Egy verskedvelő fiatalember blogján találtam az első sorokat, köszönet érte.
T. S. Eliot: Négy kvartett (két részlet)
Jelen idő és múlt idő
A jövő időben talán jelen van,
S a jövő idő ott a múlt időben.
Ha minden idő örökké jelen,
Úgy minden idő helyrehozhatatlan.
A lehetett volna elvont fogalom
És csak egy kiokoskodott világban
Marad meg mint állandó lehetőség.
Ami lehetett volna s ami volt
Egy célba fut és az mindig jelen van.
Léptek visszhangja az emlékezetben
A folyosón át, ahol nem haladtunk
Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk
A rózsakertre. Szavaim
Visszhangja lelkedben.
De mire jó
Leverni a port egy tál rózsasziromról,
Azt nem tudom...
...
... Múlt idő s jövő idő
Nem sok tudatot tűr el.
A tudathoz időkívüliség kell,
De csak az időben lehet a pillanatra a rózsakertben,
A pillanatra az esőverte lugasban,
A pillanatra a huzatos templomban füstszállat idején
Emlékezni, múltba, jövőbe bonyolítva.
Csak idővel lehet az időt legyőzni.
(Vas István ford., a teljes vers)
Utolsó kommentek