"A hagyományos regény a hagyományos időfelfogáson alapul. Percek követnek perceket és évek éveket, egy perc pontosan egy percig tart, és egy év egy évig. Ez az időtartam, amelyet gépiesen jelez az óra és a kalendárium.  Bergson mutatott arra rá, hogy a valóságos tartam, az idő, amelyet a lélek valóságában élünk át, egészen más. A valóságos tartamot az élménytartalom határozza meg. Vannak napok, amelyek oly eseménytelenek, hogy valóságos tartamuk semmi. Azonkívül a valóságos idő nem mindig követi a kronológiai sorrendet. Vannak pillanatok, amelyek később történnek meg a lélekben, mint az óra szerint utánuk következő pillanat.

Ennek az időfogalomnak, a bergsoni durée réelle-nek az alapján áll Proust. Könyvében pillanatokig tartó események és helyzetek leírása olykor száz oldalt foglal el, míg máskor éveket elintéz egy mondatban. Nem a mechanikus időt regisztrálja, és nem azt keresi, hanem a valóságos időt.

A valóságos idő Proust szerint kívül esik a köznapi értelemben vett realitáson. Ez az idő csak a lélekbenvan. Pontosabban: az emlékezetben. Az emlékezet a tulajdonképpeni élet. Önmagában semmi sem szép, nem is csúnya. Csak a lélekben lesz valamilyenné, azáltal, hogy emlékeztet valamire...

Ez az emlékezet, amelyről Proust beszél, nem az a gépies, gondolati visszaemlékezés, amely mindenkinek mindig a rendelkezésére áll, és az amúgy is halvány valóságnak még halványabb mását reprodukálja. Van egy másik önkéntelen visszaemlékezés, és erről beszél Proust.

Ez a fajta emlékezés az akaratunktól teljesen függetlenül, váratlanul szokott rátörni az emberre. Talán a tárgyakba van belebűvölve, gondolja Proust, mint a régi mondák szellemei, és mi szabadítjuk ki őket a tárgyakból...

...Az emlékezésnek ezekben a pillanataiban élünk csak igazán...." (Szerb Antal: Hétköznapok és csodák)

*

Befejeztem az ötödik kötetet (A fogoly lány), jöhet az első.

Szerző: rás  2018.08.09. 16:10 6 komment

Címkék: idő emlékezés Szerb Antal Proust

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr2514171839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hungboy 2018.08.10. 01:46:34

Úgy látom, valóban beszippantott a proust-i miliő. Annak idején engem kevésbé, jóllehet én még akkortájt forgattam, amikor csupán a Gyergyai-féle fordítás, azaz az első három kötet volt olvasható nyelvünkön. Amikor az Atlantisznál kezdtek megjelenni a további kötetek új fordításban, azokat is beszereztem, csak éppen még nem került rájuk sor.

Egyébként engem egy másik jelentős olvasmányélmény segített elmélyülni az idő, az emlékezés és a személyes identitás bonyolult szövevényében, Krúdy Szinbádja. Mindketten, Proust elbeszélője és Krúdy hőse, annak révén férnek önmagukhoz, hogy emlékeikből formáznak lenyomatokat. Mindketten egyszerre kiszolgáltatottjai és teremtői a személyes múltnak. A francia szerzőt elsősorban az emlékezés, magyar társát inkább az emlékezet érdekli. Az előbbit tehát a folyamat, illetve az, ami tudatunkkal történik ennek során. Míg az utóbbit az időbeliség, végső soron az elmúlás kijátszása, felfüggesztése. Amiben azonban újfent közösek, az a mondattan. A gyönyörűen felépített, nagyívű, ritmikus mondatok.

De talán mindegy is, melyikünket melyikőjük érint meg jobban, mert az általuk közvetített tapasztalat nagyjából egy irányba mutat. Egyediségünk végső kulcsa saját tudatunk bíbelődése emlékeinkkel. Azokkal a mentális műveleteinkkel emelhetjük individuummá magunkat, amelyeket kizárólag saját magunk végezhetünk el. Egyedi emlékeink szolgáltathatják ehhez az egyetlen lehetséges tartalmat, mert csakis ezek azok, amelyeket mindenki mást kivéve magunk tudhatunk magunkénak. Egyedül a saját tudatunkban léteznek és velünk együtt tűnnek el örökre.

Tartalmas olvasást!

beszélő név 2018.08.10. 01:49:39

A szakramentumát! Már megint figyelmetlen voltam, hogy a rendszer milyen név alatt léptetett be korábban. Szóval valójában "beszélő név" voltam "hungboy"-ként, aki máshol szokott inkább előfordulni.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.08.10. 14:00:18

@beszélő név: :) Akkor neked köszönöm és nem "hungboy"-nak. (Érdekes lehet ez a skizofrénia.)

Érdekes, hogy Krúdyt említed. Újra meg kéne próbálkoznom vele, mert valaha - évtizedekkel ezelőtt - nem sikerült a találkozás, egyszerűen nem kötött le. Holott akkoriban egy barátom, aki elég jól ismert, azt állította, hogy nagyon nekem való. De hát vannak késleltetett egymásra találások, mint én most Prousttal. Az első három kötet egyébként persze nekem is Gyergyai fordításában van meg, úgyhogy most így csaptam bele az elsőbe. Gy. elő- és utószavát abszolváltam tegnap.

Egyébként pedig amit az emlékezésről és az emlékekről írsz, az nagyon igaz, ebből született a blog számos korábbi bejegyzése, sorozata.

egy nagyi 2018.08.14. 08:44:58

@rás: nagyon fiatal voltam amikor a Szinbád olvasásába belekezdtem, s a napi feladatok nem tették lehetővé, hogy a szó szoros értelmében ízleljem a mondatokat, s nem volt meg bennem a költői világ értéséhez szükséges érzéki tapasztalat. Így félbe maradt az olvasása.
Ha megfigyelted, és olvastad a Varázshegyet Thomas Manntól akkor ott is felfedezheted a bergsoni időfelfogást, amit Th.M. filozófiai kontextusba is kifejt.
Még nem voltam 18 éves sem, amikor a gimiben tanultunk a tudatregényről, s így foglalkoztunk a megemlítés szintjén Proust-tal éa Joyce-al, aztán múltak az évek fölöttem, s miután a könyveknek is sorsuk van mind a két szerző legnagyobb műveit elolvastam.
Proust legelőször a hetedik kötetet "A megtalált idő"-t írta meg, és talán az elsőt, a Schvann történetet. S utána a közbülső öt kötetet.
Az első kötetet kétszer olvastam, s már hatvan éven felül kezdtem bele ebbe a regényfolyamba. Nem szeretnék, és nem is tudok úgymond értekezni erről a monumentális műről, csak elmondom, hogy miért szeretem, s örülök, hogy ismerem.
A szubjektív, akarattalan emlékezés által komponált, színes emlékezés a párizsi arisztokrácia szalonjairól, annak aprólékos, emberi gesztusok, viselkedésminták felidézése, s beleláttatás annak dekadens valóságába. Az ösztönök mind sejtetések a szereplők magatartásai mögött. Nagyon szeretem a Bimbózó lányok történetét, csodálatos leírás a kamaszgyerekek ösztönvilágáról.
Találkozhatunk a regényfolyamban a párizsi szegényebb polgárok életével, sokat foglalkozik azzal is, hogy a francia polgárság, arisztokrácia, megosztott a Dreyfus-ügy megítélésében.
S az első olyan szerző, aki nyíltan szerepeltet homoszexuális szereplőt. Persze tudom az egész idő és tartam, valóságos idő, és mechanikus idővel szembeni egész felfogását, de az emberről, az ember úgynevezett rejtett világáról, amit a spontán emlékezet felszínre dob, s még azokat is amiket szívesen eltitkolnánk, csodálatos, szinte zenei futamként éljük át. Egyébként Albertine, az igaz, hogy női szereplőként, de a sofőrjéről, titkáráról és szerelméről lett mintázva, az összes civódásukkal együtt.
Talán látszik, hogy szeretem ezt a művet.
Végezetül, de ez egy kicsit más, a művet le lehet zárni az úgymond megtalált idővel, de Hankiss szavaival élve az ember befejezetlen, és az a meggyőződésem, és az emberi emlékezést, annak spontaneitását nem lehet élő emberként lezárni./ kivéve egyes betegségek estén/.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.08.14. 20:04:51

@egy nagyi: Kösz szépen. Igen, látom, hogy szereted. :) Belekezdtem az első könyvbe, még nem biztos, hogy végigolvasom. Értem a dolog filozófiáját, le is nyűgözött A fogoly lányban, de nem valószínű, hogy ez az egész regényfolyamban ott tart. Egyébként először Gyergyai elő- és utószavát olvastam el, amiből kiderül, hogy egyáltalán nincs oda Proustért.

egy nagyi 2018.08.16. 01:39:01

@beszélő név: talán Te is tudod, és nem újdonság számodra, hogy Szentkuthy:Prae című nagyívű munkáját tartják a magyar Proustnak
végül: nem az emlékeinkből képezünk lenyomatokat, hanem a bennünk lévő lenyomatokat hozzuk felszínre tudatosan vagy öntudatlanul. Rétegződik az ember tudatában amit átél, s lehet, hogy egy újabb, ki tudja milyen hatásra tudatosan is át gondolhatja az élményeit, de vannak spontán emlékezetek, amikor például emlékszel az édesanyád kölnijére stb..