Vannak fura napok az ember életében. Ma arra ébredtem, vagyis az volt az első, még homályos gondolatom, hogy "Romlásnak indult, hajdan erős magyar", és hogy nekem most azonnal el kell olvasnom Berzsenyi ódáját. Ahhoz még kába voltam, hogy a könyvespolcról a Hét évszázad magyar versei-ből keressem ki, eléggé méltatlan módon telefon, Google. Két meglepetés ért. Az egyik, hogy az első versszakon kívül is több ismerős sor, fordulat köszönt vissza. A másik, hogy ez egy k... jó vers, és akár aktuálisnak is érezhető.

Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod Árpád vére minként fajul?
    Nem látod a bosszús egeknek
        Ostorait nyomorult hazádon?

Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
    Ámbár ezerszer vak tüzedben
        Véreidet, magadat tiportad.

Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vipera-fajzatok
    Dúlják föl e várt, mely sok ádáz
        Ostromokat mosolyogva nézett,

Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár kán xerxesi tábora,
    S világot ostromló töröknek
        Napkeletet leverő hatalma;

Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze;
    A szent rokonvérbe feresztő
        Visszavonás tüze közt megálltál

Mert régi erkölcs, spártai férfikar
Küzdött s vezérelt fergetegid között;
    Birkózva győztél s Herkulesként
        Ércbuzogány rezegett kezedben.

Most lassú méreg, lassú halál emészt,
Nézd, a kevély tölgy, melyet az éjszaki
    Szélvész le nem dönt, benne termő
        Férgek erős gyökerit megőrlik,

S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
    A tiszta erkölcs, melly ha megvész,
        Róma ledűl s rabigába görbed.

Mi a magyar most? – Rút sybarita váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
    S hazája feldúlt védfalából
        Rak palotát heverőhelyének.

Elődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megunván, rút idegent cserélt,
    A nemzet őrlelkét tapodja.
        Gyermeki báb puha szíve tárgya.

Ó! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
    A félvilággal szembe szállott
        Nemzeteket tapodó haragja.

Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője Árpád a Duna partjain.
    Ó! más magyarral verte vissza
        Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!

De jaj, csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk.
    Tündér szerencsénk kénye hány-vet,
        Játszva emel s mosolyogva ver le.

Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent; ledűlt már a nemes Ilion,
    A büszke Karthagó hatalma,
        Róma s erős Babilon leomlott.