Ez a meglehetősen nyálas dal nekem 1967 tavaszához és Szőlősgyörökhöz kötődik. Sétálok a Lengyeltóti felé vezető országúton, és a többi között ezt dúdolom. Egyetem előtt - a Magyar Néphadseregtől egy baleset (bokaszalagszakadás) miatt leszerelve - egy félévet a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet szőlősgyöröki nevelőotthonában dolgoztam gyermekfelügyelőként. Már többször írtam arról, hogy érettségi után (katonaság előtt) kezdtem ezt a pályát, és biztos voltam benne, hogy nekem ezt kell csinálni. Szőlősgyörök a második állomás volt ezen az úton - amit, amikor "véglegessé" vált, vagyis amikor már nem "idénymunkásként" csináltam, gyorsan, menekülésszerűen el is hagytam. De most nem erről akarok mesélni.

A nevelőotthon az egykori, hatalmas angol parkkal rendelkező Jankovich-kastélyban volt. (Most rákerestem az interneten, hirdetik, csaknem két évtizede üresen áll, romlik. A valaha létezett szocializmus "bűnlajstromához" tartozik, hogy a hajdani nemesi kastélyokba, kúriákba állami gondozott gyerekeket vagy gondozásra szoruló öregeket, tüdőbetegeket költöztetett. De ez sem témája ennek a bejegyzésnek.) A kastély egyik szárnyában voltak a nevelői lakások. Én három másik egyedülálló férfival egy emeleti lakáson osztoztam. Semmi emlékem arról, hogy ez okozott-e valami kényelmetlenséget, zavart, pedig biztos okozott. Emlékeim szerint jól kijöttünk egymással. A baráti társaságomat azonban nem ők jelentették, hanem két, egymással rokonságban álló, nálam másfél-két évtizeddel idősebb házaspár. Szabadidőm nagyrészét a két férfival való ultizással töltöttem. (Egyforintos alapon játszottunk, általában vesztettem, de ez is mellékszál. Az is, hogy egyikük, Sanyi, évtizeddel később idült alkoholista skizofrénként bukkant fel az életemben, és már nem emlékszem, hogy sikerült megszabadulnom tőle. Vannak dolgok, amiket az ember igyekszik eltemetni.) Néha akkor is ultiztunk, ha én vasárnapi ügyeletben voltam, a gondjaimra bízott gyerekek fociztak vagy a parkban csatangoltak, mókusokat nyúztak meg elevenen (tényleg volt egy gyerek, V. Gyuri, akiből később életfogytra ítélt bűnöző lett, aki ebben lelte élvezetét; valahol ma is megvan a nagymamájának a levele, amiben azt kéri, bármennyire is nehéz, szeressem - az akkor kb. 14 éves - Gyurikát, mert nehéz gyerekkora volt a szüleivel.... Hogy mennyi mellékszál van ebben a bejegyzésben!). Szóval ilyen vasárnap délelőttökön beültem Sanyiékhoz kártyázni, és ha az ablakon át észrevettük, hogy az igazgató közeledik, akkor a másik oldalon lévő ablakon kiugrottam.

És hogy elérjünk a dalhoz, ha nem ultiztam vasárnap, akkor sétálni mentem. A legközelebbi falu Lengyeltóti volt, hát oda és vissza. S közben az aktuális slágereket énekeltem.

Ha nem derült volna ki: szerettem Szőlősgyörököt, szerettem a srácokat (na jó, nem mindegyiket), kedveltem a kollégáimat (khm... nem mindegyiket). Fiatal voltam. És nem véletlen, hogy ezt a dalt dúdoltam...

Szerző: rás  2020.11.14. 20:20 11 komment

Címkék: GYIVI Németh József Szőlősgyörök

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr1016285538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2020.11.15. 01:32:53

Biztosan szépek voltak a csajok Lengyeltótiban

látjátok feleim szümtükkel 2020.11.15. 19:54:01

Lehet, hogy nem is annyira mellékszálak ezek a szálak?

látjátok feleim szümtükkel 2020.11.16. 17:38:39

@rás:

Rendrakás közben megtalálam egy adag 50 éves levelet, amit már régen elfelejtettem. Most újra olvastam, és az elfelejtett "mellékszálakról" kiderült, hogy sokkal meghatározóbbak, lényegesebbek voltak az életemben, mint ezt gondoltam akkor, amikor eltettem a feledés süllyesztőjébe.

rás · http://ras2.blog.hu 2020.11.16. 18:03:21

@látjátok feleim szümtükkel: Mint észrevetted, ebben a bejegyzésben a "főszál" - a dal a legkevésbé fontos.

látjátok feleim szümtükkel 2020.11.16. 21:22:35

@rás:

Én nem úgy látom. Nagyon is fontos még most is, hogy ezt a dalt dúdoltad.
Egyébként is én azt gondolom, hogy az ember életében nincs jelentéktelen szál. Minden pillanat fontos, mert ad valamit. Lehet, hogy az ember szeme és leleke néha vak, nem látja, de attól még a hatása nem enyészik el, beépül a személyiségbe.

látjátok feleim szümtükkel 2020.11.17. 11:30:32

@egy nagyi:

Egyértelmű, és sajnos rosz esetben is.

látjátok feleim szümtükkel 2020.11.18. 15:28:57

Egy csudás könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, nem véletlenül.:D

Marcello D'Orta: Én, reméljük, megúszom.
süti beállítások módosítása