Ha az ember blogger (vajon az vagyok-e még), akkor kötelessége bejegyzéseket írni. Akkor is, ha nincs ideje/kedve/témája. Ez most egy ilyen bejegyzés, kötelességtudatból születik, még nem is igen tudom, mi lesz benne - mármint e bevezető nyavalygáson kívül.

Nem mintha nem történne semmi, és ezért apátiába zuhantam volna. Dolgozom: fordítok, ázsiai politikatörténet (erről közelebbit a megbízási szerződés értelmében nem mondhatok), és egy keveset még tanítok is a főiskolán (Magyarország az EU-ban - érdekes téma, érdekes helyzet, nehéz visszafogni magam, nehogy megsértsem a kötelező politikai semlegességet, pontosabban politikamentességet, ami persze elég érdekes dolog egy eminensen politikai téma esetében. Nem  is sikerül.)

Meg tanítok önkéntesként is: egy 40-es cigány embert készítek fel a 6-ikos magyar és történelem vizsgára (néha egy kicsit a földrajzba vagy éppen a matekba is belekóstolunk, bár ez egy másik önkéntes területe). Érdekes kihívás, hogy például a Toldiban ne csak a kötelező tananyagot lássa. "Előhang", felolvasom neki, beszélgetünk róla, Aranyról, aztán feladom házi feladatnak, hogy tanulja meg, "mert az jól mutat a vizsgán". Egy hét múlva: nem tanulta meg, de "olvasgattam, tetszik". Mint kiderült, soha életében nem tanult meg verset kívülről.

És persze van Ricsi, aki továbbra se egyszerű eset, mindjárt lejár a büntetése, vagyis elvben kirakják a javítóból egy nevelőotthonba, bár még ezt se lehet tudni, semmit se lehet tudni, "csapataink harcban állnak". A leszámolás előtt még kikönyörgött öt nap eltávozást, amit először nem akartak neki megadni, mondván, nagy valószínűséggel nem menne vissza, megszökne, noha az elmúlt egy év alatt hatszor volt kinn, és minden esetben pontos időre visszament. Kezességet vállaltam, hogy visszamegy. Szeretek kockáztatni. Néha. Bizonyos esetekben. Amúgy alapvetően a biztonságra vágyom.

Na, még lehetne írni arról, hogy tegnap együtt ebédeltem egy barátommal (nő az illető),, akit, ha jól számolom, 55 éve ismerek, valaha, a gimnáziumi időkben egy barátom barátnője volt, évtizedek óta Angliában él, jót beszélgettünk, futólag vitatkoztunk is Corbynról meg a kapitalizmus természetéről. Meg lehetne írni a társasházi csatornacseréről, a szemét vállalkozókról és a sunyi, ostoba tulajdonostársról, de minek. 

Penzum kipipálva.

Szerző: rás  2019.11.14. 12:23 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr5115305866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EfPeti 2019.11.14. 20:43:52

Szeretem a kötelességtudatod.

egy nagyi 2019.11.14. 20:46:52

Drága rás, ha már kötelességtudatból írod a jegyzetet, és elsodornak,felfalnak a mindennapi rutinok, és nincs meg az tűz benned, ami elindított a blogírásban, akkor fejezd be, vagy szüneteltesd, amíg megérzed magadban a közlés szükségességét.
Jó volt az a 10 év, a gondolataid, vitáid,amit megismerhettem.
Isten veled!

rás · http://ras2.blog.hu 2019.11.14. 21:07:08

@EfPeti: :))

@egy nagyi: Hát, tudod, a korral az emberben mindenféle tüzek lanyhulnak. :)