Szabadság, tágasság – ez a két szó jutott eszembe, amikor péntek délután a Museum Quartier felől átsétáltunk a Maria-Theresien-Platzon. A gyönyörűen gondozott park füvén mindenfelé mosolygó fiatalok ültek, feküdtek, rockzene szólt, azt hiszem, valami esti koncertre készült elő egy DJ. Rendszeres Bécs-járók vagyunk: évente egyszer-kétszer kimegyünk 3-4 napra kiállításokat nézni; egy barátunknál lakhatunk. Nagyon szeretem a várost, talán azért is, mert nagyon hasonlít Pestre (történetileg persze fordítva van), csak éppen minden működik benne. Első perctől (valamikor a 80-as évek eleje) megragadott a színessége – igen, a „migránsok” azóta hatványozott, de természetes jelenléte –, ahogy Párizsban, Londonban is. Nyugalom, biztonság. (Természetesen a cinikus gazember Lázár János által hírbe hozott Favoriten negyedben is, ahol a barátaink laknak.) Meg persze jólét, gazdagság, ami nem utolsósorban lehetővé teszi, hogy fantasztikus kiállításokat rendezzenek. Most a három nap alatt hatot láttunk: Keith Haring, Man Ray, Otto Wagner életmű-kiállítását, egy osztrák milliárdos műgyűjtő, Heidi Horten egyedülálló huszadik századi gyűjteményéből 170 képet; az előbbi három inkább érdekes (nagyon érdekes), ez lenyűgöző, tökéletesen illik rá a kiállítás címe: WOW! A Kunsthistorisches Museumban húsz képpel vendégeskedik a szentpétervári Ermitázs (ugyanott most megint egy emelvényről lehet közelről megnézni Klimt freskóit), a hatodik pedig egy nagyon jópofa haj- és testápolás-történeti kiállítás volt a Városi Múzeumban. Emellett tegnap délelőtt másfél óra a Musikvereinben egy esti jótékonysági előadás összpróbáján: Rossini Viaggio a Reims c. szinte sose játszott vígoperájának koncertszerű bemutatója Juan Diego Flórezzel az élen. A próbán a világsztár tenorista sajnos csak markírozott, de a többi top énekes nagyszerű volt. És az utolsó programunk ezúttal az volt, hogy megnéztük a Regenbogenparade-t (Szivárványparádé), az ottani Pride százezres menetét. Tarka, felszabadult, vidám népünnepély, ahol az LMBTQ közösség (most persze lehetne azon elmélkedni, hogy ez miért és mennyire közösség; talán kényszerközösség?) zenétől dübörgő, feldíszített kamionjai – és dús fantáziával feldíszített felvonulói – mellett az út mentén gyermekes családok és szolid öregasszonyok is integettek szivárványzászlóval.

Mindezek után talán nem kell magyaráznom, hogy értem a „tágasságot”. Viszont fura dolog megint úgy járni Hegyeshalmon túl, hogy az ember érzi, „szabad földre” érkezik.

Szerző: rás  2018.06.17. 23:35 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr8614054630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2018.06.19. 00:12:25

rás:nagyszerű dolog a szabadság és a tágasság. Bármikor amikor utazásaink során elhagyom ezt az országot, s bárhova is utazunk tágasnak érzek minden országot, mert lehetőségem van beszippantani valamit az ismeretlen kultúrából, vagyis a szellemem tágul ki. S amikor visszajövünk
már a taxiban rámtör az állandóság bizonyossága, s, hogy milyen boldogság átlépni a küszöbünket.
süti beállítások módosítása