Szokásos, napi blogszörföm során a Mandineren (egyetlen nap se hagyom ki!) találtam az alábbit:

Miskolci hagyomány

„Természetesen minden jó érzésű magyar polgárt fölháborított 2009-ben a miskolci rendőrkapitány nyilatkozata, amely rasszizmusában semmivel sem maradt el a jobbikos Gyöngyössy, vagy a fideszes Bayer – a rossz Bayer, mert van rossz Bayer és jó Bayer, ugye – mostani, nagy botrányt kavart megnyilvánulásaitól.

Az illetékesek akkor le is váltották a helyi főrendőrt, ami a miskolciak osztatlan tiltakozását váltotta ki. A protestálók élére a kormányzó szocialisták helyi potentátjai pattantak, akik árpádsávos lobogók alatt együtt tüntetve a rasszistákkal, gárdistákkal, fasisztákkal el is érték, hogy a cigányozó főkapitány visszakerüljön hivatalába.


Akkoriban úgy mondták, hogy a miskolciak adják a szocialista párt meghatározó erejét. Ehhez képest egy évvel később elbukták és a szélsőjobb kezére adták nem csak Borsodot, hanem egész Észak-Magyarországot. (A helyiek egyik vezére a párt etikai bizottságának elnöke is volt, aki arról híresedett el, hogy elzavarta a halasiakat, amikor azok panaszra mentek, miszerint egy amúgy is lejáratódott fiatalember, bizonyos Zuschlag nevezetű rémes dolgokat művel az Alföldön. Aztán a fiatalembert lecsukták, az etikus pedig magabiztosan intézkedik azóta is.)

Az egész történet még érdekesebbé válik, ha az ember elolvassa Benedek István Gábor most megjelent – Miskolc, Zsidó utca 46 című –- kisregényét és Pelle János hozzá csatolt történelmi összefoglalóját.

Mert ebből kis könyvecskéből kiviláglik, hogy a 2009-es események egy lokális hagyományba illeszkednek, amelynek lényege, hogy a miskolci kommunisták, szocialisták, baloldaliak mindig is vezető szerepet játszottak mindenféle helyi pogromban, üldözésben, rablásban, ölésben és aztán mindezek gyors felejtésében, elhallgatásban.”

A cikkrészlet alatt szokás szerint ott az eredeti írásra mutató link:

Fővárosi Hírhatár Bächer Iván: Miskolci hagyomány

Nosza, odahajtok a számomra eddig ismeretlen portálra, ahol meglepetés fogad: "Nincs ilyen hír!" E kurta közlemény előtt árulkodó jel: a törlésre utaló, egymást keresztező két pemzlivonás.

Mint írtam, a Fővárosi Hírhatárt nem ismertem, a portál impresszumában szereplő adatok, nevek nekem nem sokat mondanak, de egy pillantás a lap tartalmára elárulja, hogy a ma Magyarországon baloldalnak nevezett ellenzéki pártokhoz (MSZP, DK) áll közel. Az pedig, hogy az őszintén (őszinteségében néha elkeseredetten vagdalkozó) baloldali Bächer ír ide, szintén sokatmondó. Na de mit mond Bächer kicenzúrázása?

A bejegyzésnek adhattam volna azt a címet is: "Miért utálom az MSZP-t?"

KapitányG. hétfő reggel felhívta a figyelmemet, hogy Bächer írása már ismét olvasható.

Szerző: rás  2013.02.03. 11:30 3 komment

Címkék: antiszemitizmus baloldal Bächer Fővárosi Hírhatár

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr165060099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.02.04. 09:48:37

@KapitányG: Visszatették. Köszönöm az értesítést.

rás · http://ras2.blog.hu 2013.02.06. 11:16:30

Pocakos küldte kommentként alábbi saját bejegyzését: pocakosgondok.blogspot.hu/2013/02/elgondolkodtato.html
Köszönöm.
(a link ellenállt a rövidítési kísérletnek)
süti beállítások módosítása