notre_dame_20190415.jpg

Vannak helyzetek, amikor az ember átéli Európát, és hogy mit jelent az, hogy ő európai. Ez is ilyen. 

Hosszú évekkel ezelőtt voltam a Notre Dame-ban. A szájtátáson és szemmeresztésen túl, tudtam, éreztem, hogy fontos, hogy ott vagyok. Vannak ilyen helyek Európában, a velencei Szent Márk tér Quadri Kávéházától a Stonehange-ig, az Akropolisztól a Brandenburgi kapuig.

A Notre Dame-ot persze újjá fogják építeni - történetében nem először.

mostari-oreg-hid.png

 

 

 

 

Ahogy újjáépítették a mosztari Öreg hidat is. Az nem véletlennek esett áldozatul: a nagyon európai horvátok lőtték szét a boszniai háborúban. Két évvel korábban sétáltunk át rajta. Számomra az is történelem lett.

 

 Párizs, Mosztar - az asszociációs lánc vége egy általam itt a blogon már többször felhasznált Andric-idézet:

„Hát legyen, gondolkodott tovább, ha itt rombolnak, valahol építkeznek. Talán van még valahol nyugodt vidék, vannak még okos emberek, akik tudják, mi az isteni szeretet. Ha az Úristen levette kezét erről a Drina menti boldogtalan városról, talán nem vette le még az egész világról s az egész földről az ég alatt. Ezek sem fogják ezt örökké így folytatni. De ki tudja?... lehetséges, hogy ez a pogány hit, amely mindent rendezget, tisztít, javítgat és csinosítgat, hogy aztán nyomban utána mindent fölfaljon és leromboljon, elterjed az egész földön. Talán ebből az isteni világból puszta mezőt csinál értelmetlen építkezései és gyilkos rombolásai számára, legelőt kielégíthetetlen éhségének és érthetetlen étvágyának? Minden lehetséges. Csak egy nem lehet. Nem lehet az, hogy teljesen és mindörökre eltűnjenek a nagy, okos és lelkes emberek, akik Isten dicsőségére soká tartó építményeket emelnek, hogy a föld szebb legyen, s az ember könnyebben és jobban élhessen rajta.” (Ivo Andrić: Híd a Drinán)

Szerző: rás  2019.04.15. 22:48 2 komment

Címkék: Európa Párizs Ivo Andric Mosztar

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1414766206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2019.04.16. 01:29:29

Nagyon sűrű volt nekem ez az április 15. Ekkor tudtam meg, hogy a 85 éves ismerősömnek meghalt a 65 éves fia, sírás. Este megnéztük a Víg Házi Színpadán, "A nem vagyok Mírjám" című darabot, majd a 2-es villamoson férjem egerészik a telefonján, s akkor tudtuk meg ezt a borzalmas hírt. Voltunk Párizsban egy bő hetet, láttam fenségében. A darab is és ez a tűz is szomorúvá tettek.
A Mosztárhídon mi már az újjáépítés után jártunk, egy másik országból hazafelé jövet megismerkedtünk egy fiatalemberrel, aki elmesélte, hogy kint volt katona és hogyan szedték ki a folyóból a gránátokat, és hogyan szedték össze a híd eredeti köveit, hogy rekonstruálni tudják.
Az én asszociációm Mostár hídról Csontváry
és Utrillo elég sok festménye a Notre Dame-ról.
Végezetül soha nem tudom elfelejteni, hogy a kultúrkincseinkhez mennyi emberi szenvedés, olykor halál, s keserűség tapad, de ennek ellenére mindig kifejlődik az igazgyöngy.