rás: ha még nem ismered az alábbi cikket, de lehet, hogy igen, de azért elküldöm, döbbenet!
www.esely.org/kiadvanyok/2013_2/kende.pdf

@egy nagyi: Köszönöm.

rás:ezt az Esélybeli írást csak kutyafuttában tettem fel.
Elolvastam a 168 óra cikkét stb. Soha nem szoktam semmilyen kitüntetéssel, mindenféle díjjal kitüntetett emberek nyalizója lenni, amikor látom, hogy az ominózus teljesítmény mögött milyen emberfeletti munka van, csak akkor tudok igazán tisztelni valakit. A BAGázs egyesület munkája is ilyen tiszteletre méltó. Te vagy a fáradtabb korosztály képviselője a székben a kiskamaszokkal?

Elmesélek Neked egy dolgot, velünk történt, hogy egy borsodi település keresett önkénteseket nyári táborozáshoz nagy szegénységben élő gyerekek számára. Amikor megtudták hány éves vagyok, akkor már ódzkodtak, ha esetleg tudok palacsintát sütni, frocliztak. Kértek mindenféle adományt, persze pénzt is. Feladtunk a bankszámlájukra tízezer forintot, ez így rendben is volt, de amikor felajánlottam egy videólejátszót, körülbelül harminc mesefilmmel s némi játékfilmmel, s a könyvtárunk dupla példányaiból egy pár könyvet, akkor megkaptuk, hogy köszönik szépen. Mindez azért fáj annyira nekem, mert a könyvek között volt például egy nagyon szép kiállítású Shakespeare szonett-kötet. Én még olyan naiv hitben élek, hogy bármilyen társadalmi csoportból, ha egy gyerek találkozik valami nemesebb gyöngyszemmel előfordulhat, hogy hat rá.
A mesefilmekkel kapcsolatban és általában a mesével is az a véleményem, ha nemes anyagból készült 0-évestől 99- évesekig le lehet az emberek figyelmét kötni. Elképzeltem, hogy abban a táborban a gyerekek számukra ismeretlen világból kapnak valamit. Gondold el például, hogy minden eszközt meg kell ragadni a szókincsük fejlesztéséhez, hogy tudjanak érdek érvényesíteni, ha nincs meg a fogalmi készletük hozzá. Amikor Te beszélgettél és játszottál velük bizonyára Te is egy újabb világ felé próbáltad orientálni őket. Néha katonásan kemény vagyok, de legbelül annyira őszinte magamhoz, hogy utálom magam azért, mert csak itthon ülök és töprengek, pedig a lábfájáson lehet fájdalomcsillapítóval segíteni, egyébként semmi bajom.

@egy nagyi: Azt hittem, egyértelmű, hogy én vagyok a képen. :)

A borsodi történetről lényegében ugyanaz a véleményem, mint neked, én is nagyon fontosnak tartom a szókincsfejlesztést, az olvasás megszerettetését, és én is úgy gondolom, hogy mindebben nagy szerepe lehet a mesefilmeknek is. A Shakespeare-szonettkötet talán tényleg túlzás ebben a közegben és korosztályban.

Elolvastam az Esély-cikket, nagy meglepetést nem okozott. Viszont súlyos hiányérzetem támadt: az integráció vs. szegregáció kérdést nem lehet csak a pedagógusok előítéletessége szempontjából tárgyalni. Az integráció nem azt jelenti, hogy beültetem a cigány gyerekeket a többiek közé - ha csak ezt jelenti (sajnos ma tényleg csak ezt jelenti), az nagyon rossz. A valóságos integrációhoz - speciális programok mellett - fejlesztő pedagógusok, pszichológusok, mentorok kellenek (akik persze nem csak a cigány tanulókkal foglalkoznak).

@rás: "akik persze nem csak a cigány tanulókkal foglalkoznak". Valóban ez a kulcs. Régi vesszőparipám a kérdéskörben nekem is, hogy a integráció minden esetben két oldalú tanulási folyamat. Ha bármilyen komolyabb ráhatásom lenne ez ügyben, szorgalmaznám, hogy minden olyan etnikai vagy egyéb (pl. melegek) kisebbség kultúráját, amelyik társadalmunkban létszámát tekintve elér egy bizonyos százalékot (és nem lenne túl magas ez a limit) kötelezően oktatni kéne általános iskola felső tagozatától középiskola végéig.

@rás: @beszélő név: a kétoldalú megközelítéshez egy kis info, hogy miért nem megy. Például vannak olyan önkormányzatok, ahol többségében cigány a lakosság, és pedagóguslakásokat piaci áron akarják megvetetni az önkormányzatok pedagógusokkal. Az ilyen hátrányos iskolák pedagógusainak járt valamilyen plusz pénz, amit a KLIK megszüntetett. És,ami rettenetesen hiányzik minden típusú iskolából, az állampolgári nevelés. Amit rás felsoroltál az integráció segítéséhez, még hozzátenném, alapvető jogi segélyszolgálat,orvosi felvilágosítás, persze ezt adott esetben egy mentorhálózat megoldhatja.
Csak úgy lehet haladni az ügyben, ha meglátjuk először az egyes embert is. A lányom speciális, kis létszámú fogyatékos gyerekeket oktat. Ugyan csak kevés óraszámban, de minden délutánja arra megy el, hogy személyre szóló tananyagot készítsen a gyerekeknek. Iszonyú nehéz munka, ő nem ott van, de egyszer érdemes ellátogatni a Pető Intézetbe, nem bírtam ki sírás nélkül. A lelkiismeretes tanár fütyül a tantervre.

@rás: Ma nagyon elfáradtam, mert sok volt a házimunka, de azért kutakodtam, ha ráérsz olvasd ezt el.
socio.hu/uploads/files/2018_1szalai/27_kende.pdf

@egy nagyi: Köszönöm szépen, feltétlenül elolvasom.

@rás:

Nekem a képen látható gyerekek testtartása tetszik, sokat elmond a szituációról.:D

@látjátok feleim szümtükkel: :)

@beszélő név: nagyon szépen, sommásan megfogalmaztad, igaz is, amit mondasz, csak sajnos társadalmi gyakorlat a kisebbségek, etnikumok gettosítása. Valóságosan kiszorítják őket a városokból, s az iskolák is rá dolgoznak erre. Nagyon nehéz abból a léthelyzetből kikecmeregni a mélyszegénységben élőknek, azért is megbélyegzik őket, mert szegények, s azért is, mert más kultúrkörben élnek, és akkor is, ha éppen melegek. Ha számszerűsíteni akarjuk, hogy a civilek, önkéntesek, alapítványok munkatársai hányan vannak, akik ezekért az emberekért dolgoznak, úgy gondolom, hogy a lakosság 5 ezrelékét sem teszik ki.
Jó lenne,ha nem politizálnák agyon ezt a problémát , hanem minden szinten érdemben, humánusan kezelnék az egyes régiókban. Tegnap éjjel beszélgettünk itthon, s előjött a "hozzárendelt idő" fogalma , egyelőre ennek a tartamát ezen problémák megoldásához százegynéhány évre lehet taksálni.