"A múlt nem természettől fogva van, hanem kulturálisan terem."

Jan Assmann zseniális könyvét, A kulturális emlékezet-et olvasom, lassan kortyolgatva, mint a jó vörösbort. Assman "eredeti szakmáját" tekintve egyiptológus, és e könyvében is tárgyszerűen az antik kultúrákat, Egyiptomot, Görögországot, Izraelt elemzi, az ő példájukon mutatja be írás, emlékezés és politikai identitás kapcsolatát. Én viszont 2011-ben és Magyarországon olvasom, és mintha minden lapja rólunk (is) szólna. Régóta érlelődött, hogy írjak róla, idézzek belőle, de most az ünnep - OV döbbenetes  szónoklata - végképp elodázhatatlanná tette.

Szóval azt írja Assmann, hogy amit múltnak nevezünk, amire múltként emlékezünk, az társadalmi képződmény, amelynek jellege a mindenkori jelen értelmi szükségleteitől és vonatkoztatási kereteitől függ. "Az eleven emlékezés még írásos társadalmak körében sem terjed nyolcvan évnél távolabbi múltba. Ezután... az őseredet mítoszai helyett a tankönyvek és emlékművek adatai következnek, más szóval a hivatalos hagyomány." Assmann ezt az ókorról írja, az idő azóta érezhetően felgyorsult: már 55 évvel ezelőtti eseményről (1956) is bármit lehet mondani, sőt 1989-ről vagy akár 2006-ról is... "A múlt szimbolikus alakzatokká alvad, ezekbe kapaszkodik az emlékezés... (A) mítosz és a történelem közti különbség itt érvényét veszti. A kulturális emlékezet szempontjából csak az emlékezetes, nem a tényleges történelem számít."

Egy későbbi fejezetben Assmann a kultúra identitásteremtő, etnopolitikai szerepéről értekezik, s ennek keretében az elkülönülésről, az ellenség fontosságáról. "A fokozódó külső elkülönülés óhatatlanul a belső egység erősödéséhez vezet. Semmi sem forraszt össze szorosabban, mint az ellenséges környezettől való elsáncolódás. A belpolitikai nehézségek legjobb ellenszere az agresszív külpolitika.."

W. E. Mühlmann etnológus-szociológust idézi az ember által megvont határokról, a limitatív struktúráról: ezt a határt a tárgyi kultúra hordozza, a tetoválástól a konyhán át a nyelvig és az életmódig. "A természeti népek határfogalma szempontjából ezek a demarkációk... a 'limitatív struktúra' sokkal fontosabb, mint mondjuk ráadásként a területek elhatárolása... A limitatív struktúra... a 'kultúrát' nem mint az egyik életviteli formát határolja el a többitől, amelyek ugyancsak 'kultúraként' jöhetnek számításba, hanem végső soron kizárólag a sajátot tekinti Kultúrának, vagyis érvényes kozmosznak, amelyhez képest minden egyéb 'kultúra' voltaképpen alulmúlja az embert... Hosszadalmas és és fáradságos a lecke, hogy ami 'más', az is emberszabású." (Kiemelés tőlem.)

Assmann némileg ellent is mondva egészíti ki Mühlmannt, a kisebbrendűségi érzés, a frusztráltság - számunkra oly fontos szempontját említve:

"A nagyfokú elkülönülés, a 'limitatív struktúra' kiépítése jellemzően éppen nem a kultúrátlannak és emberszint alattinak tekintett külvilág ellen irányul, hanem épp ellenkezőleg, a fölényben lévőnek érzett kultúra ellen."

Olvasok tovább. Olvasni jó.

Szerző: rás  2011.03.16. 10:43 Szólj hozzá!

Címkék: assmann

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr294929334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.