mondjam, „úri” volta. Judit következő születésnapjára meg is kapta lemezen. Természetesen vinyl LP-n, akkor még csak az volt. Egyébként vinylt („bakelitet”) hallgatni számomra ma is rituálé. Nemcsak azért, mert tényleg másként, melegebben, szól, mint a CD, hanem mert az ifjúságom; elég szép gyűjteményem van, és van hozzá egy csöves erősítőm (sajnos, éppen rossz). Ott vannak az első, a Szovjetunióban vásárolt lemezek (lásd Vlagyimir), Beethoven Hegedűversenye Fritz Kreislerrel meg a Hármasverseny Richterrel, Ojsztrahhal, Rosztropoviccsal, a Berlini Filharmonikusokat Furtwängler vezényli.

És persze ott vannak az Illés- és Koncz Zsuzsa-lemezek. Nagy rajongójuk voltam, a lemezek szinte elkoptak, egyes dalokhoz személyes emlékek fűződnek, persze koncertekre is jártam; egyetemi éveim rituáléja volt, hogy minden vizsgaidőszakot Illés-koncerttel kezdtem, kabalából is. Nem ide tartozik, de az utóbbi évtizedek Bródy- vagy Koncz-számai már régen nem érdekelnek; számomra a 60-70-80-as évekhez tartoznak. (Na most ebben a percben Haydnról a Jelbeszéd című, 1973-as Koncz-lemezre váltottam. Youtube, persze.)

*

Pár nap múlva halottak napja, előtte néhány nappal egyik legközelebbi halottamra emlékezem. Nem járok temetőbe. Anyám sírját is öcsém segítségével szoktam csak megtalálni, ha néhány évenként mégis ki akarok menni. Máténak pedig nincs sírja. Ettől persze még naponta eszembe jutnak. Vannak kiemelt – rituális alkalmak – a mindig jóleső emlékezésre. Anyám évente egyszer, a születésnapomra sütött aranygaluskát. Utolsó éveiben, minthogy már alig látott, én segítettem neki. Szeptember 26-án halt meg, a születésnapom két héttel később van. Öcsém elvárta, de számomra is természetes volt, hogy megsütöm a születésnapi ebédemre. Azóta is, minden évben; és szinte soha nem mulasztjuk el, hogy valamelyikünk „rituálisan” meg ne jegyezze: egy szeletet félreteszünk Ibinek (anyám húga, aki egyébként egy évvel előtte halt meg). De ugyanígy anyámat jelenti a karácsonyi töltött káposzta és bejgli. Az, hogy minden kabátom zsebében vadgesztenye van, anyám is (kisgyerekkori vadgesztenye-gyűjtő séták a Marczibányi téren), meg Máté is, aki szintén tartott magánál.

*

Joe Cockert (meg Santanát, Leonard Cohent) látni-hallgatni-táncolni Judittal ugyancsak rituálé volt.

 

Thomas Mann: Tonio Kröger

 

Életcserepek 1. - GYIVI

Életcserepek 2. - Barátok I.

Életcserepek 3. - Barátok II.

 

Szerző: rás  2016.10.26. 23:18 4 komment

Címkék: Koncz Zsuzsa Jónás könyve Joe Cocker Tonio Kröger

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr2111842149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2016.10.28. 01:26:32

rás:2017 március 17-én lesz a bemutató koncert, nem megyek a koncertre, mert drágállom a jegyeket, viszont ezt a Vadvilág lemezt megvesszük, s itthon amikor csak eszembe jut hallgathatom.

Ami Thomas Mannt illeti most kezdtem fiának Klaus Mannak a Fordulópont című önéletírási munkáját olvasni, szívesen ajánlom Neked, ha még nem találkoztál vele, nehezen szerezhető be kereskedelemben,de bizonyára lapul valamelyik könyvtár mélyén. Találsz benne elmélkedést a Tonió Kröger problematikájáról bőven.