Kevés szívszorítóbbat olvastam az utóbbi időben. Az És legutóbbi számából:

Honnan is tudhatnátok, hogy igazából melyik
a legszebb magyar szó.
Láng? Gyöngy? Anya?
Ősz? Szűz? Kard? Csók? Vér? Szív? Sír?
Kosztolányi Dezső listája? Dehogy! Pontosan
negyven éve, ezerkilencszázhetvennyolcban,
amikor először jártam nálatok, megtanultam
egyszer s mindenkorra a legszebb magyar szavakat.
Biharkeresztes! Nyugati pályaudvar!
Vagy ami felejthetetlenül gyönyörű,
máig könnyet csal a szemembe:
Közért!
Ó, azok a hosszú ékezetek! És az
ajakkerekítéses
vonatállomások, városok, utcák, cégtáblák
mindenütt. Jöttem egy
veláris ínségből,
a
háztetős magánhangzók, a mássalhangzók aljára
akasztott, üresen himbálózó
kampók világából,
ahol már csak itt-ott, már csak egy-egy színházteremben
lángolt, gyöngyözött, csókolt, sírt Kosztolányi Dezső,
hát van-e annál meghatóbb, mint félhangosan
elolvasni:
Batthyány tér? Aztán a legszebb
magyar mondatok, például:
Tessék vigyázni,
záródnak az ajtók! Ó, az a magyar bariton!
Az az összmagyar robogás József Attila
Dunája alatt! Nem
hallgat a mély, micsoda
tévedés, hanem száguld. Újságot olvas
magyarul. Míg fölöttünk tovahömpölyögnek
az Erdélyből jött
árvízi hajós izzadságcseppjei.
Majd persze a szívet-lelket lenyűgöző
változatosság ugyanazon a könnyed,
mégis férfias hangon, megállóról megállóra:
Az ajtók záródnak, kérem, vigyázzanak!
Vagy:
Csukódnak az ajtók, tessék vigyázni!
És így tovább. Ülni huszonhét évesen,
kétgyerekes családapaként a föld alatti magyar
robogásban, elmenni a végállomásig és vissza,
csak azért, hogy a legszebb magyar mondatokat
újra meg újra... értitek ugye, mert
csukódnak és záródnak
és
tessék és kérem, úgy tűnik, csupa szeretet,
csupa boldogság, csupa megszólítás,

csupa szórend és csupa szórendiség,
semmi ajakkerekítéses pökhend és pökhendiség,
szeretnék vissza, oda, abba, ismét,
megint és állandóan és folytonosan
és megszakítás nélkül és mindig, mert ehető,
iható mondatok, laktatóak és elbágyasztóak,
szájunk szélén lecsordul egy-egy kortynyi
...ódnak és ...ázni és ...rem és ...tók, a mohó
rágásban, nyelésben, fuldoklásban lehull egy-egy
morzsa, hogy
aj... és tess... és kér...,
mit tettetek a legszebb magyar szavakkal,
mit tettetek a legszebb magyar mondatokkal,
miért olyan
háztetős, miért olyan kampós,
miért olyan
veláris ez az ajakkerekítéses ország,
hova robogunk a víz alatt, a
Hídavatás
kísértetei alatt, a Dunába lőtt zoknik és harisnyák,
a parton hagyott cipők alatt, a rutinban,
a kopásban, a közönyben, távolodva
a legszebbségtől, sőt a szépségtől,
de még a széptől is, ahogy vissza-visszaugrik
a lemezjátszó tűje, ezt is ki érti már,
mit tettetek a legszebb mondataimmal,
csak annyi maradt belőlük, hogy:
Záródnak.
Záródnak? Záródnak? Záródnak az ajtók? Csak
annyi? Kint maradni? Belépni? Szeretném még egyszer
megkönnyezni azt, hogy:
Berettyóújfalu. Vagy: Házon
kívül tartózkodik. Vagy: Nyitvatartás. De már nem láng!
Nem
gyöngy! Nem anya! Nem szűz! Nem sírok!

Szerző: rás  2018.07.16. 21:05 1 komment

Címkék: vers Markó Béla

Dávidnak

Az imént a Facebookon vitába – inkább csak szóváltásba – keveredtem egy felebarátommal. A kiindulópont egy általa megosztott bejegyzés volt, amelynek szerzője azon kesereg, hogy a kormány miatt szarul érezzük magunkat. Szépen sorra veszi, hogy a mindennapjaiba hol szól bele a politika, méghozzá szántszándékkal úgy, hogy neki, az egyszerű állampolgárnak rossz legyen.

Én röviden annyit reagáltam, hogy téves a megközelítés: nem a kormánytól kell várni, hogy jól érezzük magunkat; tenni kell érte, magánemberként is, állampolgárként is.  Ismerősöm erre azt válaszolta, hogy tenni ez ellen már csak "törvénytelen" eszközökkel lehetne. Az pedig nem vezetne semmi jóra, senkinek nem hiányzik egy újabb 56.

Tényleg az undorodó beletörődés vagy a fegyveres lázadás lenne az alternatíva? Mit jelentenek a „törvénytelen” eszközök? A szervezett, békés állampolgári engedetlenség is az. A 60-as évek amerikai fekete polgárjogi mozgalma, Martin Luther King ugrik be azonnal. Utána meg az, hogy a győzelmükhöz valószínűleg kellett az is, hogy alternatívájukként ott legyenek a Fekete párducok, a Black Power, a nagyvárosok nyaranta lángoló gettói. És innen egyenes út vezet ahhoz a régi gondolatomhoz, hogy a magyarországi cigányok helyzete előbb-utóbb robbanáshoz, akár polgárháborúhoz vezethet (a bizonytalanságot kifejező „–het” rag illendőségből került a szövegbe). Hacsak…

Hacsak e téren is – és minden más minket irritáló dologgal kapcsolatban – nem vetjük be a mégiscsak rendelkezésre álló „törvényes” és „békésen törvénytelen” eszközöket. Szervezkedni kell, egyesületeket, mozgalmakat létre hozni, minél többekben tudatosítani, miért szar az életük, miért nem tudnak itt (meg)élni, vagy csak miért érzik rosszul magukat – kívülről, alulról kényszeríteni a politikát. Jobban mondva: ráébredni és ráébreszteni, hogy nem csak az Országházban (vagy Orbán Viktor házában) dől(het)nek el a dolgok, mi magunk is a politika alanyai vagyunk – lehetünk – nem csak tárgyai. Nem vagyok naiv (illetve lehet, hogy az vagyok), nem gondolom, hogy gyors, látványos eredményeket lehet elérni. Sőt, azt gondolom, hogy a hátralevő éveimet nagy valószínűséggel ebben a "szar" rendszerben kell leélnem. Mégse tilthatja meg senki, hogy gondolkozzam az alternatíván, s hogy a magam csekély eszközeivel (tanítás, önkéntesség vagy akár ez a blog) tegyek is valamit egy jobb, értelmesebb életért. Mondjuk, az öcsém, a barátaim gyerekeinek jövőjéért.

És ha állampolgárként teszünk valamit, akkor magánemberként nyugodt lelkiismerettel élvezhetjük a mindennapok mégis csak meglévő politikamentes örömeit is.

(Ez volt a vasárnapi igehirdetés.)

 

Szerző: rás  2018.07.08. 22:01 4 komment

Címkék: ellenállás

A BAGázs Egyesület elnökének mai Facebook-bejegyzése:

"A 2018-ban megrendezendő Falunapon kérem, hogy a BAGázs Közhasznú Egyesület ne vegyen részt" 
Sokszor, sokan kérdeznek nehézségeinkről. Bár 8 éve végzünk munkát Bagon, a polgármester és a jegyző elutasította kérésünket, hogy a Falunapon részt vegyünk, a helyiekkel kapcsolatot építhessünk. Kértük az elutasítás indoklását, ehelyett azonban azt a javaslatot kaptuk, hogy "más időpontban, önálló program keretében kerüljön sor az egyesület bemutatására, és kiemelten fontosnak tartom, ahol a tevékenységet tartják, tehát a telepen legyen ez a rendezvény."
Mi abban hiszünk, hogy romaintegráció csak a két fél közötti párbeszéddel és együttműködéssel valósítható meg, erre pedig a jövőben még több időt és energiát fogunk fordítani. Ezért - bár nem Bagázsos sátorral -, magánszemélyként itt vagyunk a Falunapon, szívesen beszélgetünk bárkivel munkánkról, problémákról és lehetséges megoldásokról, közös célokról.
Ahhoz, hogy az elutasító környezet ellenére változást hozzunk létre a telepen élők életében, a társadalomban, a te támogatásodra is szükségünk van . Legyél te is BAGázs befektető!
https://bagazs.org/legyel-te-is-bagazs-befekteto/

bag_falunap_kitiltva.jpg

Szerző: rás  2018.06.30. 15:51 2 komment

Címkék: cigányok gyalázat szegregáció BAGázs

Rég olvastam ilyen szépet, mint ez a vékony füzetbe szorított családregény. Korábban nem hallottam a szerzőről, egy kedves ismerősöm ajánlotta; örökre hálás leszek érte. 

Blasband Teheránban született, iráni anyától és kelet-európai zsidó felmenőktől származó belga apától. Utóbbi az önéletrajzi elemeket is tartalmazó regényben kelet-európai-zsidó-argentinná válik, talán az idegenség, a sehova se tartozás fokozására. Van valami rejtői ebben a háttérben, és az első benyomásom, kb. a könyv egyharmadáig az volt, hogy ez egy Rejtőbe oltott Mándy. Aztán a "Mándy-vonal" győzött  - bár egy recenzenst Mészöly Miklósra emlékeztette. Vagyis borzasztóan otthonos, közép-európai ez az iráni történet. Iráni? A főhős - ha illik ez a szó egy sodródó, identitás nélküli, mindenhol idegen fiatalemberre -, Iradzs Levy, testvérei, és a tulajdonképpeni főszereplők, az anyai nagyapa terebélyes családja, a Hosseinik, irániak, és sorsukban nagy szerepet játszik az 1979-es iszlám forradalom. Mégis, a történet sokkal általánosabb, még a mai menekültválság, a "migráncsok" megértéséhez is segít ez az 1990-ben írt regény. Emberi történet, perzsákkal, zsidókkal, belgákkal - velünk.

Szerző: rás  2018.06.22. 18:55 3 komment

Címkék: irodalom Irán Blasband

 

Szabadság, tágasság – ez a két szó jutott eszembe, amikor péntek délután a Museum Quartier felől átsétáltunk a Maria-Theresien-Platzon. A gyönyörűen gondozott park füvén mindenfelé mosolygó fiatalok ültek, feküdtek, rockzene szólt, azt hiszem, valami esti koncertre készült elő egy DJ. Rendszeres Bécs-járók vagyunk: évente egyszer-kétszer kimegyünk 3-4 napra kiállításokat nézni; egy barátunknál lakhatunk. Nagyon szeretem a várost, talán azért is, mert nagyon hasonlít Pestre (történetileg persze fordítva van), csak éppen minden működik benne. Első perctől (valamikor a 80-as évek eleje) megragadott a színessége – igen, a „migránsok” azóta hatványozott, de természetes jelenléte –, ahogy Párizsban, Londonban is. Nyugalom, biztonság. (Természetesen a cinikus gazember Lázár János által hírbe hozott Favoriten negyedben is, ahol a barátaink laknak.) Meg persze jólét, gazdagság, ami nem utolsósorban lehetővé teszi, hogy fantasztikus kiállításokat rendezzenek. Most a három nap alatt hatot láttunk: Keith Haring, Man Ray, Otto Wagner életmű-kiállítását, egy osztrák milliárdos műgyűjtő, Heidi Horten egyedülálló huszadik századi gyűjteményéből 170 képet; az előbbi három inkább érdekes (nagyon érdekes), ez lenyűgöző, tökéletesen illik rá a kiállítás címe: WOW! A Kunsthistorisches Museumban húsz képpel vendégeskedik a szentpétervári Ermitázs (ugyanott most megint egy emelvényről lehet közelről megnézni Klimt freskóit), a hatodik pedig egy nagyon jópofa haj- és testápolás-történeti kiállítás volt a Városi Múzeumban. Emellett tegnap délelőtt másfél óra a Musikvereinben egy esti jótékonysági előadás összpróbáján: Rossini Viaggio a Reims c. szinte sose játszott vígoperájának koncertszerű bemutatója Juan Diego Flórezzel az élen. A próbán a világsztár tenorista sajnos csak markírozott, de a többi top énekes nagyszerű volt. És az utolsó programunk ezúttal az volt, hogy megnéztük a Regenbogenparade-t (Szivárványparádé), az ottani Pride százezres menetét. Tarka, felszabadult, vidám népünnepély, ahol az LMBTQ közösség (most persze lehetne azon elmélkedni, hogy ez miért és mennyire közösség; talán kényszerközösség?) zenétől dübörgő, feldíszített kamionjai – és dús fantáziával feldíszített felvonulói – mellett az út mentén gyermekes családok és szolid öregasszonyok is integettek szivárványzászlóval.

Mindezek után talán nem kell magyaráznom, hogy értem a „tágasságot”. Viszont fura dolog megint úgy járni Hegyeshalmon túl, hogy az ember érzi, „szabad földre” érkezik.

Szerző: rás  2018.06.17. 23:35 1 komment

 …avagy egy nap hordaléka (I. M. Déry Tibor).

 „Mert sohasem tartottunk lépést a többi néppel: nem tartozunk az emberi nem egyik nagy családjához sem; nem vagyunk sem nyugatiak, sem keletiek, és nem rendelkezünk egyikük hagyományaival sem. Minthogy időn kívül állunk, bennünket nem érintett az emberi nem általános nevelődése…

…Emlékeink csak a tegnapi napig vezethetők vissza; úgymond idegenek vagyunk saját magunk számára. Ilyen furcsán mozgunk az időben, hogy amint haladunk, visszavonhatatlanul kicsúszik kezünkből a tegnap… Nálunk nincs belső fejlődés, természetes haladás; az új eszmék elsöprik a régieket, mert nem következnek belőlük, s ki tudja, honnan pottyannak. Kész eszméket veszünk át, ezért az a kitörülhetetlen nyom, amit az előrehaladó gondolatmenet hagy a tudatban, s ami ennek erejét adja, nem barázdálja szellemünket…” (P. J. Csaadajev: Filozófiai levelek egy hölgyhöz, 1836)

Az úgy volt, hogy tegnap este elmentem a Nyitott Műhelybe, hogy meghallgassam L. Ritók Nórát, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjét. Aki nem tudná – akár az én korábbi bejegyzéseimből, pl. ebből –, hogy mi az Igazgyöngy, annak ajánlom figyelmébe A nyomor széle blogot, ahol Nóra rendszeresen beszámol a munkájukról, küszködésükről, egy szegregátum mindennapjairól. Nekem számos ok miatt csak futó – bár fontos – kaland volt Told, de megmaradt az érdeklődésem, tiszteletem, rokonszenvem az Igazgyöngy és Nóra iránt. Egy órán át beszélt, az újabb egy órán át válaszolt a hallgatóság kérdéseire, megjegyzéseire. Erről most nem is írnék többet, tényleg olvassatok bele a blogjába, vagy nézzétek meg a honlapjukon a gyönyörű, Szuno márkanevű kézműves termékeiket.

 

A rendezvényt az egy év szünet után tavaly újraindult 2000 című folyóirat rendezte. 1989-es indulásától lelkes olvasója, éveken át előfizetője voltam a lapnak, aztán egyszer csak beláttam, hogy képtelenség mindent elolvasni, a pénztárcám se bírja, így „leszakadtam”. Most megvettem egy tavalyi számot, és abban leltem Csaadajev esszéjének a (fenti idézetnél azért bővebb) részletét. Csaadajevnek a nevét Puskinnak egy hozzá intézett verséből ismertem, ami a gimnáziumi orosz könyvünkben volt, s aminek az első sorait azonnal fejből idéztem:

Любви, надежды, тихой славы 
Недолго нежил нас обман, 
Исчезли юные забавы,
Как сон, как утренний туман;

(Éppúgy, ahogy a német órák emlékeként máig tudom németül a Loreley első versszakait, 1986-ban el is szavaltam, amikor a Rajnán a nevezetes szikla alatt hajóztunk el, de ez mellékszál.)

Most, a Csaadajev-esszé után muszáj volt egy kicsit jobban utánanéznem (a magyar wikipedián természetesen nincs, angolul itt olvasható róla), így hát leemeltem a polcról Az orosz kultúra a XIX. században című könyvet, Niederhauser Emil és Sargina Ludmilla 1980-ban megjelent monográfiáját. Jó órát szereztem magamnak az 1800-as évek első felének orosz politikai és eszmetörténetében való megmerítkezéssel, dekabristákkal és a Petrasevszkij-körrel, konzervatívok és liberálisok, szlavofilek és nyugatosok vitáival, Herzennel, Belinszkijjel, Csernisevszkijjel… Sok mindent és sok mindenkit persze ismertem, de ilyen átfogóan azt hiszem, soha nem tudtam, vagy ha tudtam is, már elfelejtettem…

Ennyi. Tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy fura összefüggések tudnak keletkezni, és ez mindig gyönyörűséget okoz nekem.

 

Szerző: rás  2018.06.13. 20:02 4 komment

Címkék: 2000 orosz történelem Nyitott Műhely Igazgyöngy Ritók Nóra Csaadajev

bag_gyerekek_20180601_168ora.jpgMár rég leszoktam arról, hogy - akár ezen a blogon - dokumentáljam a mindennapjaimat, amelyek amúgy elég változatosak. Tegnap a BAGázs Egyesülettel, amelynek két és fél éve vagyok az önkéntese, a Prezi által támogatott kerítésépítési akcióban vettem részt. Amikor elfáradtam, alkalmilag összeverődött gyerekekkel pihentem; beszélgettünk, vöröspecsenyéztünk, ilyesmi. A kép a 168 óra képriportjából való, a videóriportjuk (és a többi fotó) itt érhető el..

 

Szerző: rás  2018.06.02. 16:52 11 komment

Címkék: BAGázs

"A szabadság az, aminek nem keresem az értelmét."
Ez volt az előadás mottója (ki volt írva, meg az elején el is mondták), és tényleg...
Nem voltam meglepve, mert - az amúgy zseniális - kis Vidnyánszky rendezte (legutóbb a Radnótiban a Bulgakov-rendezése - Iván, a rettenet - fárasztott le, és akkor megfogadtam, hogy egy darabig nem, de most mégis.) Harmadéves színművészeti egyetemisták, nagy mozgáskultúrával és katasztrofális hangképzéssel és beszédtechnikával. A közönség a színpadon körbe ülte a pár négyzetméteren tényleg csodát művelő gyerekeket. Minket kivéve lényegében az egész közönség is (tizen-, huszonéves) gyerek volt.
Az előadás fergeteges revü, talán ez a legjobb műfaji meghatározás rá, bár néha kétségtelenül elhangzottak Shakespeare/Szabó Lőrinc-mondatok is. A bő másfél óra, szünet nélkül, a levegőtlen térben, plusz az "audio-vizuális" performansz a végén már tényleg fárasztó volt, de azért nem bántam meg, hogy megnéztük. (A feleségem kevésbé volt lelkes.)
Amúgy szeretek az Ódryra járni. Kb. két hónapja egy Brecht Szecsuáni jóember előadást láttunk egy fizikai színész osztály lenyűgöző előadásában.
Szerző: rás  2018.05.24. 22:52 5 komment

Címkék: egyetemisták Shakespeare Ódry Színpad ifj. Vidnyánszky

Szerző: rás  2018.05.21. 15:23 2 komment

Címkék: Pál utcai fiúk

... s egyúttal közölte, hogy még több ciklusra rendezkedett be.

„Egy nemzetnek és egy nőnek nem bocsátják meg azt az óvatlan órát, amelyben az első jöttment kalandor erőszakot követhet el rajta." (Marx: Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája)

Szerző: rás  2018.05.10. 21:47 6 komment

Címkék: Orbán Marx