„Április 4-ről szóljon az ének!”
***
Ez itt most nem akar objektív történelmi elemzésnek látszani. Bár...
Április 4-e 1950-től lett hivatalosan a Magyar Népköztársaság legnagyobb ünnepe; az április 2-i keltezésű 10. sz. törvényerejű rendelet nem csak a felszabadulás ünnepévé, hanem a „megbonthatatlan szovjet-magyar barátság” napjává is tette. Április 4-e – és az április 4-ikék – történetéről részletesebben lásd a Múlt-Kor történelmi portál cikkét
***
Illyés Gyula: Nem volt elég
Házad itt állt – szerte szállt!
Ezt, látod, érted. Azt nem érted,
hogy hazád éppen így ért véget –
A csoda, hogy addig is állt!
Mert nem volt hazának elég,
hogy emésztésed vacsorára
e dombok aszúját kívánta,
és e lapályok kenyerét.
És nem volt hazának elég,
Hogy elmosolyodtál és oldalt
oda is néztél, ha megszólalt
ízes magyarul a cseléd.
És nem volt hazának elég,
hogy este letéve a könyvet
elnyeltél Bottyánért egy könnyet:
az volt a férfi, a derék…!
És nem volt hazának elég,
hogy kitekintve vonatodból
elgondoltad az aratókról:
mást érdemelne ez a nép.
És nem volt hazának elég,
a három szín, ha rád sem hagyták,
hogy egykor jelkép volt: szabadság,
egyenlőség, testvériség!
És nem volt hazának elég,
hogy idegeden átereszted
hő szeszként azt a néhány verset,
Adyét, Tóthét, Józsefét.
És nem volt hazának elég,
a Gellérthegyen a rakéta
s a Városiban a bokréta
és a szobroknál a beszéd.
…
Nem volt a hazának elég,
nem volt elég, hogy el ne essen,
tudd meg, az volt a csoda itten,
hogy össze nem dőlt már elébb!
Mert attól nem lett a tiéd,
hogy hizelegve és hazudva
ráragasztottad egy hegycsúcsra
egy király, egy vezér nevét.
Nem volt elég, nem volt elég
sem a hűség, sem a szívósság,
mitől egybeáll egy-egy ország
s nemzet is lesz a nemzedék.
S a bátorság sem volt elég.
Külön-külön bár odahagyta
sorsát a sok hős áldozatra,
az sem volt elég menedék.
Mert sem erő, sem bölcsesség
nem lehet elég, hogy megójja
a házat, amelyben lakója
nem lelheti meg a helyét.
(1945)
***
Márai Sándor írja 1945-ben:
Egy kozák csomagokat cipel az országúton. Egyikben rablott textilholmi van, másikban néhány cipó kenyér. Reámmordul és megparancsolja, vigyem a kenyeres iszákját. Szó nélkül átveszem a zsákot, és viszem – két kilométeren át – engedelmesen, a győztes nyomában. Egy fordulónál megkérdi, ki vagyok. Mikor meghallja a varázsszót – „író” –, elveszi kezemből az iszákot, komoran és sötéten néz maga elé, kést húz elő, levágja egy cipó felét, a kenyeret átnyújtja, hóna alá veszi a zsákot és egyedül cammog odébb. (Napló)
*
A magyar polgári társadalom olyasmit várt, hogy az oroszok mint afféle irgalmatlan alvilági arkangyalok jelennek majd meg, lángpallossal és kénkőbűzzel, s kiirtanak egy világot. Az oroszok megérkeztek, s akadt közöttük mindenféle: kegyetlen, barátságos, kapzsi, irgalmatlan, emberies stb. De arkangyalról és lángpallosról nem esett szó.
Nagyobb meglepetés, hogy most már mind gyakoribb közöttük a gondterhes, komoly, szakszerű síber, aki teherautóval jön Romániából, hozza a zabrált árut, cvikkerrel orrán, plajbásszal kezében ajánlja gyanús holmiját, s közben aggályosan, a jó kereskedő tájékozottságával – aki ismeri a kereskedelmi élet és az adásvétel veszélyeit! – alkudozik és számol. „Csekaj, pogyszem, hozom gicsiny rézgálic” – mondják, s nyálazzák a ceruza hegyét. Majd rossz németséggel így folytatják: „Sechzehn, siebzehn, malinko, na!”... Sok ilyen akad közöttük. Arkangyal ritka. (Napló)
*
"Ez a magyar társadalom oly bűnöket követett el, hogy a napon, mikor felocsúdik a romok között a való helyzetre, kétségbeesett bűntudata újabb dühöket szülhet csak; azokra dühöng majd, hangosan vagy titkosan, akik bűneinek itt maradt bűnjelei, a zsidókra és mindenkire, aki bűneire emlékezteti. Mentől hangosabban kiált az égre egy bűn, annál kínosabb, ha bűnjelek maradnak a gaztett után." (Ami a Naplóból kimaradt)
***
"Magyarország számára életkérdés, hogy a régi világ összeomlása felszabadulás maradjon, illetőleg felszabadulássá legyen, s a beteg magyar társadalomszerkezetnek azok a nyomasztó tényezői, melyek a szovjet hadsereg megjelenésére tűntek el: a vadászó urak, a zárt kasztban élő tisztek és hivatalviselők, a csendőrök és sváb lelkű nemzetnevelők vissza ne térhessenek. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy ha a mi számunkra a felszabadítás ténye örökre összekapcsolódik is a háborúvesztés legváltozatosabb fizikai és emberi nyomorúságainak emlékével, unokáink számára a felszabadítás emelkedjék tiszta, történeti realitássá azok által az eredmények, következmények és kedvező fejlődés által, amelyeket hosszú lejáratra megnyitott. Életbe vágó kérdés Magyarország számára, hogy a szovjet hadsereg felszabadító teljesítménye a magyar demokratikus fejlődés számára megtartsa a maga jelentőségét, és ne menjen veszendőbe." (Bibó István: A magyar demokrácia válsága. 1945. ősz)
***
A Magyar Néphadsereg 1985. április 4-i díszszemléje.
(A Magyar Népköztársaság állami ünnepségen ekkor jelentek meg először a történelmi zászlók.)
1950 és 1965 között évente rendezték meg a szovjet mintájú katonai parádét, utána – elsősorban takarékossági okokból – már csak ötévenként. Az 1985-ös 40. évforduló volt az utolsó díszszemle a Felvonulási téren, de az ünnep ekkor már az 50-es évek tömegdemonstrációi helyett családi programmá nőtte ki magát. A reggeli katonai parádé és a beszédek mellett ebben az évben Koltay Gábor filmrendező rendhagyó zenés történelmi darabja, az Itt élned, halnod kell is helyet kapott a Hősök Terén.
***
És ha már a bejegyzés címe a 20. századot idézi, akkor álljon itt még néhány fontos 20. századi április 4-e:
1949. április 4-én alakult meg a NATO – az Észak-atlanti Szerződést Washingtonban aláíró 12 ország között még nem lehet ott a Német Szövetségi Köztársaság;
1968. április 4-én gyilkolták meg a Tennessee állambeli Memphisben Martin Luther Kinget;
1983. április 4-én indult első útjára a Challenger űrrepülőgép, amely aztán 1986. januárban tizedik küldetésére indulva tragikus véget ért.
- - -
*Az évszázad a 20., a cím pedig utalás Déry Tibor egykori tárcasorozatára, A napok hordalékára.
A sorozat korábbi darabjai:
Utolsó kommentek