Gyurcsány Ferenc kezdeményezte az MSZP rendkívüli kongresszusának összehívását. Gyurcsány szerint három lehetőség áll a párt előtt:

1./ A Fidesz álláspontjának megfelelően rendkívüli parlamenti választások kiírása;

2./ Az SZDSZ álláspontjának megfelelően szakértői kormány felállítása MSZP-SZDSZ parlamenti többséggel;

3./ Gyurcsány álláspontjának megfelelően (meg nem határozott körből) többséget szerezni Gyurcsány „Megegyezés" programjához.

Rodcsenko: A Patyomkin páncélos c. film plakátjaNem bocsátkozom az előzmények taglalásába; akit érdekel, az úgyis tudja, mi van, akit nem, az már eddig se olvasta el a bejegyzést. Így hát csak saját Baloldali, Nemzeti Kibontakozási Programom ismertetésére szorítkozom. Vagyis: Mi a teendő? (Sapienti sat.)

Premisszák:

a./ Gyurcsány Ferencnek ebben az országban már egyetlen szavát nem hiszik el. (Tisztelet és részvét a vakon hívő kivételnek.)

b./ Az országban gazdasági, szociális, politikai és mentális válság van. (Annak ellenére, hogy a válság részét képező Orbán Viktor is ezt mondja.)

c./  A belátható időben (20-50 év) a globális kapitalizmusnak nincs alternatívája; az ehhez való alkalmazkodás kikerülhetetlen kényszer; e társadalmi-gazdasági rendszer  következményei, hatásai legfeljebb szelidíthetők.

d./ A mainstream baloldal számára a gyakorlati politizálás kereteit a c./ pont határozza meg. (Ettől függetlenül azonban gondolkodni szabad!)

e./ A következő választásokat nagy többséggel a Fidesz nyeri. Az egyetlen - lényeges - kérdés, hogy meglesz-e az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többsége. (Jó volna, ha nem lenne.)

Fentiek alapján, ha én lennék az MSZP (nem vagyok),

1./ Azonnal elzavarnám Gy. F-et a sunyiba, és keresnék egy (viszonylag) jó arcú, emberi nyelven beszélő, fiatal, nem budapesti, ismeretlen politikust a párt élére (akiről nem bizonyítják be két napon belül, hogy már lopott).

2./ Közölném, hogy az SZDSZ nevű, néhai párttal a továbbiakban semmi dolgom, ellenben tárgyalási ajánlatot tennék a Fidesznek egy kettőnk (nem én és a feleségem, hanem az MSZP és a Fidesz) parlamenti támogatását élvező szakértői kormány felállítására, amely a jövő tavaszra kiírandó előrehozott választásokig maradna hivatalban. Minthogy a Fidesz nem hülye, ezt a javaslatot el fogja utasítani, viszont az elkerülhetetlen jövő év eleji választásokig az MSZP propagandájában hivatkozhat a saját kompromisszumkészségére, konszenzuskeresésére, a nemzeti egységre (és egyéb jól hangzó blöffökre, amit szeretnek „az emberek"), illetve a Fidesz arroganciájára, felelőtlenségére, kizárólagos hatalomvágyára stb.

3./ Mielőtt teljesen lenullázódik a párt (és mellesleg az ország), tényleg kiírnánk a választásokat, annak tudatában, hogy irgalmatlanul elvernek (megérdemeljük), és elkezdeném a felkészülést a hosszú ellenzéki létre.

4./ Jövő tavasztól pedig ellenzéki páholyból röhögnék - és hörögnék - azon, hogy a Fidesz valósítja meg a Brüsszelből és Washingtonból jövő gazdasági szanálási instrukciókat. Természetesen élesen bírálnám a szociális érzéketlenséget, a globális nagytőke gátlástalan kiszolgálását, de örülnék, hogy valaki más végzi el helyettem a piszkos munkát. És közben:

5./ Hozzálátnék a megújuláshoz, a magyar baloldal újjáépítéséhez. Ez (lásd „Premisszák" c./ pont) nem jelentene lényegi társadalmi-gazdasági alternatívát, de jelenthetne önálló és hiteles szociális, kulturális értékrendet. Ez se lenne kevés.

 

 

Szerző: rás  2008.09.08. 15:28 15 komment

Címkék: mszp gyurcsány kongresszus

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr514928957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_51043 2008.09.08. 16:35:09

nekem tetszene egy ilyen felállás.

Ismeretlen_31312 2008.09.08. 19:07:43

Megint csak ilyenek jutnak eszembe: zseniális, éleslátó, tömör és lényegretörő, megint-egyet-értek ...

Ismeretlen_46946 2008.09.08. 21:39:37

Platen: ezek teljesen helyénvaló jelzők, különös tekintettel arra, hogy a tied a 250. komment a blogom indulása óta.

Ismeretlen_10155 2008.09.08. 22:47:07

ez így a szebb, optimistább forgatókönyv. azt azonban tapasztalatból tudjuk, hogy mindig egy pesszimistább szokott bejönni. a tippem tehát a következő: Gyurcsány nemsokára lemond, Sólyom előrehozott választásat ír ki, a Fidesz pedig kis híján (vagy inkább teljesen) 2/3-os többséget szerez. kétéves költségvetés, a kormányzati kommunikáció tökéletes hiánya, 4 hetenként ülésező parlament... a következő választásokon meg visszajön a Gyurcsány. :/

Ismeretlen_29810 2008.09.09. 06:29:10

Lehet, a Fidesz sem akarja az előrehozott választást, mert akkor, ha nyernek, össze kell kaparni valami programot. Hisz akkor már nem lehet csak annyival előjönni, hogy: -Khm. Hazudott!...Köszönöm. Nagyon jó írás. És egyet kell értsek veled.÷)

Ismeretlen_78065 2008.09.09. 09:41:48

Hát majd meglátjuk mi lesz. Nekem most úgy tűnik, bármi megtörténhet. Eleinte ugyan a szokásos színjáték újabb felvonásának tekintettem az egészet, de mára már egyértelmű, hogy valóban durvul a PÁRT két szárnya (MSZP-SZDSZ)közötti konfliktus.

Ismeretlen_46946 2008.09.09. 10:16:39

979: "...a PÁRT két szárnya..." - jaj-jaj!

thomas 2008.09.09. 10:52:08

Én alapvetően pesszimista vagyok, de nem hiszem, hogy meglesz a 2/3. Talán-talán a 4/5! :D (a posztot nem dicsérem: dicséri az önmagát. magamat is csak azért, mert mindíg jól választok: blogtársakat, szájber-együttgondolkozókat, barátokat. már megérte, hogy itt lehetek.)

Ismeretlen_46946 2008.09.09. 12:24:37

thomas: 1./ Igen, ahogy a viccbeli őrmester mondta: a kommunizmus ma még csak a Föld egyhatodán, de nemsokára egytizedén, egyhuszadán... 2./ Pirulok.

Ismeretlen_32012 2008.09.09. 13:40:45

Nagyon hasonlóan szocializálódtunk, még a viccek terén is :)

Ismeretlen_32012 2008.09.09. 13:58:24

ja ezt majdnem elfeledtem: koba ebből a papirosziból kipergetett dohánnyal tömte a pipáját. ( a patyomkinért cserébe) http://tinyurl.com/6cwm5k

Ismeretlen_46946 2008.09.09. 16:54:33

thomas: most majd magyarázhatod Donnak, hogy mi az a papiroszi. :) Istenem! Én annak idején Belomorkanalt szívtam, ha elfogyott a cigim.

Ismeretlen_10155 2008.09.09. 22:44:36

így van. :D

thomas 2008.09.10. 06:40:35

Szóval a papiroszi amolyan félcigaretta-félpapír. Az első felét próbáld meg cigarettának elképzelni, a második felét meg amolyan papundekliből készített üres csőnek vízionáld. Namost ezt az üres papundekli csőrészt kell két, egymástól 90 fokos szögben eltérő horpasztással (a hüvelykujj és a mutatóujj alkalmazásával) olyan állapotba hozni, hogy mikor kilépsz minusz huszonnégyben a tankból, posztókesztyűben akkor is rá tudjál gyujtani. A második horpasztást én sem értem, valszeg rituálé, de lehet, hogy egyszerűen csak a németek megtévesztését szolgálja.

Ismeretlen_10155 2008.09.10. 23:42:06

wheheh-ehe :-)
süti beállítások módosítása