Családi ebéd, sütöttem, főztem. Jót. Nemcsak öcsémék mondták, nekem is ízlett. Úgy tudják, szeretek főzni, a feleségem is úgy tudja (ő nem szeret és nem is tud főzni). Tévednek, a dolog kicsit bonyolultabb. (Tegnap figyelmeztetett egy barátom, hogy gyakran használom ezt a szófordulatot.) Szóval, a dolog úgy áll, hogy szeretek enni, és szeretek jót enni. Másrészt gyerekkorom óta sokat segítettem anyámnak a konyhában (konyhán?). Gyerekkorom óta őrzök bizonyos ízeket, és vannak ételek, amiknek az elkészítése rítussá, anyámra való emlékezéssé is vált. A családi ebéd rítusát is otthonról hoztam, ahogy azt is, hogy ajándék lehet egy tepsi zserbó vagy két rúd karácsonyi bejgli vagy egy születésnapi ebéd.
Nem azért főzök, mert szeretek főzni - bár a főzés bizonyos fokig szórakozás, talán azért is, mert nem kell mindennap főznöm. De a főzés munka, időrabló és néha fárasztó tevékenység, különösen ha hozzáveszem a bevásárlást és a mosogatást is. De ha egyszer munka, akkor azt komolyan kell venni, beleadni tehetséget, képzelőerőt és persze precizitást is. A külső szemlélő (például a feleségem) azt látja, hogy belemerülök a dologba, fontos számomra, hogyan sikerült az adott fogás. Tehát nyilván passzió az egész. L....t! Viszont tényleg örülök, ha öcsémék vagy valamelyik barátom - lehetőleg családostul - eljön hozzánk, és én egy jó ebéddel vagy vacsorával ajándékozhatom meg őket. Plusz a beszélgetés.
Utolsó kommentek