(Mint várható volt, nem tudom tartani a mindennapi megszólalást; más dolgom van, elfelejtem.)

Mint az közismert - mármint annak, aki figyelemmel követi a blogot - TGM-rajongó vagyok. Nem mintha mindig minden szavával egyetértenék, de alapvetően az ő (jelenlegi) világnézete, politikai alapállása áll hozzám a legközelebb a közélet mai szereplői közül. Pluszban a hihetetlen műveltsége - és esze. Így hát nem volt abban semmi különös, hogy amikor ma nem volt túl sok kedvem felkelni és nekirugaszkodni e hőség sújtotta napnak, ágyban olvasással halasztva az elkerülhetetlent, s restancia-ledolgozásként az Élet és Irodalom múlt heti száma volt soron, "belebotlottam" TGM bő másfél kolumnás (hírlapi oldalas) írásába, címe: "Filozófia zsarnokság idején". A téma bármennyire csábító is, a terjedelem riasztó, de hát a kötelesség az kötelesség. Elég hamar abbahagyom az olvasást, mert kiderül, hogy az ókori görög filozófiával foglalkozó Steiger Kornél Epiktétosz-fordítását ünnepli. Továbbá - bónuszként - megint porig alázza a hozzám hasonló átlagos És-olvasót, megcsillogtatva félelmetes olvasottságát, sorolja azon szerzőket, akiknek még a nevét se hallottam, s hozzáteszi: de hiszen őket mindenki ismeri... Na, jó, ez nekem nem kell, döntök, de szokás szerint beleolvasok a közepébe, és ... és aztán kénytelen vagyok visszamenni az elejére és tisztességgel átrágni magam az íráson. Amely egyébként érdekesnek, helyenként lebilincselőnek bizonyul. Nagyon leegyszerűsítem a dolgot. Arról van szó - és tényleg nagyon hiányos a filozófiai műveltségem, s a görög filozófia külön nem érdekelt -, hogy a sztoikus filozófia a "hogyan legyünk boldogok?" kérdésre keresve választ, elkülönítette egymástól azokat a dolgokat, amikre befolyással lehetünk, azoktól, amik akaratunkon, cselekvési lehetőségeinken kívül esnek - és elsősorban ilyen a politika. Nem kérdés, hogy jó-e, erkölcsös-e egy adott hatalom, kormányzat, mert mivel kívül esik a cselekvési, befolyásolási lehetőségeinken, nincs értelme a kérdésnek. Nincs politika és nincs közösség. Magánembernek - görögül: idiotész - kell lennünk! Csak azzal szabad foglalkoznunk, amire hathatunk, ami rajtunk múlik, és főleg: a bensőnkből kell megteremteni a világunkat, ez a nyugalom, a harmónia, a boldogság kulcsa. A filozófiatörténeti fejtegetések után TGM persze kiköt a mában, és e sztoikus filozófia mai, terapeutikus megnyilvánulásaként említi a női magazinokat, az életvezetési tanácsadó könyveket, rádió- és tévéműsorokat, írók gasztrokönyveit - és blogjait.

Az esszé utolsó bekezdése: "Ebből - a sztoikus tapasztalat nyomán - visszakövetkeztethetünk arra társadalomra, amelyben ez a terapeutikus kultusz megszületik és újjászületik, s amelyben a szabadság és a közösség egymás ellentéte, s amelyben a ráció és a szubjektum idegenként tud egymásról, s az egyik nem hisz, nem hihet a másikban.

Csak görögül - még fordításban is - sokkal jobban hangzik."