"Az esernyő és a varrógép véletlen találkozása a boncasztalon" - határozta meg a dadát Lautréamont. Ezt élheti át az is (én), akinek mindenről az jut az eszébe. (Nem kell értened.)

Két napja egy nagyon informatív - bár sokszor feltételezésekbe bocsátkozó - tényfeltáró cikket olvastam a budapesti alvilág (felvilágot is kezében tartó) egykori uráról, Vizoviczky Lászlóról. Az imént pedig egy kegyetlen Radnóti-vers jött velem szembe a Facebookon:

Radnóti Miklós: Huszonnyolc év

Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, - gyilkosod!
öcsémet halva szülte-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.

Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire.

Milyen mély volt gyerekkorom
s milyen hűvös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én
a gyermeket elrémítő,
nagy, hófehér pehely helyett.

Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é?
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Huszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifjú nő,
komolykodó, tünődő.

Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyanannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska, véres szökevény!

Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba nőttem én,
erősen tűz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.

Szerző: rás  2016.06.04. 17:26 4 komment

Címkék: dada asszociáció Radnóti Miklós Vizoviczky

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr78779816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy nagyi 2016.06.05. 22:48:30

rás:a munkahelyemre egyszer kiközvetítettek egy biztonsági őrt, aki más őrző-védőnél dolgozott. Szinte belegabalyodott abba, hogy az előző helyén milyen/gyilkosságra készülődést/problémákkal találkozott s egész nap ezt mantrázta.De nem hittek neki. Egyébként szerintem P.S. is vastagon benne volt.

egy nagyi 2016.06.05. 22:50:10

rás:egyébként a vershez, R.M. Az ikrek hava is erről szól

2016.06.07. 05:47:13

@egy nagyi: Nyílt titok, hogy ki a magyar keresztapa és az is, hogy miért szűntek meg hirtelen a leszámolások.
süti beállítások módosítása