Öt hónap. Már rég nem gyászolok, nem vagyok szomorú, ha rágondolok. Mindennap, naponta többször; bármiről eszembe juthat, akár a kabátzsebemben lévő gesztenyéről, a bögréből, amiből most a kávét iszom, egy gyerekről, egy blogger fiatalemberről, vagy akár arról, hogy ideülök a számítógép elé.

Van egy Máté-alakú lyuk a világban, s most így része a világomnak. Az jó, hogy a lyukon át belátni a hat évbe, meg a - talán tényleg folytathatatlanná vált - harminchatba. Torzóból így gömbölyödik lassan egésszé...

Szerző: rás  2015.03.28. 10:53 6 komment

Címkék: gyász emlékezés Máté

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr487311934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

defalla 2015.03.28. 21:25:15

Az elengedés nem jelent felejtést. Sosem. Több közhelyet nem tudok erre. Sajnálom, ismeretlenül is :(

egy nagyi 2015.03.31. 00:19:19

rás:aki a szívünknek kedves az a személy életünk végéig az marad.
Egyébként újabb TGM írás a HVG-ben, figyelemre méltó.

2015.04.03. 10:35:36

"Apa lenne a legnagyobb ajándék, mikor jön már vissza?" - mondta tegnap a fia, mikor felköszöntöttük őt.

2015.04.03. 11:04:56

@rás: Semmi értelmes válaszunk nem volt. Egyszerűen lefagytunk. Azt hittük, hogy valamennyire már elfogadta (feldolgozta) a tényt, hogy nincs és nem is lesz.
süti beállítások módosítása