Nem írtam két héttel ezelőtti, négynapos prágai utazásomról, mert - mint azt egy válaszkommentben jeleztem - nincs időm, energiám rá. Minthogy azonban többen (a kettő az már több) reklamáltak, most mégis valamit iderittyentek. Sovány dolog lesz ahhoz képest, amit írni kéne és lehetne, de most erre futja. A bejegyzés végére azonban belinkelem Attila barátom egy évekkel ezelőtti nagyszerű prágai útijegyzetét.

Szóval, nagyon jó volt. Már csak azért is, mert nagyon rég - hivatalos utakat leszámítva soha - nem voltam egyedül külföldön, és természetes dolog, hogy az ember azonnal meg akarja osztani az élményt az útitárssal. Ugyanakkor alkalmazkodni is kell a másikhoz, a másik (évtizedek óta: a feleség) tempójához, érdeklődéséhez - ez azért nem szokott nagy gondot jelenteni. Most azonban rákaptam annak az ízére, hogy teljesen szabadon bóklászhatok, akkor állok meg valahol, ha engem érdekel valami, akkor pihenek, amikor nekem van rá szükségem, s ha éppen eltévedek, hát, magamnak tévedek. Jó dolog, lubickoltam benne.

Hogy azért érdemi dolgokról is beszéljek: Prága fantasztikus város. Természetesen nem most voltam először, de négy (na jó 2 plusz két fél) napom még nem volt benne. Az utcáiból, épületeiből sugárzó történelem - talán a sok szempontból közös múlt miatt is - kicsit Bécsre emlékeztetett, annak birodalmi nagyképűsége nélkül. Prága közvetlen, emberi, és ezt a turisták siserehada se tudta elrontani. Az ember persze összehasonlítja saját - ugyancsak közép-európai, hajdan Monarchiabeli - városával. Szeretem Budapestet, de folyton azt éreztem, hogy nem álljuk a versenyt. A Hradzsinban eredeti középkori épületek (Szent Vitus és Szent György székesegyház, Arany utca stb.) között sétálva nem értettem, hogy mit akarunk mi a budai Várral. (Jó, Savoyai Jenő szobra elől vagy a Halászbástyáról lélegzetelállítóan szép a város panorámája.) És ne jöjjön senki azzal, hogy igen, mert a háborús pusztítás... A Mátyás-templom, a Halászbástya meg a többi középület "eredeti" formájában is 100-120 éves csinálmány. És ezzel legyünk tisztában akkor is, amikor őrült diktátorunk az "eredeti" formájában akarja uralni a Várat. De ez zárójeles gondolatfutam volt - bár Prága, Prága autenticitása ihlette. 

Súlyos mulasztás volt, de valamiért a korábbi látogatásokon kimaradt a Zsidóváros, a zsinagógákkal és a régi zsidó temetővel. A temetőbe a Pinchas zsinagógán keresztül lehet bejutni. A zsinagóga lényegében dísztelen, de fehér falain egyforma betűkkel ott sorakozik a 70 ezer csehországi zsidó áldozat neve. meg a koncentrációs táboroké. Utána a temető, amelyben ortodox zsidó temetőkre jellemzően egyszerű, düledező, héber feliratú sírkövek, több évszázadból. Amikor az ember kilép a templomból a temetőkertbe, az az első benyomás, hogy milyen kicsi. Aztán kiderül, hogy nem is. És noha (mint már céloztam rá) jól tolerálom a turistákat, vagyis azon embertársaimat, akik történetesen ugyanazt akarják látni, mint én, ez azért olyan hely, ahol az ember szívesen egyedül maradt volna a gondolataival, érzéseivel. Egyébként egészen szürreális, hogy a sírkövek közül föltekintve közvetlen közelben lakóházakat - életet - látsz.

A Vencel tér (és környéke) szecessziós és art deco épületei, köztük a Lucerna gyönyörű passzázsa. Amiről megint eszembe jut, hogy ifjú koromban mennyi mindent hagytam ki. A 60-as, 70-es években a Lucerna nagyterme vezető közép-európai rock- és dzsesszhelyszín volt. Károly híd - minden bédekker központi eleme. Bóklászás az Óvárosban és a Kis oldalon - euforikus élmény, tényleg. És persze sörözők - a Pilsner Urquellnek is más íze van ott -, omlósra főtt csülök szósszal, káposztával, knédlivel...

Na jó, jöjjön Attila korrekt, gyönyörű fotókkal illusztrált prágai útijegyzete

Szerző: rás  2019.07.11. 23:29 5 komment

Címkék: utazás Prága

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr5014940034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EfPeti 2019.07.12. 06:09:09

Nem is volt olyan megerőltető, ugye? :)

egy nagyi 2019.07.12. 09:28:05

rás:háromszor voltam Prágában, először a két kiskamasz lányunkkal egy hétig,a nyolcvanas években, amikor minden fel volt túrva a Metro építése miatt. Másodszor kolléganőnk szervezett egyéni utat, potom húszezer forintért, szállás, reggeli. Ez már akkor volt, amikor a várost gyönyörűen rendbe hozták.Harmadszor pedig irodával, csoportosan voltunk. A férjemmel a városnézéskor nem szoktunk értékelni, csak este beszéljük ki magunkból a napközben felmerült gondolatokat. Az első és a második utamon voltunk a zsidónegyedben és a zsinagógában, temetőben és a kiállításon is. Az utolsó utunkat az a tény fűszerezte,hogy én elég jól ismerem Franz Kafka műveit, és az ezekből megértett miliőt is kerestem.
Egyébként, amikor csoportosan voltunk az idegenvezető fakultatív elvitt bennünket
az úgynevezett cigány zsinagógához.
Amikor a gyerekekkel voltunk akkor pedig a huszita emlék körül forgott a fantáziám, egészen fiatalon olvastam Katona József:Ziska című drámáját.
Prága családostól, egyedül, barátokkal, férjjel egy lenyűgöző élmény, a históriája, a jelene, visszavágyik az ember.

Dupla · https://doppeldupla.home.blog/ 2019.07.14. 13:32:21

(a kettő már több= ahogy Erdélyben mondják: ha több kettőnél...)
Találó a megjegyzésed, hogy Prágából hiányzik a birodalmi nagyzás, ami Bécsre abszolút jellemző (joggal, hiszen valóban egy 51 millió lakosú birodalom fővárosa volt). Ugyanakkor hangsúlyosan cseh város, mely a zsidó múltat emlékkultúraként még meg-meg engedi, az osztrák-németet leginkább negatív színben tünteti fel. Szép jelképe ennek a sehova sem tartozó Kafka, akit csehek és zsidók szívesen sajátítanánk ki maguknak, de ő mégiscsak németül írt és ez egy makacs tény.
Budapest: ami engem igazán zavar, hogy 30 évvel a rendszerváltozás után még mindig iszonyatosan rossz állapotban lévő szép épületek vannak Pesten. Tetszik, hogy nagy reprezentatív épületeket felújíttok (Várkert bazár, Párizsi Udvar, Gül baba türbéje - bár itt vegyesek az érzéseim a török tőke miatt), de a bérházaknak sokszor csak a homlokzata újul meg. Külön, nagyon izgalmas téma az autencititás. Az "eredeti" visszaállítása a nacionalizmus vesszőparipája, a magyar szellemi szintről sokat elárul, hogy a jobboldali értelmiség szó nélkül hagyja. Az autókon látható Nagy-Magyarország térkép 1867-es állapotot tükröz. Ha ez a kiindulópont, akkor politikai célnak kellene lenni az Ausztriával való újraegyesülés, magyar király beiktatása a Habsburg házból, Ferenc József és Mária Terézia ill. a többi Habsburg uralkodó szobrának visszahelyezése a Millenniumi Emlékmű oszlopcsarnokába.
Egyébiránt köszönöm a linket, erősen motivál, hogy többet írjak, kommenteljek.

rás · http://ras2.blog.hu 2019.07.14. 13:53:00

@Dupla: Prágában - és nem csak a belvárosban jártam - összesen egy olyan házat láttam, amelynek egy picit elkezdett hámlani a vakolata. E tekintetben is feltűnő volt a kontraszt Budapesttel.
Ami a turbómagyarok által visszavágyott (Orbánék számára ez is csak bármikor eldobható politikai termék) Nagy-Magyarországot és az 1867-es "kindulópontot" illeti, a kiegyezés után a magyar parlament legfontosabb ellenzéki ereje a Függetlenségi Párt volt, de ők is természetesen ragaszkodtak az "ezeréves szentistváni birodalomhoz".