„… olyan abszurdnak látom, hogy ami máshol csak épp akkor történt meg, az Ausztriában már rég megvolt, és ami máshol már rég megvolt, az Ausztriában a jelen gyakorlata volt. Te nem jártál úgy, hogy néha nem tudtad, hogy Ferenc József császár Hitler előtt vagy után uralkodott-e? Azt hiszem, ahogy egy társasjátékban az egyik bábu átugorja a másikat, a hasznos bábu a haszontalanabbat, és hirtelen Hitler régebben volt, mint Ferenc József, ez egyengette az ötvenes évek útját, ez tette Ausztriát azzá, ami, csak már senki sem emlékszik erre, vagy csak nagyon gyengén.”

A 377. oldalig kellett várnom a 421 oldalas könyvben, hogy rátaláljak a zseniális kulcsmondatra, amitől értelmet kapott az amúgy számomra addig inkább értelmetlenül szétszaggatott (és valójában érdektelen) háromgenerációs családtörténet. Már rég abbahagytam volna az olvasását, ha nem Attila barátom születésnapi ajándékáról lenne szó. Lassan egy évtizede ajándékozunk egymásnak könyvet, de most először írt bele dedikációt, mindkettőnk számára fontos országnak nevezve Ausztriát. Tényleg az, ha különbözőképpen is. Ő – ha nem is régen – már ott él, én, látogatóként, csak szeretek ott lenni, és ettől Geiger regénye se tud eltántorítani, aki unalmas, érdektelen, semmilyen helynek ábrázolja, nagyon semmilyen – értelmetlenül, üresen élő vagy inkább élhetetlen – polgáraival. A könyv egyébként – 2005-ös megjelenésekor a kísérő szöveg szerint nagy siker volt Ausztriában; így kerek a történet.

Talán az én hibám, talán azé a körülményé, hogy kezdetben rövid, 10-20 oldalas darabokban olvastam a könyvet, de nagyon nem tetszett darabos stílusa, fordítói hibára gyanakodtam. Aztán az utolsó harmad hirtelen svungot vesz, helyenként szinte költői szürrealitású mondatözönökkel.

Múltfelszámolás – végül is erről szól Geiger könyve, a konkrét cselekményben és átvitt értelemben is.

„Mintha a nedvességtartalommal együtt a jelentés is lassanként kipréselődne a tárgyakból. Ahova csak néz az ember, a lerakott dolgok egy alapanyaggá csomósodnak össze besűrűsödött, összezsugorodott, színétől megfosztott családtörténet.” (Neményi Róza ford.)

Szerző: rás  2017.11.29. 23:30 13 komment

Címkék: irodalom Ausztria Arno Geiger

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr8013405107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2017.11.30. 02:32:02

Ki tud többet Ausztriáról? - Arno Geiger: Jól vagyunk (könyv)

szerző
Kiss Noémi
publikálva
2007/27. (07. 05.)

Betűméret csökkentése
Betűméret növelése
Nyomtatás

Twitter megosztások száma
0
Google +1
Egyéb megosztás

Arno Geiger negyedik regénye komolyabb sikerrel büszkélkedhet. Valami olyasmivel, amiről hőse, Philipp Erlach is unottan álmodozik, mikor átveszi nagyszülői örökségét, a bécsi villát. A könyv 2005-ben elnyerte a Német Könyvdíjat, vagyis a legjobb német nyelvű regénynek kijáró elismerést, melyet már első alkalommal kénytelenek voltak Frankfurtban az osztrákoknak átengedni.

Arno Geiger negyedik regénye komolyabb sikerrel büszkélkedhet. Valami olyasmivel, amiről hőse, Philipp Erlach is unottan álmodozik, mikor átveszi nagyszülői örökségét, a bécsi villát. A könyv 2005-ben elnyerte a Német Könyvdíjat, vagyis a legjobb német nyelvű regénynek kijáró elismerést, melyet már első alkalommal kénytelenek voltak Frankfurtban az osztrákoknak átengedni.

A Jól vagyunk flegma cím. Fricska az osztrákoknak, bár talán nem elég bátor fricska. Természetesen épp az ellenkezőjét jelenti, mint amit mond. Egyáltalán nem vagyunk jól, nagyon szarul vagyunk, akarja mondani Geiger. S hogy miért? Vártam, hogy kiderüljön. Aztán kiderült valami, de mégsem derült ki a rosszullét valódi oka - foglalhatnánk össze a regényt. Geiger mintha folyton kerülgetné a forró kását, mintha nem akarna élesen belevágni a korszakos látleletbe, a nagy történelembe. Helyette epizódokat mesél el. Furcsa, de épp ez a szaggatott, bátortalan hang teszi számomra érdekessé a regényt.

Szélesebb körökben, felolvasószínpadokon, a Literaturhausokban örömolvasmányként ünnepelték, ahogy az 1968-ban Ausztriában született Geiger hazája múltjáról beszél. Pedig a könyvben saját generációjának távolságtartó visszaemlékezését írja meg úgy, hogy a távolságtartás a 20. század szégyenteljes eseményeire is vonatkozik. Flegmán, de nem köny-nyedén. Egy olyan nyelv, beszéd keresése is az író feladatai között szerepelt, ami egyúttal a korábbi, radikálisabb hangú (Thomas Bernhard, Elfriede Jelinek) nemzedék irodalmával való leszámolást jelentheti.

Persze hogy a Jól vagyunk nem teljesíti a feladatát. Esetlen, töredezett, amolyan anti-bildungsroman lesz belőle. Robert Musil kései, de elég jó imitációja. A mű központi kérdése, hogy miként lehetne megszólaltatni a szülők és a nagyszülők nemzedékét úgy, hogy közben elmondjuk, milyen esztelen dolgokat követtek el a polgári jó ízlés nevében. Hogyan csalták egymást, és hogyan hazudtak nekünk. Talán újabb keletű kérdés, hogy a nemzedéki, "leszámolásos" megszólítás jár-e egyáltalán bármilyen konzekvenciával a saját életvezetésünkre? Hogy létezhet-e nemzedéki általánosítás demagógia nélkül? Geiger válasza dekadens és kudarcos vállalkozásként állítja be az örökség átvételét, ahogy magát a regényírást is tulajdonképpen elég lehetetlenül kezeli: hőse, Philipp a mű végén Steinwalddal és Atamanovval, két feketemunkással Ukrajnába indul:

egy nagyi 2017.11.30. 02:34:15

folytatás:
"Búcsúzóul integet." Finom irónia. A francba, teszem hozzá, Philipp ebben az utolsó percben is valahogy szerencsés. Igazi beszari alak, de bármikor felöltheti a nyugati jóléti érdektelenség maszkját. Semmi sem történik vele, és ez igazán nem túl fájdalmas dolog. Inkább unalmas. Mondjuk úgy, Geigernek tehát akad mondanivalója saját nemzedékének tetteiről, de csak csupa pótcselekvést képes ábrázolni.

Apropó, nyelv: már az első oldalakon feltűnik, milyen görcsös a könyv elbeszélői szólama. A harc a beszédért, az írásért, az események felderítéséért először poétikai elemnek hat, azonban összevetve az eredetivel kiderül, hogy a fordító hibájaként róható fel. Vagyis hajszálnyival több lett, mint komikus. A regény hemzseg a germanizmusoktól, a köznyelvtől igen távoli szerkezetektől ("a galambok sipítoznak"; "szájukban a veszekedések utóízével futólag fölmennek az emeletre"; "Johanna megcsókolja Philippet, jobb nadrágszárán már ott a ruhacsíptető, és kijelenti, hogy ez így nem mehet tovább" stb).

A Jól vagyunk egyébként rendkívül világos, szabályos könyv. Az emlékezet egy-egy naplószerű láncszemre épül: 1938 augusztusában indul és 2001 júniusáig, az örökség átvételéig tart. A kerek keretezés megbomlik, és a fejezetek nem időrendben következnek, így a történet szaggatottá válik, sokszor az összefüggéseket is felszámolja, epizódszerű, filmes lesz. A narrátor a komikum hangján számol le apja és nagyapja nemzedékével, s a felszámolásban semmi forradalmi, semmi megdöbbentő sincs. Az apákkal való szakítás eseménytelen, halk beletörődés a múlt szerencsétlen alakulásába. Ennyiben a kötet Györe Balázs, Jánossy Lajos vagy Schein Gábor aparegényeinek párja.

Néhány szöveghely alapján feltehető, hogy a szöveget maga Philipp írja, erre több utalás is történik, mert valamit mindig írni készül. De aztán elbizonytalanodunk. Philipp soha semmit sem fejez be, inkább csak ücsörög, cigarettázik, néha dug. Komikus figura ő maga is, nem csak a beszédmodora. A hatvanas évek végén született "felesleges nemzedék" döntésképtelen agglegénye. Már 38 éves, mégis fiatalnak, éretlennek nevezi magát. Johannát, a szeretőjét képtelen elhódítani a férjétől; nagyszülei holmiját átnézetlenül kidobálja; a padláson több rétegben lerakódó galambfost pedig tétlenül szemléli, mígnem a feketemunkások eltakarítják. Egy elég erőltetett szálon aztán a postásnővel szűri össze a levet.

Aztán ott vannak a szülők: a regény legellenszenvesebb figurája, Philipp nagyapja, a család fölött hatalmaskodó Richard, aki karrierjét egyedül annak köszönheti, hogy 1938-ban nem lépett be a nemzetiszocialistákhoz. Pitiáner nőügyekbe bonyolódó, kisszerű és felejthető minisztere lesz a háború utáni osztrák kormánynak. Peter, Philipp apja gyerekkorában Wehrmacht-katonaként szolgált, szintén puhány, amolyan örök vesztes. Élete egyetlen eredménye, hogy az ötvenes évek elején piacra dobta az igen pontatlan Ki tud többet Ausztriáról? társasjátékot. A játék neve nyilván szimbolikus tartozék, az átveendő örökség felesleges, hasznavehetetlen része.

Végül kiderül, hogy Philipp jelleme kiválóan illeszkedik ehhez az emlékezeti hercehurcához: semmi különös nincs benne, valamikor ő maga is felejthető fogaskereke lesz az osztrák emlékezetnek. Mikor Johanna a mű végén egy odavetett sziával búcsúzik tőle, ő pedig csaóval köszön vissza, ezt olvassuk: "Lehet, hogy a felnőtté válásnak az a legfeltűnőbb ismertetőjegye, hogy az ember módszeresen elveszti a bizodalmát abban, hogy a kocka bármelyik pillanatban jóra fordulhat." Vajon melyik közhelyre utal ez a mondat? Arra, hogy nagyobb illúzióveszteség nem is érheti az embert, mint hogy egyszer csak rájön: osztráknak született? Talán. Arno Geiger erről többet tud, mint mi. Azért hatalmasabb kudarcokról is be lehetne számolni.

Fordította Neményi Róza. Európa Könyvkiadó, 2007, 424 oldal, 2600 Ft

rás · http://ras2.blog.hu 2017.11.30. 17:30:02

@egy nagyi: Köszönöm, ismertem a recenziót.

egy nagyi 2017.12.03. 00:07:26

@rás: ha ismerted a recenziót, s nem látod itt nálad szívesen, nem bántana ha kiszerkesztenéd.
Egyébként Ausztriát én nagyon szeretem, főként az Alpokot, A tavait, s persze Bécset is. Amíg Párizs mondain, addig Bécs egy kedélyes város. Egy időben követtem Attila barátod Bécsről szóló blogját, de végül elmaradt. Néha, néha nézem az ORF 1, illetve ORF 2 műsorát, nem tudok ugyan németül de egy-két dolog lejön nekem.

rás · http://ras2.blog.hu 2017.12.03. 11:08:20

@egy nagyi: Egyáltalán nem zavar a recenzió.

egy nagyi 2017.12.10. 01:16:56

@rás: aranyos vagy. Csak egyszerűen erőt vett rajtam a kishitűség, s elszégyelltem magam, hogy ezt a hosszú írást bemásoltam.
Egyébként már nem tudom hova meneküljek ettől a mocsoktól, ami ebben az országban körülvesz.
Ausztriáról több könyvet olvastam jó nevű szerzőktől, regény, színdarab, memoár,stb.a különböző időszakairól a 19. és 20. században.S ha egyszer a kezedbe kerül "A bécsi századvég" és Hanák Gábor:Kert és műhely című könyve, ha nem ismered még őket persze, kukkants bele.

egy nagyi 2017.12.22. 01:14:58

rás:nem a bejegyzésedhez tartozik ugyan, de Kellemes ünnepeket kívánok Neked.

Egyébként az És online, már csütörtökön olvasható volt, így figyelmedbe ajánlanám Radó Péter írását.

rás · http://ras2.blog.hu 2017.12.22. 14:07:28

@egy nagyi: Köszönöm szépen, neked is szép karácsonyt és boldog új évet kívánok!

AttilavH · http://wienertagebuch1.blogspot.co.at/ 2018.01.07. 12:52:12

@rás: érdekes, hogy egy könyv mennyire más reakciókat, érzelmeket vált ki az olvasoból (ugyanez érvényes egy országra is). Nekem Arno Geiger tökéletesen leírta azt az érzést, melyet a 80-as évek végén, 90-es évek elején éreztem Ausztriával kapcsolatban. És Ausztria, különösen Bécs is folyamatosan változik, bár a változás iramát az itt élők alapvetően konzervatív beállítottsága fékezi. Nem az ország semmilyen, érdektelen, hanem lakói érzik néha annak. A birodalmi nagyság kulisszái között élve felteszik a kérdést: nincsen itt valami csalás és ámítás? Az ötvenes években a "császárok és hegyi parasztok" (Robert Menasse) országaként ábrázolták magukat, ami nyilvánvaló (ön)ámítás volt. Most, hogy száz éves lesz az osztrák első köztársaság, igen izgalmas kérdés, hogy látják magukat az osztrákok.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.01.07. 18:11:50

@AttilavH: Nyilvánvalóan unatkoznak, és egy kis izgalomra vágynak, ezért szavaztak úgy, ahogy. Más megközelítésben: féltik az unalmas, nyárspolgári létüket, ezért szavaztak így.

Én pedig pont azt a nyugalmat értékelem Bécsben, Ausztriában, ami itthon hiányzik.

egy nagyi 2018.01.07. 23:18:53

@rás: honnan tudod, hogy unalmas az életük?

/inkább minden szórakozási lehetőséggel élnek, s mindent megtesznek azért, hogy a turizmusuk toppon legyen, ahhoz viszont keményen kell dolgozni/
@AttilavH: 15 éves gyerekeknek az iskolában a demokrácia témakörében kell kutakodniuk. Kurz ide vagy oda soha nem lesz ott olyan barbarizmus, mint nálunk.
/és csak az egész testet fedő viseletet tiltották be, a fejkendőt nem/

AttilavH · http://wienertagebuch1.blogspot.co.at/ 2018.01.08. 07:48:39

@rás: no no, a mostani választások nem illik ebbe a kontextusba, bár gondolom ezt ebben a formában inkább viccnek szántad. Ha kimondottan az FPÖ választási sikerére gondolsz, akkor abban nagy szerepe volt a második generációs bevándorlóknak (Ex-Jugoszláviából) és a kiváltságait féltő alsó-középosztálynak. Különben én is értékelem a nyugalmat, a kiszámíthatóságot, valóban ennek a hiánya a legszembetünőbb különbség Mo.-hoz képest.
@egynagyi: egyetértek, míg itt egy ÖVP-s barátommal elcsipkelődünk egymással, addig ez Pesten Fideszesekkel képtelenség volt. Persze én is ismerek embereket, akik hatlmas katasztrófát látnak a mostani politikai fejleményekben. De elvbarátaimmal a munkahelyen azon törjük a fejünket, hogyan lehet majd megakadályozni, hogy elsöpörje a szociális vívmányokat az új kormány. Mo-n csak lesajnálnak, hogy úgyis mindegy, úgyse lehet semmin változtatni. A jogállam lebontásárl itt Ausztriában nincsen szó!

rás · http://ras2.blog.hu 2018.01.08. 16:35:08

@AttilavH: Igen, a megjegyzésemet ironikusnak szántam.