Történetesen a Szent Korona-tanról írtam szemináriumi dolgozatot másodéves egyetemistaként. "Szörnyű" időkben; hogy mást ne mondjak, Biszku Béla volt a Politikai Bizottság egyik  tagja, a Központi Bizottság egyik titkára. És én mégis...
Nem voltam ellenálló, a Középkori Magyar Történeti Tanszék akkor ifjú tanársegédje, aki a témát a félév elején bedobta, sem volt az (ő lett később a pártajánlóm), de ő már akkor foglalkozott ezzel, én meg persze semmit nem tudtam róla. Honnan tudtam volna 1968-ban, de a cím megragadta a fantáziámat. Aztán persze mindenféléket elolvastam, a Szent István-legendáktól Werbőczyn át a két világháború közti tanulmányokig. Szórakoztató munka volt, bár sose érdekelt különösebben a középkor, de az ideológiák, azok keletkezése, átalakulása, konkrét történeti, társadalmi összefüggéseik igen. Bizonyára töméntelen magabiztos okosságot hordtam össze a dolgozatban (valahol megvan a padláson, de nem megyek fel érte).
Mindenesetre "szakértőnek" érzem most magam, és csendes derűvel követem a keresztény-nemzeti (ugyan már!) erők (igen!) hatalomra jutása nyomán újra kivirágzó Szent Korona-őrületet, különös tekintettel az alkotmányozási hevületre.
Sokszor leírtam már: az úgynevezett baloldal összeomlását és megérdemelt vereségét szerintem mindenekelőtt az ideológia vagyis az értéktudat - az értékválasztáson és -képviseleten alapuló politika - hiánya okozta. A világban való tájékozódáshoz, a rendszerszemlélethez kell (szerintem) az ideológia, amelynek sok más mellett része a történelmi tudat, a hagyomány is. A magyar történelmi tudatnak, hagyománynak - a valóságosan megtörtént történelemnek - pedig része a Szent Korona. Is. És nem is elsősorban maga a koronázási eszköz, ékszer, jelvény, amelyet Szilveszter pápa küldött István királynak (s amelyhez konkrétan semmi köze a ma Szent Koronaként ismert tárgynak), hanem a jelentése, a hozzá fűződő eszmék, hiedelmek. A jelentés volt a fontos már induláskor, hiszen ezzel az aktussal a magyar államot a keresztény Európa fogadta be. (Hogy a nyugati vagy a keleti kereszténység-e, az akkor és még sokáig nem volt egyértelmű, pontosabban akkor még nem is kellett választani. De ez egy másik történet.) A jelentés volt fontos a középkori trónharcok idején - az az "igazi" király, akié a korona -, s akkor is, amikor a 13. századtól (az Aranybulla kora) a király által megtestesített központi hatalommal szemben a nemesség a Korona által megtestesített - (nem magyar, hanem hungarus!) - nemzet egyenjogú részének tekintette a királyt és önmagát is. Mindez egyébként nagyjából megfelel a kor európai felfogásának.
Közbevetőleg: olvasom a mai újságban a neves jogtudós-ideológiatörténész (egykori vendéglátós) volt miniszterelnök fejtegetését, ahol a többi között azzal érvel a Szent Korona-tannak az Alkotmányban való szerepeltetése mellett, hogy az 1505-ös országgyűlés kimondta: nem kell "idegen vérből" származó király. Attól kezdve kizárólag "idegen vérű" királyaink voltak. (És most nem megyek bele abba, hogy vajon ki volt "nem idegen vérű" a magyar történelemben, bár ez is jópofa kérdés.)
Rövidre fogva (mert hogy más dolgom is van): a Szent Korona mint eszme és tan igazából Trianon után, a két világháború között vált fontossá: ha a "Szent István-i" birodalom (időlegesen) el is veszett, tovább él a Szent Koronában, amely ettől fogva - e tan szerint - már nem a nemzetet jelképezi, hanem az "integer", "sérthetetlen", s éppen ezért visszaszerzendő birodalmat is. Ezt jelenti természetesen a mai őrültek és cinikusok számára is.
Amúgy nekem személy szerint nincs azzal bajom, ha a Szent Korona bekerül az új Alkotmánynak a sokszálú - és sokhitű, soketnikumú - magyar történelemre, kultúrára hivatkozó preambulumába. Mondjuk, együtt Dózsa Györggyel, a Hunyadiakkal, 1848-cal (hm. melyik '48-cal? Kossuthéval? Petőfiével? Széchenyiével?).
Minden egyéb ostobaság vagy ócska ripacskodás.