„– Most, amikor a vitorláim vöröslenek, és kedvező szél fúj – mondta Gray –, amikor a szívem jobban örvendezik, mint az elefánt egy fehér cipó láttán, megpróbálom a gondolataimra hangolni magát, ahogy azt Lisszben megígértem. Jegyezze meg: nem tartom ostobának vagy nyakasnak, nem; maga példás tengerész, és ez sokat jelent. Csakhogy a legtöbb emberhez hasonlóan az élet vastag üveglapja mögül hallgatja az egyszerű ösztönök szavát, nem hallja, akárhogy kiáltanak. Én valóra váltom, amit ősidők óta elérhetetlen szépnek tartanak, és ami lényegében éppen olyan lehetséges és elérhető, mint egy városkörnyéki kirándulás. Nemsokára meglátja azt a lányt, akinek nem lehet, nem szabad másként férjhez mennie, csakis oly módon, ahogyan én azt megrendezem.

   Sűrítve elmondta mindazt, amit mi már az első fejezetből tudunk, majd így fejezte be a magyarázatot:

   – Látja, milyen szorosan egybefonódnak itt a sors, az akarat és a jellemek sajátosságai; ahhoz a lányhoz megyek, aki vár, és csak engem várhat; senki mást nem akarok, csak őt, talán éppen azért, mertneki köszönhetem egy egyszerű igazság felismerését. Ez abban áll, hogy magunk is tehetünk úgynevezett csodákat. Akinek a garas a mindene, a garast könnyen megkaphatja tőlünk, de ha egy lélek titokban dédelgetett, lángszín csodanövény kivirulására vágyik, tedd meg neki ezt a csodát, ha tudod.” (Alekszandr Grin: Bíborvörös vitorlák. 1920-21. Ford: Brodszky Erzsébet)

   Kicsit meghökkentem, hogy a magyar Wikipédia a mágikus realizmus egyik első képviselőjének nevezi Grint, hiszen én ezt eddig csak a latin-amerikai irodalommal kapcsolatban hallottam-láttam emlegetni. És bár az általam látott magyar és orosz nyelvű forrásokban ez a kifejezés sehol nem szerepel Grinnel vagy más orosz íróval kapcsolatban, nem indokolatlan. Egyrészt azért, mert mint most megtudtam, a mágikus realizmus kifejezést a 20-as években egy német kritikus, Franz Roh alkotta meg. Akkoriban, amikor Grin kisregénye – az orosz Wiki-szócikk szerint: tündérmeséje – született (akit és amit Roh valószínűleg nem ismert). Másrészt azért, mert Grin alakjai, történetei álom, képzelet és valóság összefonódásából születnek. A romantika kései folytatójaként olyan meséket írt, amelyekben a legmélyebb érzések, a boldogságra törekvés formálja az emberi sorsokat. A valóság – sem a cári Oroszországé, sem a szovjet korszaké – nem volt kegyes hozzá (lásd életrajzát), hát legalább hőseiben túllépett a valóságon.

*

Grin könyvtárból most kihozott elbeszéléskötete, amelynek címadó darabja a Bíborvörös vitorlák, alkalmat ad egy másfél éves adósság törlesztésére. Tavaly májusban halt meg Inna Lvovna Almi, aki 1969-70-ben tanárom volt a vlagyimiri Pedagógiai Főiskolán (erről például itt). 19. századi orosz irodalmat, Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Csehovot adott elő, csodálatosan, őrült szenvedéllyel. Ma már tudom, jóval innen volt még a negyvenen, de abszolút kortalannak tűnt – és nem eviláginak. Valahogy szárnyalt a valóság – a sárba és nyomorba süllyedt Vlagyimir – felett; Dosztojevszkij valamely, szenvedélytől őrült nőalakja volt, és ő volt a Moszkvába vágyó csehovi három nővér, aki az irodalomban és a tanításban találta meg a maga Moszkváját. Néhányan a magyar csoportból valósággal rajongtunk érte, és ő is szeretett minket. Hazatérve is sokáig megmaradt egy laza kapcsolat: valamikor a 70-es években férjével és fiával Budapestre látogatott, én a feleségemmel 1984-ben töltöttem náluk néhány napot. Megrázó élmény volt megtapasztalni egy vidéki szovjet értelmiségi család nyomorát; Vlagyimir még szegényebb volt, mint másfél évtizeddel korábban. Aztán néhány általam küldött szokvány újévi üdvözleten kívül snitt, nem tudtam róla semmit. Tavaly nyáron a Facebookon (áldassék a neve!) megtalált egy valahai vlagyimiri kollégiumi barátom, Kolja. Tőle tudtam meg, hogy két hónappal korábban meghalt Almi, és ő adta meg egy ötórás tévéinterjú youtube-linkjét. Ebben az akkor 80 éves Almi az életéről – és persze az irodalomról beszélt. Élete meghatározó élményeként említette Grint, a Bíborvörös vitorlákat. Most, elolvasva az elbeszélést, pontosan értem, hogy miért. Az interjúból pedig megismerhettem a valóságot, amin túl kellett lépnie, a származását, egy oroszországi zsidó értelmiségi család történetét, a soha nem látott apával - az ő felvett, írói álneve volt az Almi. Szülei a 30-as években kivándoroltak Palesztinába, és amikor csalódottan vissza akartak térni a Szovjetunióba, csak a lányával terhes anyát engedték be az országba, az apát, minthogy lengyel állampolgár (is) volt, nem. Így kezdődött az élete...

Szerző: rás  2017.11.02. 20:32 3 komment

Címkék: Vlagyimir Grin Almi

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr6213147056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2017.11.03. 00:29:38

rás:a keresőbe beírtam a novella címét, s a találtam egy Alexandr Lukics Ptusko nevű filmrendezőt, akinek 1961-ben ezen a címen futott egy filmje. Próbálkoztam, hogy a neten hátha el tudom olvasni a novellát, így találtam meg a filmet.
Az idézeted értelmezéséhez szükségem lenne arra az első részre, amire a beszélő hivatkozik.
Egyébként nekem túl romantikus a szöveg.
Majd megpróbálom a MEK-en , hátha megvan.

rás · http://ras2.blog.hu 2017.11.03. 18:14:36

@egy nagyi: Nem tudok róla, hogy magyarul fenn lenne az interneten, én - mint írtam - könyvtárból hoztam ki. A Ptusko-film valóban a Grin-elbeszélésből készült, fenn van a Youtube-on (persze oroszul www.youtube.com/watch?v=nn9wnDlEK3g ). Valóban romantikus a szöveg, ahogy Grin más írásai is, talán ezért nem lett igazán népszerű; nem volt "korszerű". Az általam közölt részlet az akarat, a vágy által teremtett, a valóságon túllépő világ lehetőségéről szól.

egy nagyi 2017.11.05. 09:50:11

@rás: éjjel megnéztem a filmet, minimális orosz ismerettel ugyan, de már láttam, valamelyik mozicsatornán leadták magyar felirattal.Ugyanis tavaly az egyik ajándékom az volt, hogy előfizettük a mozicsatornákat, s így többnyire láthatok régi és új művészfilmeket. /sorozatot, trhillert nem nézek, az olvasásnak van elsőbbsége nálunk, és például nagyon idegesítőnek találnám, ha napközben menne a tv. Ami ezt a filmet illeti a mesebeli királyfi és az egyszerű lány népmesei szerelmének toposzára épül. A szerelmek, véleményem szerint sokszor nagyon kínzóak is tudnak lenni, s nincs mindig boldog vég. A valóságon túllépni csak a fantázia birodalmában lehet, ott talán nincs helye az önkéntelenül kicsordult könnyeknek.