… akinek nincs iPhone-ja? A buzik és a fogyasztói kultúra” Ezzel a címmel rendezett műhelybeszélgetést a Budapest Pride Fesztivál keretében tegnap a Buzi Újhullám nevű csoport. A Pride ugyanis nemcsak az évek óta viharokat kavaró (szombaton sorra kerülő) felvonulás, hanem egyebek között kiállítások, beszélgetések sorozata is. 50-60 fiatal – kb. fele-fele arányban fiúk, lányok – gyűlt össze a Dohány utcai Roham Bárban (idősebbeknek: Metró Klub), kedvesek, okosak. Egyedüli „öregekként” a feleségemmel meglehetősen kilógtunk a nálunk 30-40-50 évvel ifjabb társaságból, de jól tűrtek minket is. Akárcsak az eltérő, egymással ütköző véleményeket.

A bő kétórás beszélgetésnek lényegében két fókuszpontja volt: az egyik a melegek megjelenése a médiában, s ezáltal a közvélekedésben. Hogy ugyanis, ha melegekről van szó, az emberek általában a társadalmi átlagnál magasabb státuszúakra gondolnak – ebből is adódik az összetartó „buzilobbi” képzete (egyébként úgy emlékszem, ez a Kerényire utaló kifejezés el se hangzott, annál kulturáltabb emberek voltak a teremben, semhogy ezt az elmebeteget megemlítsék). A dolog másik oldala, hogy egy magasabb társadalmi státuszú férfi vagy nő, például egy szabadfoglalkozású értelmiségi könnyebben vállalja fel „másságát” (ez a szó se hangzott el), mint egy vállalati alkalmazott.

A másik, az érdekesebb téma a címben jelzett. Hogy ugyanis van-e jellegzetesen meleg fogyasztói kultúra, vannak-e dolgok, amiket előszeretettel vásárolnak a melegek, illetve vannak-e árucikkek, amiket direkt nekik szánnak, s mindezek eredőjeként: mennyire manipulálja a média, a reklámok által táplált fogyasztási kényszer – persze nemcsak a melegeket, hanem a társadalom minden (fizetőképes) rétegét. A beszélgetés gyorsan átfordult általában a fogyasztói társadalom – lényegében a kapitalizmus – kritikájába, egészen odáig menően, hogy örüljünk-e annak, hogy a tavalyi Pride-on támogatóként multinacionális nagyvállalatok is megjelentek, olyanok, amelyeket egyébként környezet- vagy társadalomkárosítóként tartanak számon. Továbbá: a Pride meneteket 2007 óta övező homofób gyűlöletkitöréseknek mennyire oka az, hogy a homoszexualitás nyilvánosságát a rendszerváltás után ugyanaz a liberalizmus biztosította, mint amelyik a magyar társadalomra rászabadított vadkapitalizmussal a társadalom szétszakadását, milliók lesüllyedését okozta.

A workshopot egy viszonylag új, baloldali LMBT csoport, a Buzi Újhullám szervezte. Körülbelül egy éve léptek színre egy „manifesztóval”. Facebook-oldalukon a „Névjegyben” közölt állásfoglalásban is azt hangsúlyozzák, hogy Kritikusak vagyunk minden elnyomó rendszerrel szemben… A buziságot a jelenlegi rendszeren belül látjuk. Szolidárisak vagyunk más társadalmi csoportokkal. Abból indulunk ki, hogy a buzik, a cigányok, szegények, hajléktalanok, nők, fogyatékossággal élő emberek, migránsok stb. elnyomása összefügg.
Nemet mondunk a kizárólag emberi jogi megközelítésre. Nem pusztán polgári jogokat, hanem szociális jogokat is követelünk!”

Mint látható, elutasítják a politikailag korrekt beszédmódot: „Használatukkal visszavesszük az eddig sértőnek számító szavakat (buzi, köcsög satöbbi) és pozitív szövegkörnyezetbe helyezve megváltoztatjuk a jelentésüket.” (A kétórás beszélgetésben egyébként a szervező csoport nevének említésén túl, azt hiszem, egyszer sem hangzott el a „buzi” szó, mindig meleget vagy leszbikust mondtak.)

Nyilatkozat a Pride Fesztivál támogatásáról

Szerző: rás  2014.07.01. 19:57 2 komment

Címkék: melegek Pride kapitalizmuskritika Buzi Újhullám

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr566465031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

defalla 2014.07.03. 19:02:23

iPhone nélküli - a feltett kérdésedre ez a válasz :)
Úgy emlékszem (lehet, rosszul), hogy beszélgettünk a fentebb írt dolgokról, s az én hozzáállásomról.
Dióhéjban: az elképzelhető, hogy azért vagyok toleránsabb mindenféle kisebbséggel, mert magam is az egyiknek vagyok a tagja, vagy csak simán értelmesnek tartom magam (sosem normálisnak), vagy ragadt rám az elmúlt x évben sok minden? Az IQ-m mindössze 117, ezzel nem sokra mennék.
Amit tudok (nem sok), megteszem a "melegfronton" is, ám nem szellőztetem meg a helyi médiában. Roppant egyszerű az én megközelítésem: amíg én nem foglalkozom fröcsögve azon, hogy ki-, kivel-, miért-, mikor-, hogyan, addig nem kívánom hogy rajtam csámcsogjanak.
Ha csak azzal tudnak kikezdeni, hogy "részeges buzi" az természetesen nem esik jól.
Egyvalamit nem tudnak azok, akik támadnak: eljut hozzám az, amiről időnként szót váltanak. S még valami. A memóriám elég jó, s a visszavágás nem marad el.
Nem, nem testi fenyítésre gondolok. Egyszerűen megkérdezem az illetőt, s két dolog lehetséges: 1. Letagadja - szíve joga. 2. Nem tagadja le - akkor pedig megbeszélhetjük. Ha van hozzá mersze. Persze sarokba szorított emberrel nem könnyű szót érteni, s a mindennapok az ingerküszöbömet lejjebb vitték. Mint nagyon sok embernek az elmúlt időben. Nem mindig vagyok "jólfésült" élőszóban sem.
Oroszlán vagyok, de büdös sem vagyok, ordítani pedig csak ritkán szoktam - a házimunka oroszlánrészét vállalom: én ordítok ;)

rás · http://ras2.blog.hu 2014.07.03. 19:12:45

@defalla: :) Egyébként pedig a témával (Pride, illetve remélhetőleg a fent jelzett melegcsoport is) foglalkozunk a Radio Q 99.5 (Budapesten kívül interneten: www.radioq.hu) vasárnap délutáni "Hordalék c. műsorában, valszeg 5 után.
süti beállítások módosítása