Öt hónap. Már rég nem gyászolok, nem vagyok szomorú, ha rágondolok. Mindennap, naponta többször; bármiről eszembe juthat, akár a kabátzsebemben lévő gesztenyéről, a bögréből, amiből most a kávét iszom, egy gyerekről, egy blogger fiatalemberről, vagy akár arról, hogy ideülök a számítógép elé.
Van egy Máté-alakú lyuk a világban, s most így része a világomnak. Az jó, hogy a lyukon át belátni a hat évbe, meg a - talán tényleg folytathatatlanná vált - harminchatba. Torzóból így gömbölyödik lassan egésszé...
Utolsó kommentek