Ma kiderült, hogy valószínűleg fogalmunk sincs a baj igazi mértékéről. Ijesztőek lehetnek a valódi számok - a járvány terjedéséről és az egészségügy állapotáról -, ha Orbán ennyire beszart.

Eközben, még az új - egyébként nyilván indokolt, de megkésett - korlátozásokra, tilalmakra vonatkozó konkrét kormányrendeletek kidolgozását, közzétételét megelőzően sürgősen benyújtották azokat az alkotmánymódosításokat, amelyek bebetonozzák a Fidesz által létrehozott, állami pénzek kimentését (értsd: ellopását) is szolgáló és egy párhuzamos intézményrendszert jelentő alapítványokat. Vagyis ezek az ellenzék esetleges választási győzelmét követően se lennének megváltoztathatók, hiszen - mai ismereteink szerint - nagyon valószínűtlen egy alkotmányozó többségük. Ugyancsak beírják az ún. alaptörvénybe a keresztény ember- és családmodell alapvetéseit. És ez még csak a kezdet.

Ostobák és gonoszok. Gonoszok és ostobák - és a régi görögök szerint, akit az istenek el akarnak veszejteni, annak elveszik az eszét. Orbánék maguk idézik elő azt a helyzetet, amiből majd nem menekülhetnek. A mai nap után világos kell legyen: ez a rendszer - nem a kormány, hanem a rendszer - leváltásához nem elégséges eszköz a választás...

 

Szerző: rás  2020.11.10. 23:00 2 komment

Címkék: járvány Orbán-rendszer hatalmi önkény

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr9516281454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emdefalla 2020.11.11. 20:36:13

1330. május 15. Zách nembeli Felicián s családja története, épp' csak fordítva...
süti beállítások módosítása