Két blogsorozatom is volt (hivatalosan egyik se szűnt meg), amely az asszociációkra épült: a Szóudvar meg a Séta-történetek. Ez a bejegyzés némileg az utóbbira hajaz, bár a "séta" ezúttal busszal történt.

Gyakran utazom a Stadionok autóbusz-pályaudvarról. Tegnap tűnt fel egy fura szokásom: amikor beülök a buszba, olvasni kezdek, de amikor elindulunk, leveszem a szemüvegemet és nézek ki az ablakon. Éppúgy, mint mikor repülőn ülve a felszállást, a gyorsuló gurulást, majd a gép alá gyűrődő tájat nézem. Azt hiszem, a repüléssel számomra még mindig együttjáró drukk (=félelem) miatt. Na de az autóbuszon?! Nézem, ahogy a garázsból kimenet elmegyünk más Volán-buszok mellett, aztán felemelkedik a sorompó és kigördülünk a Stefánia útra. És jönnek a sokszor látott épületek: jobbra a villák, balra pedig...

Balra először is a Papp László Aréna, alias Budapest Sportcsarnok. Elődje 1982-ben épült és 1999-ben egy karácsonyi vásár alkalmával leégett. Nem emlékszem, hogy abban az évben voltam-e ott vásárolni. Aztán a Puskás Aréna. A Népstadion helyén. Máshol már megemlítettem, hogy az első, gyerekkori, emlékem róla az 1954-es 7:1-es magyar-angol focimeccs, de apámmal akkoriban megtekintett válogatott focimeccsek szünetében láttam futni a legendás Iharos-Tábori-Rózsavölgyi futó hármast is. Sőt, gimnazistaként az I. Országos Sportnapok megnyitóján valami észak-koreai típusú tömegtorna-gyakorlat részvevőjeként a megszentelt gyepre is léphettem. A Népstadionnal - az emlékével - ma is találkoztam: valaki feltett egy hétperces videót, amely a Queen 1986-os budapesti fellépését idézte fel, különös tekintettel arra, hogy Freddy Mercury a "Tavaszi szél vizet áraszt" kezdetű magyar népdalt énekli - a közönséggel együtt, amelynek soraiban, a gyepen csápolók közt mi is ott voltunk a feleségemmel.

A két sportobjektum mellett elhaladva tegnap azon is eltűnődtem, hogy miért lett "aréna" a nevük. Az egyetlen magyarázat, hogy a névről nyilván döntő kis diktátorban a latin szó kapcsán tudat alatt ott munkál a "kenyeret és cirkuszi játékokat" politikai bölcsessége.

És aztán a Földtani Intézet; Lechner Ödön alkotása századszor is lenyűgöz, akárcsak két perccel később, már az Ajtósi Dürer soron puritánabb homlokzatú testvére, a Vakok Intézete. foldtani_intezet.jpg

 

Eszembe jut persze a hajdani kuplé: "A régi mániám végighajtani a Stefánián", amely a Herminaváros részeként, a Városliget mellett elegáns kocsikázó út volt. Aztán hívták Vorosilov útnak (fiatalabbak kedvéért: Vorosilov marsall 1945-ben a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg parancsnoka - a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetője -, az 50-es évek végén a Szovjetunió államfője). Erről meg az jutott eszembe, hogy a jelenlegi lakóhelyem közelében húzódó Szilágyi Erzsébet fasor akkoriban Malinovszkij marsall nevét viselte, míg a Hűvösvölgyi út a Vörös Hadsereg útja névre "hallgatott".

És akkor jöjjön a dal a Stefániáról (a fiákeres képek nem a Stefánián készültek).

 

Szerző: rás  2019.12.03. 00:07 Szólj hozzá!

Címkék: Lechner Ödön Népstadion Vorosilov Lajtai Lajos Stefánia út

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr8215335460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.