Nem hagytam elrontani az élményt, amit ez a könyv jelentett.

Már nem emlékszem, ki, hol és mivel ajánlotta Bartis regényét, de szerepelt az elolvasandó könyvek listáján. Amikor levettem a könyvtári polcról, kicsit visszariadtam, mert 600 oldal. Aztán amikor elkezdtem olvasni, néhány oldal után beszippantott, fejbe csapott, letehetetlen volt. A két részből és - két hosszabb monológtól eltekintve - rövid jelenetekből, emlék- és gondolatfutamokból álló regény egy kamasz, majd felnőtt fiatalember harca apjával, aztán élettársával - és legfőképpen önmagával. Nem fejlődéstörténet, mert már az elején megtudjuk a végét, azt, hogy világsztár fotóművész lett, és hogy elhagyta az élettársa. A hatszáz oldalon egymást követő eseményekből, azok hol szenvedélyes, hol hangsúlyozottan kívülálló leírásából egyik se következik. A főhős, Szabad András mégis hiteles, élő figura, a történet logikus. A kritikusok szerint a főhős, borzalmas, a világirodalom egyik legellenszenvesebb, másrészt viszont nagyon kétségesen ábrázolt alakja. Történt ugyanis, hogy körülbelül az ötvenedik oldalnál tarthattam, amikor kíváncsi lettem, vajon mit mondtak a 2015-ben megjelent regényről a kritikusok. A Revizor kritikai portál recenzense Szent Ágostontól indít, és azt mondja, "Bartis Attila új regénye arra keresi a választ, hogy lefényképezhető-e Isten, és leírható-e, ami az elbeszélhetőség végén van. Ha nem, akkor ami körülöttük, helyettük van, arra van-e fényképészeti technika, van-e rá nyelv." Igen, valószínűleg ez is benne van, csak ehhez nem vagyok elég okos, én nem így olvastam. Azért tisztességes sznobként megnéztem az Élet és Irodalom "És kvartett"-jét, amelyben négy tekintélyes irodalmár boncolgat és értelmez két újságoldalon át havonta egy-egy művet. "Giccs", "lektűr, amely szépirodalomnak álcázza magát", "nagyképű", "közhelyes" stb., stb. És bár ezt így nem mondták ki kerek-perec, "macsóságát", szexkalandjait feddő hangsúllyal felhánytorgatva a hőst - és vele Bartist - genderszempontból nem igazán píszí magatartással vádolták meg. Hogy enyhén fogalmazzak: nem szerették Bartis Attila regényét. Annyira megdöbbentem, hogy néhány bekezdés után nem is olvastam tovább a "kvartettet", csak miután ma befejeztem A végét. Mert természetesen visszatértem a regényhez, amelyet szinte felfaltam. A "borzasztó", kétségtelenül deviáns főhős az empátiámat hívta elő: vele éltem a hatszáz oldalt, és nem tudtam kívülről, felülről, hűvösen megítélni. Lehet, hogy ettől "lektűr", vagyis olyan könyv, amely olvastatja magát. 

*

Ez az év egyébként elég gazdag volt olvasmányélményekben: Proust, Musil, Bulgakov - hogy csak a blogon is megemlített szerzők közül idézzek fel néhányat. 

És ezzel kívánok boldog új évet kedves olvasóimnak, látogatóimnak, kommentelőimnek.

Szerző: rás  2018.12.31. 21:46 15 komment

Címkék: irodalom Bartis Attila

Éjszaka - ugyanúgy lopva, ahogy a Szabadság téri sasos-arkangyalos, hazug emlékművet odaszarták - elvitték Nagy Imre emlékművét, hogy helyet csináljanak ennek a szörnyűségnek:

 

A rémes,neobarokk emlékmű a régi-új Kossuth meg Tisza után még csak hagyján, a történetileg hazug - mert egyoldalú - felirat csak korhű; de hát éppen a korral van bajom. Azzal - meg ezzel, amelyik mindenáron ezt akarja visszahozni. És nem csak emlékműveken!

Szerző: rás  2018.12.29. 12:55 5 komment

Címkék: történelem emlékezet Nagy Imre szobor

Juhász Gyula: Betlehemes ének

Ó, emberek, gondoljatok ma rá, 
Ki Betlehemben született ez este 
A jászol almán, kis hajléktalan, 
Szelíd barmok közt, kedves bambinó,

Ó, emberek, gondoljatok ma rá: 
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya 
És apja ács volt, dolgozó szegény 
S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá, 
A betlehemi kisded jászolára, 
Amely fölött nagyobb fény tündökölt, 
Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá, 
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, 
A kerek föld mindegyik gyermekéhez 
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá! 

(Szájbarágó kiemelés tőlem - de Ferenc pápa szellemében.)

chagall_01.png

Szép karácsonyt minden kedves olvasómnak!

Szerző: rás  2018.12.23. 16:50 7 komment

Címkék: Juhász Gyula

Meghalt a "Lakatos elvtárs". Tudom, halottról vagy jót vagy semmit, de jót nem tudok - és nem írni sem.

A most 88 éves korában elhunyt Lakatos Ernő többféle, a tájékoztatással (eufemizmus) kapcsolatos tisztséget is betöltött a 70-es, 80-as években, volt például a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese - fiatalabbaknak mondom: ez a Habony-Rogán művek zsenge elődje (de elődje!) volt. Hírhedtté azonban a párt KB (központi bizottság) agitprop (agitációs és propaganda) osztályának vezetőjeként vált. (Itt most kéne egy ismertetés "a sajtó mint kollektív szervező, agitátor és propagandista" lenini téziséről, hogy az imént említett fiatalok is képben legyenek, de úgyse értenék.) 

Az első emlékem róla 1974-ből, az Újságíró Iskolából származik. amikor fenyegetően dörögte felénk: "Elvtársak, egyesek szeretik azt mondani, hogy a sajtó hatalom. Hát nem, elvtársak! A sajtó nem hatalom, hanem hatalmi eszköz. Ezt jól jegyezzék meg, elvtársak!" Megjegyeztük, tudomásul vettük, és - a magam nevében beszélek - igyekeztünk/igyekeztem ehhez tartani magam. Amíg képes voltam - képesek voltunk - rá. Amikor a 80-as években már világos volt számunkra a rendszer válsága, de még azt gondoltuk, hogy reformokkal átalakítható - átalakítandó, hiszen egyébként úgyis ez a rendszer marad számunkra -, akkor eszközszerepünkből kitörve, megpróbáltuk a hatalomnak elmagyarázni, hogy... Például azt, hogy hogyan használhatná okosabban eszközét: minket, a sajtót. Ez akkor konkrétan számomra a Magyar Rádiót jelentette. De elég volt Lakatos elvtársnak csak megjelenni a Rádió pártbizottságának ülésén - de nemcsak megjelent, hanem üvöltözött velünk, ránk -, hogy mindahányszor rádöbbenjünk: a dolog reménytelen. 

Жёпа с ушами - mondja az orosz. (Zsopa sz usami - segg, fülekkel.) Sajnálom, akkor is ez jutott eszembe, és azóta is, ha rá gondoltam.

De már rég mindegy. És hát rá kellett jönnöm, hogy mennyire kezdő, mennyire amatőr volt. És hogy valószínűleg volt mentsége: úgy gondolom, őszintén hitte, amit mondott (üvöltött).

 

Szerző: rás  2018.12.21. 22:39 7 komment

Címkék: sajtó Kádár-rendszer Lakatos Ernő

Sokszor meghallgattam, már az első elhangzásakor is, 1976-ban, miközben épp első lakásomat nagytakarítottam, de ez mellékszál, és én egyébként se vagyok 28-as - de az volt például Judit néni, aki most halt meg.

A 20. századi magyar történelemről szóló, lírai szöveg - nem tudok rá precíz műfaji megjelölést találni -, mely maga is történelmi ereklyévé vált, most úgy került elém, hogy valaki a Facebookon (egy zárt csoportban) megemlékezett szerzőjéről, a 90 éve született Szilágyi Györgyről, és mellékelte az eredetileg a Rádióban elhangzott Kálmán György-monológból készített dokumentumfilmet. Szerintem a sima rádiómonológ jobb, hatásosabb, de az nincs az interneten. Huszonévesek valószínűleg keveset értenek belőle, de ők nincsenek sokan olvasóim közt, és ők nézegethetik a képeket. (Bocs!)

Update: lelkiismeretes és alapos "Dupla" barátom közben elküldte nekem az audió-változatot, amit öt éve én ajánlottam a figyelmébe. :)

 

 

Szerző: rás  2018.12.15. 18:49 2 komment

Címkék: történelem Szilágyi György Kálmán György

Kezdtem már nagyon egyedül érezni magam a blogoszférában, az évek során sorra tűntek el, akik az utóbbi 10-12 évben fontosak voltak számomra. Most örömmel jelentem, hogy egyikük, akinek írásait több nickkel is volt alkalmam szeretni, most a Dupla/Doppel bloggal jelentkezik - mint ígéri, rendszeresen - Bécsből.

És folytatta - újrakezdte - a szellemidézést Peti  - és SztojkaGazsi. Örülök, hogy innen tudhatom: élnek. Amúgy meg József Attila jut eszembe: "Magadat mindig kitakartad,/sebedet mindig elvakartad..."

Mondjuk, egyikükhöz se csak az fűz, hogy bloggertársak.

Szerző: rás  2018.12.08. 19:47 13 komment

Címkék: blogok

Egy több mint két éve megszakadt sorozatomat folytatom most; az ok, hogy meghalt Judit néni, egykori legkedvesebb tanárom. 90 éves volt. Irodalmat tanított az Áldás utcai Általános Iskolában (persze nyelvtant is, de azt nem szerettem, nem is szokott eszembe jutni). Ő volt a valaha volt legkedvesebb tanárom, és én is a kedvence voltam. Nem lehetett sok kedvence, mert néhány év után kiemelték, és elvitték egy középiskola igazgatójának. Tényleg szerettem, a személyét is, azt is, amit és ahogy tanított. Ehhez képest, amikor gimnáziumba kerültem, talán kétszer mentem vissza az "Áldásba", meglátogatni, aztán csaknem félévszázadon át csak - gyakran - gondoltam rá, bizonyság erre ez a blog is. Hét éve, az általános elvégzésének 50. évfordulóján tartott - első - osztálytalálkozónkon találkoztunk ismét. Tudtam, hogy ott lesz - egyetlen tanárként -, és vittem neki egy szál rózsát. Azóta viszont évente két-három alkalommal meglátogattam, jókat beszélgettünk, utoljára bő egy hónapja, igaz, csak telefonon. Egyedül élt, és már nem nagyon tudott kimenni az utcára, de szellemileg friss volt. A mai magyar irodalom már nem igazán érdekelte, nem is ismerte, de a közélet, a politika foglalkoztatta, izgatta, aggasztotta. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik számára ez utóbbi magától értetődő volt.

Tizenhat évesen került Auschwitzba, és  - az ő fogalmazása - Mengele mentette meg az életét. Anyjával, nagyanyjával együtt vitték, akiket a megérkezés után egy német tiszt oldalra küldött a sorból, mint utóbb kiderült, a gázkamrába. Ő természetesen követni akarta az anyját, de ahogy egyet lépett, a tiszt a csizmás lábával visszarúgta, még alkalmasnak látszott a munkára. Mengele volt a szelektáló tiszt.

Talán sosem hordott rövid ujjú blúzt, de én iskolásként láttam a karján a tetovált számot, de nem foglalkoztatott a dolog. Valamit érthettem, de a zsidóság akkoriban számomra is a kollektív - családi, társadalmi - elfojtás tárgya, tabutéma volt. Hogy mégis tudtam, értettem valamit - hiszen nem voltam hülye -, az mutatja, hogy amikor Radnótit tanultuk, szokásától eltérően nem ő olvasott fel egy verset (talán a Hetedik eclogát?), hanem egy tanulóra - rám - bízta. Miközben olvastam, észleltem, hogy félig elfordulva könnyezik.

*A század a 20., és a cím utalás Déry Tibor Napok hordaléka c. egykori jegyzetsorozatára

*

A sorozat korábbi darabjai:

Marihuána, Madrid, Attila

Gyuri, aki Jorge

November 7., Szása

Grisa, Leningrád

Osztaskovo, Internacionálé

Cseh Tamás

Jótékonyság, szolidaritás (Haiti ürügyén)

Az én Kubáim

Apám

Április 4.

Bajusz, katonaság meg sok minden más

Bányász elvtárs

Jancsi (1947–2012)

Vo Nguyen Giap

Az orosz

Sport és nézője

Autostoppal Lengyelországban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: rás  2018.12.07. 22:11 2 komment

A mi (zsidó származású) családunkban nem volt szokás névnapot tartani, én se ünneplem, ezért hát minden évben meglepetésként érnek a november 30-i, András napi üdvözletek. Kellemes meglepetés, persze, ugyanakkor némi szégyenérzetet is okoz, mert az előző mondatban vázolt ténykörülmény miatt mások névnapját se tartom számon, és elmulasztom a köszöntést. Ezúton kérek bocsánatot mindenkitől. :)

Van, akitől az üdvözlet mellé ajándékot is kaptam, íme. 

gross_arnold_don_quijote.jpg

Szerző: rás  2018.12.01. 10:21 1 komment

Címkék: névnap Gross Arnold yko

Elképesztő könyv, a recenzensek az első Európa-regénynek nevezték, és tavaly megkapta a legfontosabb német irodalmi elismerést, a Német Könyvdíjat. Tényleg regény - izgalmas, rokon- és ellenszenves szereplőkkel, fordulatokkal, végül is kicsit rejtélyesnek megmaradó krimiszállal - meg egy Brüsszel utcáin szaladgáló titokzatos disznóval. De közben bepillantást kapunk az Európai Unió működésébe - kiábrándító, lehangoló bepillantást a bürokráciába, a kisszerű taktikázásokba, a nemzeti érdekeknek kinevezett politikai propaganda vagy éppen magáncélok eluralkodásába. Ebben az összefüggésben Menasse, mintegy mellékesen, halálosan pontos döfést intéz a magyarok ellen is.

A sokszólamú könyv első felének alaphangja az irónia, amely aztán egyre komorabbá válik, sőt... de ez már spoilerezés lenne. Irodalmi ínyencség a könyv utalása Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című monumentális művére (Menasse is osztrák), illetve ennél azért több: "Kákánia" bukása mintegy az Európai Unió sorsának előrevetítése. Amit Menasse nagyon nem szeretne, de amitől tart. A regény ugyanis valójában fájdalmas, mert nosztalgikus - tehát időszerűtlenné vált, pontosabban éppen ezért nagyon is időszerű - emlékeztetés arra, hogy miért - és mi ellen! - jött létre az Európai Unió. A nacionalizmus ellen, mert a nacionalizmus törvényszerűen vezet rasszizmushoz és Auschwitzhoz, mondja az európai integráció alapító atyáinak gondolataira hivatkozva Menasse. 

Szerző: rás  2018.11.25. 20:46 6 komment

Címkék: irodalom Európai Unió Menasse

A kikiáltási ár többszöröséért, 21 és fél millió forintért kelt el Fekete István Tüskevár című regényének eredeti, tintával írt kézirata a budapesti Múzeum Antikvárium mai árverésén - jelentette az MTI.
Fekete István 1957-ben kiadott legendás ifjúsági regényének kikiáltási ára kétmillió forint volt, az eredeti ár többszörösét egy magánember ajánlotta a liciten - közölte Antal Károly, az antikvárium vezetője.

Ha nem lenne négy éve halott, biztos lennék benne, hogy Máté volt a vevő. Rajongott Fekete Istvánért és a Tüskevárért. Nem tudom - csak most jutott eszembe a kérdés -, hogy vajon nem az irodalmi élmény alapozta-e meg természetimádatát. Ami biztos az annyi, hogy a Tüskevár tökéletesen illett az igazi Mátéhoz. Nekem annak idején kimaradt a könyv, pár éve az ő biztatására olvastam el - nagy élmény volt. Titkon remélem, valaki hozzá közelálló vette meg a kéziratot.

Szerző: rás  2018.11.23. 22:47 2 komment

Címkék: Máté Tüskevár