Nem, nem hülyültem meg teljesen, tudom, hogy a következő magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják. De a kétharmados, sőt, esetleg magát az abszolút többséget ezekben a hetekben veszti el. A Jobbik ellen indított hadjárattal.

"A JOBBIK A NEMZETI BOLSEVIZMUS PÁRTJA" - ez a mai Magyar Hírlap első oldalas szalagcíme. Egy hete kezdődött a Fidesz irányította sajtó (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Heti Válasz, Demokrata, Hír TV) összehangolt támadása a Jobbik ellen. Az ok nagyon egyszerű: az MSZP már nem ellenfél, a gyorsan - különösen a fiatalok közt - előretörő Jobbik viszont most már a Fidesztől veszi el a szavazókat. (Miután már elhódította a rozsdaövezetek hajdani szocialista bázisának jó részét.)

Csakhogy a Fidesz harsányan Jobbik-ellenes propagandája legalább annyira kontraproduktív, mint a 2006-os eszement "Rosszabbul élünk, mint négy éve" kampány. A Fidesz jelenlegi óriási népszerűségi fölényét az MSZP-kormányok elleni általános utálat, a változás - "bármi, csak ne ez!" - és főleg a büntetés iránti diffúz vágy, a tiltakozás artikulátlan üvöltése táplálja. Potenciális szavazótáborának jó része a legvadabb, legradikálisabb követelésekre és jelszavakra vevő, és bár szíve szerint arra szavazna (nem mindenki, talán nem is a többség, de sokan!), aki a legnagyobbat mondja - azaz Vona Gáborra és Morvai Krisztinára -, de a hasznosság alapján valószínűleg mégis inkább a Fideszre adná a voksát. Most azonban a Fidesz a Jobbik támadásával azt bizonyítja számukra, hogy nem is akar igazi változást, igazi számonkérést, nem véletlenül tárgyalgat Orbán az IMF-fel, meg általában a tőkésekkel, nem véletlenül nyugtatgatja a kedélyeket. Tehát mégiscsak kell a parlamentbe egy erős Jobbik, amely majd rákényszeríti Orbánt az igazi "nemzeti" fordulatra.

És a Jobbik erős második pártként kerül ki az áprilisi választásokból.

Orbán éppen a napokban emlékeztetett arra, hogy vesztett ő már választást nyert pozícióból.

Szebb jövőt!

Ajánlott irodalom: Bayer Zsolt nyílt levele Vona Gáborhoz; Vona Gábor nyílt levele Orbán Viktorhoz

Szerző: rás  2010.03.06. 17:56 11 komment

Címkék: választás fidesz jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr514929174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thomas 2010.03.06. 23:03:17

Igen. Ma gondoltam bele, hogy akár 50-30-20 is lehet a vége, és hogy elmegyek szavazni. A hagyóktól való mélységes undorom ellenére fogok ikszet húzni a huszonegyre.

Ismeretlen_10155 2010.03.07. 20:27:48

isten bizony, hogy ezen ínséges idők egy-egy humorfesztiváljának teljes anyagával vetekedik e levélváltás itt. (s bebizonyosodott az is, hogy akkora fasságokat, mint ezek ketten itt, akkor sem írhatnék le poénból, ha akarnék.) az már csak a hab a tortán, hogy mind a két jézusmáriás Istentől elrugaszkodott díszkeresztény bagázs májustól oszlopos tagja lesz a magyar országgyűlésnek... ha tényleg volna Isten, megmentene bennünket, normálisakat ettől!

Andris 2010.03.11. 14:18:36

Tán némileg off: szóval Clodius blogjában írtam egy megjegyzést, hogy puszta perverzióból néha Mária Rádiót hallgatok. Be kell vallanom, hogy ugyanezen okból néha beleolvasok Gyurcsány blogjába. Az idézett bejegyzés március 15-i keltezéssel jelent meg: "...Orbán jó sértegetésben, gyalázkodásban, hívek zárt körében mondott monológokban. De sajnálattal kell megállapítanom, gyávának mutatkozik a nyílt vitában, az érvek csatájában. ...Ettől még nem gondolom azt, hogy nem demokrata, aki nem áll ki vitára. Lehet, hogy demokrata, lehet, hogy nem. Az viszont valószínű, hogy gyáva. Orbán, ha nem áll ki vitára, akkor gyáva....Ráadásul menekülni, elbújni nem egyszerűen gyáva, de férfiatlan dolog is. Nem hiszem, hogy Magyarországnak ma egy gyáva miniszterelnökre volna szüksége." Ez meg milyen minőség? Hol élünk? Nem is folytatom, ha valakit érdekel itt olvashatja el-> http://kapcsolat.hu/blog/lehet_hogy_gyava_miniszterelnokunk_lesz

Ismeretlen_46946 2010.03.11. 16:58:03

Andris: Nem világos, hogy Gyurcsány vagy Orbán minőségével van-e bajod. Esetleg a Mária Rádióéval. De örülök, hogy Vonával nincs. :)

Andris 2010.03.12. 09:11:01

Gyurcsánnyal van gondom, ez nagyon primitív szint.

Ismeretlen_10155 2010.03.12. 11:11:06

Gyurcsány megtanulta az orbáni aztán vonai leckét. a választópolgárok többségének még ez a primitív szint is magas közpolitika.

Ismeretlen_46946 2010.03.12. 11:19:46

Attól tartok, drc-nek van igaza.

stali 2010.03.13. 04:13:25

a választópolgárok többségének még ez a primitív szint is magas közpolitika. Valamint kinek-kinek jó kis rágógumi (rágócsont).

Andris 2010.03.14. 13:35:47

Könnyen lehet, hogy igazatok van.

Ismeretlen_1589 2010.03.14. 16:49:57

"ha tényleg volna Isten, megmentene bennünket, normálisakat ettől!" Mi??? Vona Isten??? WTF? :) Egyébként én azt hallottam, hogy Vona egy Great Old One.

Ismeretlen_10155 2010.03.16. 07:45:21

valamit alighanem félreértettél, Algi.
süti beállítások módosítása