(Tíz évvel ezelőtt, még A vajszínű árnyalat vendégbloggereként írtam az alábbi bejegyzést.)

Most, hogy Fidel Castro betegsége és az ideiglenes(nek mondott) hatalomátadás kapcsán számtalan - előítéletekre, ismerethiányra valló - ostoba közhely (is) elhangzik, leíródik, érdemes talán néhány tényt felidézni, legalább vázlatosan.

1./ Kuba a 20. század első felében az Egyesült Államok szerződésben kikényszerített katonai gyámsága alatt állt. Az USÁ-nak joga volt bármikor katonailag beavatkozni, s katonai támaszpont céljára "bérbe" vette Guantanamót, amely "szerződést" csak mindkét fél egyetértésével lehet felmondani. Emellett - és ez sokkal fontosabb - a forradalom előtt a kubai mezőgazdasági földterület többsége amerikai (elsősorban vállalati) tulajdonban volt, ahogy a kubai kulcsiparágak - olajfinomítás, cukor, rum, dohány - is. S még emellett 1959-ig Kuba az Egyesült Államok mulatónegyede, bordélyháza és (főleg korábban, a szesztilalom idején) kocsmája volt. (Amivel kapcsolatban ismét kénytelen vagyok felvetni a napokban más témával kapcsolatban általam már vélelmezett amerikai képmutatást és kettős mércét.)

fidel_1959.jpg2./ Bár primitíven leegyszerűsítő megfogalmazásnak tartom, de a közérthetőség kedvéért elfogadom azt a meghatározást, hogy Kuba a 60-as évek óta "kommunista diktatúra", Fidel a világ egyik utolsó "kommunista diktátora".

Azonban: 1959. január másodikán, amikor Castro (és Guevara) a Forradalmi Hadsereg élén bevonult Havannába, Fidel nem volt kommunista, nem volt "Moszkva ügynöke", annyira nem, hogy a "hivatalos", Moszkvához hű kubai kommunista párt szinte a végső győzelem pillanatáig elhatárolódott az "anarchista kalandorakciótól". (Ehhez két megjegyzés: a 60-as évek közepétől, amikor mozgalma egyesült a kommunistákkal, és ő lett az új párt vezetője, Castro jónak látta visszamenőleg is kommunistának, marxista-leninistának minősíteni önmagát. A másik: természetesen felmerül a "Mit jelent az, hogy kommunista?" messzire vezető kérdése.) Castro 1956 júliusától egy korrupt, amerikabarát diktatúra ellen kezdett guerillaharcot. 1959-ben a nép által támogatott, győztes forradalma elsősorban nemzeti jellegű volt, mint a II. világháború utáni évtizedek annyi más mozgalma a "harmadik világban". Az amerikaiak sodorták a Szovjetunióhoz, nem hagyva neki más választást, amikor az államosításokra azzal válaszoltak, hogy több Castro-elleni sikertelen gyilkossági kísérlet után, 1961 tavaszán katonai erővel próbálták megdönteni a forradalmi rendszert (Disznó-öböl). A CIA és Kennedy elnök azonban rosszul kalkulált. Az USA ezt követően (máig fennálló) gazdasági embargóval próbálta térdre kényszeríteni Kubát. Minden, ami ezután történt, egy eredendően demokratikus, nemzeti mozgalomnak az "ostromlott erőd" szindrómán alapuló szovjet szövetséges diktatúrává válása, a beilleszkedés a világot meghatározó szovjet-amerikai szembenállásba, ebből következett.

3./ Castro rendszere az elmúlt évtizedekben szinte semmiben nem felelt meg a (nyugat-európai és észak-amerikai értelemben vett) demokratikus normáknak. Pártállami rendszer jött létre, nem tűrik az ellenzéki megnyilvánulásokat, a pártállam totális ellenőrzést gyakorol a társadalom életének minden szegmense felett. Ráadásul jegyrendszer van, szinte nem létezik kiskereskedelem, csak áruelosztás - többnyire áru nélkül. És mégis Kuba - meg Castro - az elmúlt évtizedekben példátlan tekintélyt, szimpátiát élvezett a világ nagyobbik részén, mindenekelőtt Latin-Amerikában. A kubai átlagember ugyanis szegény, de - eltérően más latin-amerikai országoktól - évtizedek óta nem létezik a tömeges nyomor, a gazdagság és szegénység olyan rémisztő ellentéte, mint például Braziliában. S hogy még mondjak két számunkra "komcsi maszlagnak" számító dolgot: Kubában a 60-as években felszámolták az írástudatlanságot, a 70-es években pedig egész Latin-Amerikában páratlan, európai színvonalú - és persze ingyenes - egészségügyi ellátást építettek ki.

A Szovjetunió összeomlása után egyedül maradt Castro valószínűleg maga se remélte, hogy megéri: ma Venezuelától Brazilián át Boliviáig szövetségesei, eszmetársai vannak hatalmon (egyébként demokratikus választások eredményeként).

Patria o muerte! Venceremos!

*

És hat éve született egy másik Kuba-témájú bejegyzésem is: Az én Kubáim

Szerző: rás  2016.11.26. 17:51 4 komment

Címkék: Kuba Fidel Castro

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr5612000926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emdefalla 2016.11.26. 21:04:49

A hat éve írt bejegyzésedre nem emlékeztem, de biztos vagyok benne, hogy most olvastam először :) Jó volt.

A mostani bejegyzéshez csak ennyit tennék hozzá (nem én fogalmaztam, de van benne valami):
"Sajnálom, Kubában baj lesz, le fogja Amerika gyalulni őket az uniformizált nyomorral"

beszélő név 2016.12.03. 18:57:02

Egy kissé tamáskodnék. Az értelmezésed nem ad választ arra a kérdésre, hogy amikor a hidegháborús helyzet olvadásnak indult, és kiváltképp, amikor a Keleti blokk összeomlott, miért nem nyitott Kuba. Castro a bezárkózást, az elszigetelődést választotta akkor, amikor megszűnt a kényszeres választás, a kisebbik rossz feltételrendszere. Miért?

rás · http://ras2.blog.hu 2016.12.03. 23:13:20

@beszélő név: Mert ez a rendszer - mint itt, Kelet-Európában kiderült - megreformálhatatlan, és ha hozzányúlnak, akkor összeomlik. Félévszázada rajta vannak egy pályán, amiről nincs letérés.