Azt, hogy Kocsis Máté - a Fidesz egyik csillaga, Budapest VIII. kerületének polgármestere - gonosz, azt tudhattuk abból, ahogy a hajléktalanokkal bánik, meg ahogy kiüldözte a kerületből a - HIV- és hepatitis-fertőzést megelőző - tűcsere programot. Legújabb ötlete viszont, hogy ugyanis évente végezzenek el kötelező drogtesztet a 12-18 éveseken (plusz a politikusokon és újságírókon) színtiszta ostobaság. Erről beszélt Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház főorvosa, aki szerint az ötlet megvalósítása, túl azon, hogy technikailag szinte kivihetetlen, alsó hangon 50 milliárd forintba kerülne. Az Inforádióban ma reggel hallott riportban (sajnos nem találtam az interneten) viszont Zacher a szükséges egyéb beruházásokkal együtt már 100 milliárdra árazta be az ötletet, és arra hívta föl a figyelmet, hogy ebből az összegből meg lehetne valósítani a teljes magyar lakosság rák- (tüdő-, mell-, méhnyak-, prosztata- és vastagbélrák) szűrését.

Kocsis Máté a Lázár János- és Rogán Antal-féle új-fideszes generációhoz tartozik, amelynek legjellemzőbb vonása a gátlástalanság. Ez nemcsak a gazdagodási vágyban nyilvánul meg, hanem abban a tudatban, hogy bármit megtehetnek az alattvalókkal. (Az "új-fideszes" nemcsak életkort jelent, hanem mentességet az Orbán-Kövér generáció ideológiai-politikai álomvilágától. Rémálomvilágától.) Ez a hübrisz lesz a Fidesz veszte. Ez a hülye (aka Kocsis Máté) még arra se gondolt, hogy az internetadó ötlete után most megint a fiatalokat haragítja a "mocskos Fidesz"-re (az elmúlt hónapok tüntetéseinek egyik jelszava).

Az imént az ógörög hübrisz szót használtam, amelyet általában gőgnek, elbizakodottságnak fordítanak, Eredetileg azonban túlkapást, áthágást jelöl, másvalaki szférájába ártva behatolást jelentett. A klasszikus Athénben konkrét büntetőjogi fogalom is volt: az olyan erőszakos cselekedeteket jelölték vele, amelyek célja kizárólag az áldozat megszégyenítése és megalázása volt, a saját felsőbbrendűség kimutatásáért. S ha már: a görögök szerint, akit az istenek el akarnak veszejteni, annak elveszik az eszét.

Szerző: rás  2014.12.08. 10:49 2 komment

Címkék: drog Fidesz Kocsis Máté

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr936966665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2014.12.08. 17:47:59

rás:nem az én véleményem, de igazságtartalmának valószínűségét el tudom fogadni.Ugyanis férjem úgy gondolja,hogy az egész mögött valamilyen drogtesztet gyártó cég lobbija van, s a demagógiát könnyen meg lehet lovagolni.A Fidesz meg pénzszagot érez ki belőle, mit számít, ha f-ságra megy el az állam pénze, csak ők jól ki legyenek stafirungozva.
süti beállítások módosítása