"Lehetséges a tudás és a tudatlanság közötti félhomályban is élni."

Albert Speerről - Hitler főépítészéről és fegyverkezési miniszteréről, akit a nürnbergi perben húsz év börtönre ítéltek - olvasom a magyar-osztrák származású brit történész-újságíró, Gitta Sereny vaskos könyvét. A fenti mondat egyébként a könyv mottójából való, és W. A. Visser 't Hooft holland teológustól (1900-1985) származik. Ez volt az első, ami megfogott.

Sereny néha egy kicsit fecsegős, de tényleg rendkívül izgalmas kör- és korképet ad. Még eléggé az elején tartok, és szerintem a blogon is vissza fogok még rá térni, de már most muszáj idéznem belőle arról, hogyan és miért lép be valaki a náci pártba.

A berlini Műszaki Egyetem 25 éves, politika iránt nem érdeklődő tanársegédjét diákjai hívják el 1930 decemberében (tehát több mint két évvel a nácik hatalomra jutása előtt), hogy hallgassa meg Hitlert, aki körülbelül ötezer egyetemista előtt beszélt. Speerre nagy hatást tesz a gyűlés lelkes hangulata, Hitler megjelenése, az értelmiségi-diák hallgatóság iránt mutatott tisztelete és persze a német ifjúságot a jövő érdekében mozgósító, meggyőző erejű szavai. De nem ettől lesz párttag. Néhány héttel később diákjai a berlini Sportpalotába viszik el, egy tömeggyűlésre, ahol Goebbels volt a szónok. A börtönben írt Emlékiratokban Speer azt írja, hogy Goebbels fellengzős kijelentéseit és a tömeg tombolását visszataszítónak tartotta, és az egésztől kételyek ébredtek benne Hitlerrel kapcsolatban is. "Ám amikor a gyűlés után az izgatott, de viszonylag fegyelmezetten elvonuló tömegre lovas rendőrök támadtak és gumibottal verték őket, ez ellensúlyozta minden kételyemet." Alig telt el néhány nap, és 1931. március 1-én Speer felvételét kérte a náci pártba. A 474 481-es sorszámú tagsági könyvet kapta.

Speerrel szinte egyidőben, 1931 tavaszán lépett be a náci pártba anyja is, de ő ezt csak 1938-ban tudta meg (ahogy sokáig szülei sem tudtak róla, hogy Albert Speer párttag lett). S hogy miért lépett be? "1931 tavaszán Speerné látta Heidelbergben az SA egy felvonulását. - Azt mondta, évek óta ez volt az első alkalom, hogy az erő és a jókedv megnyilvánulásával találkozott - idézte Speer az anyját. - Azonnal kérte a felvételét, jóllehet semmit nem tudott a pártról, de a pesszimizmusnak abban a tengerében, amely ekkoriban elöntötte Németországot, reménységgel töltötte el ez az SA felvonulás."

A könyvet egyébként Platentól kaptam kölcsön, aki korábban már írt egy bejegyzést Speerről - akkor egy film kapcsán. Ő most történetesen Hans-Magnus Enzensberger Hammerstein c. könyvét olvassa, ugyanerről a korszakról, s ma éppen ez a gondolat ragadta meg:

"A tömegek jobb és bal között ingadoztak; a fluktuáció a két pólus között járványos formát öltött. Az elszigetelődéstől való félelem miatt az emberek a kollektívat keresték, menekültek a népközösségbe vagy a szovjetkommunizmusba."