Levelező hallgatók írnak történelem vizsgadolgozatot, egyikük magával hozta 6-8 éves forma kisfiát. A gyerek végig, bő egy órán át csendben rajzolgat, és a végén anyja dolgozatával együtt átadja a rajzot. Rápillantok: úszóverseny? - kérdezem kedvesen rámosolyogva. A kisfiú furcsán néz, és valamit mormol, amit nem értek, mert nemcsak vak vagyok, hanem süket is.

kisfiu_rajz.jpg

 

Este olvasom, osztályozom a nyolcvan dolgozatot - persze már szemüveggel -, kezembe kerül a rajz, és nagyon elszégyellem magam. Az egyik vizsgakérdés így szólt: "Mi történt 1956. november 4.-én?"

Kör-email az évfolyamnak:

"Elnézést, nem tudom, kinek a kisfia volt benn a mai vizsgán, de bocsánatot kérek tőle, amiért hirtelen ránézésre félreértettem a rajzát. A dolgozatok javítása közben immár szemüveggel néztem meg, és rájöttem, hogy ez válasz volt az egyik dolgozati kérdésre - jó válasz. Köszönöm. :)"

Másnap reggel kapom a választ:

"Kedves Tanár úr!

Az én kisfiam volt ott a vizsgán. Ma mondtam neki, hogy Ön írt és jól emlékezett, jót rajzolt a kérdésre. Nagyon boldog volt! Először le akarta írni, h mi történt, de nem merte. Olvasási részképesség zavara van és nem mert írni, ezért inkább rajzolt.

Az Ön emailja kapcsán arra jutott, hogy csak megérte, hogy olyan sokat tanult. Mert nagyon szereti a történelmi eseményeket és a háborúkat. Hogy nyugodtan tanulhassak, addig kerestem neki iskolásoknak való videókat a neten, azokat nézte. És a nov 4-ei dátumot megjegyezte, mert nagyon érdekli 1956. Már a kérdéskor is nagyon boldog volt. Most pedig az Ön figyelmességének köszönhetően még boldogabb, mert a főiskolán jól felelt a kérdésre. Alig várja, hogy a tanító nénijének elmesélje.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmességét, és hogy a fiamra, Á...-ra energiát és figyelmet szentelt! Nagyon hálás vagyok!"

(A gyengén látható baloldali feliratok: órosz roham, fekvősz, gánát; felülről a második lővonalon: rakéta)

 

Szerző: rás  2019.01.19. 15:51 8 komment

Címkék: gyerek történelem vizsgarajz

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1714572902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EfPeti 2019.01.19. 17:56:50

Ritkán hatódom meg, most megtörtént. Köszönöm.

egy nagyi 2019.01.19. 20:57:20

rás:az élet és a véletlenek hozzák a legszebb történeteket is, nemcsak a borzalmakat, nagyon aranyos kisfiú, érdemes rá odafigyelni. Köszönöm én is Neked, hogy elmondtad.

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.20. 09:50:54

Kicsi dolgokon keresztül látható az emberi nagyság.

emdefalla 2019.01.20. 19:43:43

Köszönöm! Respect - ahogy a félművelt ateista mandja - az oktatónak, a vizsgázónak, s a kisfiúnak. Mindhárman átmente(te)k. :D

rás · http://ras2.blog.hu 2019.01.20. 19:47:13

@emdefalla: :-D Tényleg, róla, a vizsgázó anyáról eddig nem esett szó: ő 4-est kapott.