Ma délután ezt hallgattam:

Rég nem tettem, noha hajlamos vagyok a nosztalgiára, de az Illés, úgy látszik, olyan mélyrétegeket érint - konkrétan az ifjúkori illúzióim, mint kiderült: ostobaságom, amibe nem volt kedvem belesüllyedni. Most úgy került elő, hogy egy kedves ismerősöm azt írta e-mailben: "Nem akarok Orbanisztánban meghalni." Mire válaszul felötlött és azonnal elküldtem neki az "Élünk és meghalunk, hát kívánj szép álmokat" refrénű Illés-dalt (ennek az összeállításnak a 9. darabja).

Egyetemistaként lehetőleg minden vizsgaidőszakot azzal kezdtem, hogy elmentem egy Illés-bulira. "Rongyosra" hallgattuk lemezeiket, az első szerelem dala is Szörényi-Bródy volt, igaz, Koncz Zsuzsa énekelte. De hát ő odatartozott. A 70-es, 80-as években sokat jelentettek nekem a Bródy-szövegek, az ember ugyanazt érezhette, mint, mondjuk Hofinál: belülről vagyok ellenzéki. Ezt most nem magyarázom tovább...

*

Idevágó korábbi bejegyzések:  A játék szent;   Szóudvar 1.: Egyenrangú;    

Szerző: rás  2017.07.27. 22:57 Szólj hozzá!

Címkék: Illés

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr7512694715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.