"Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögül a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten."

Eljött a hétnek utolsó napja! Ne búsulj lesz a jövő hétnek is vasárnapja. Addig is kívánom, hogy betegség kerüljön! A küszöbödre a szerencse leüljön! Maradjon is nálad életed végéig Míg csak nyárra ősz jön, a világ végéig! Mosolyt küldök, fogadd el ! És nevess velem ma is !

"Legyen ma béke belül. Bízz abban, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell.Ne feledkezz meg a végtelen lehetőségekről, amelyek a hitből születnek benned és másokban. Használd azokat, amiket adnak neked, és add tovább a szeretetet, amelyet kapsz. Légy elégedett önmagaddal, úgy ahogy vagy. Hagyd ezt a tudást beépülni a csontjaidba, és add meg a lelkednek az éneklés, a tánc, az ima és a szeretet szabadságát. Ez mindannyiunk számára létezik..."

Most pedig küldd el ezt tíz embernek a következő öt percben. És ne feledd el visszaküldeni... én is egynek számítok. Meglátod majd, miért.

*

Természetesen soha nem szoktam továbbküldeni a láncban kapott hasonló áldásokat, kívánságokat, szerencsehozó leveleket. Megrögzött materialista vagyok, nem tehetek róla, így neveltek/nevelődtem. Most egyrészt természetesen visszaküldtem/kívántam annak, akitől kaptam, és elküldtem még valakinek - erről majd később. A tíz címzettet pedig ezzel a bejegyzéssel abszolválom.

"Ősi ír áldás! Különösen szép kelta-ír köszöntő. Ne felejts el kívánni valamit, mielőtt elolvasod!" - írta bevezetőben a küldője; ez is nyilván átvett szöveg, mert az illető aligha tud a keltákról, és egyébként sincs benne helyesírási hiba. Ezt most nem cinikus megjegyzésnek szántam, hanem hozzátartozik a történethez. Egy öt vagy hat osztállyal rendelkező, mélyen vallásos cigány férfitól kaptam, akivel az köt össze, hogy az unokaöccsét mentorálom. A 15 éves R. sorozatosan lopott, hogy drogozhasson. Fél éve intézetben van, ma ítélte a bíróság egy év javító-nevelő intézetre. Persze mielőtt az "áldást" elolvastam, azt kívántam - mert kívántam, ha nem is hiszek az efféle ráolvasásokban, vagy ki tudja... "az iskolába menvén, a járda peremén,/hogy ne feleljek aznap, egy kõre léptem én" -, szóval azt kívántam, hogy R. bírja ki, és legyen belőle ember.

Szombaton egy régi, nálam évtizedekkel fiatalabb barátommal sétáltam, aki minden korábbinál vehemensebben adta elő a platonizmus és az ezotéria keverékéből álló önerősítő világnézetét. Iskolázottság, műveltség, életkörülmények - egy világ választja el R. nagybátyjától. De számomra természetes módon lett a lánc-áldás címzettje.

A világ így kerek.

Szerző: rás  2018.11.05. 17:41 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr6714354669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2018.11.06. 00:32:02

rás:ott voltál az ítélethozatalnál?

túl racionalista vagyok az ilyen áldásokhoz, de bízom benne, hogy segít a fiatalembernek valahogy a nevelés, persze ehhez emberformájú nevelők is kellenek. Ha Te tudsz kapcsolatot tartani R.-rel akkor ha nem terhes írd meg ide. Érzem, hogy még mindig nem akarod elengedni a kezét.
Egyébként örülök, hogy meglett a dányi telek.

rás · http://ras2.blog.hu 2018.11.06. 13:22:46

@egy nagyi: Persze, hogy nem engedem el, a mentorálás a javítóban is folytatódhat.