Izgalmas - és indulatos - esszét írt Gyurgyák János A magyar népi mozgalomról a szombati Népszabadság Hétvége mellékletében. A mai fiatalabb nemzedék szinte semmit nem tud róluk, az idősek pedig politikai, világnézeti elfogultságuk alapján, általában a később történteket visszavetítve ítélkeznek az 1930-as, '40-es évek - Gyurgyák szavaival - „minden kétséget kizáróan legjelentősebb hazai szellemi-intellektuális mozgalmáról".

A 20. századi magyar történelemben tájékozottak számára a puszta névsorolvasás ­- Bibó István, Buday György, Darvas József, Erdei Ferenc, Erdélyi József, Féja Géza, Gulyás Pál, Illyés Gyula, Juhász Géza, Kardos Pál, Kerék Mihály, Kodolányi János, Kovács Imre, Matolcsy Mátyás, Németh László, Ortutay Gyula, Sárközi György, Sértő Kálmán, Sinka István, Szabó Pál, Szabó Zoltán, Tamási Áron, Veres Péter - mutatja, hány felé (a szélsőjobbtól a kommunistákig) ágazott el néhány éven belül e „nemzedéki tömörülés" (megint Gy. J. meghatározása) tagjainak szellemi és politikai útja.

Akik a népi mozgalmat pozitívan ítélik meg, általában a nemzeti és szociális gondolat összekapcsolását emelik ki. Ezt nem kétségbe vonva, Gyurgyák a népiek valóságismeretét állítja középpontba. Ennek különös jelentősége volt a Trianon-szindróma által meghatározott közgondolkodásban, amikor „az országot... szinte rajokban szállták meg a politikai fantaszták és egyéb vajákosok". A Magyarország felfedezése sorozat kíméletlen szociológiai pontosságú kötetei (Féja Géza: Viharsarok, Kovács Imre: Néma forradalom, Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság) vagy Illyés Gyula műve, a Puszták népe) nem a külső, hanem a belső revízió szükségességéről beszéltek. Mellesleg: ma is izgalmas, döbbenetes - és élvezetes - olvasmányok.

Gyurgyák, aki eszmetörténeti monográfiáival - A zsidókérdés Magyarországon, illetve a magyar nemzeteszme és nacionalizmus történetét feldolgozó Ezzé lett magyar hazátok című, tavaly megjelent könyve - a politikai gondolkodás legérzékenyebb kérdéseihez szólt hozzá, elfogulatlan értékelést ígér mostani esszéjében - amire persze ez a műfaj nem alkalmas. Már csak azért sem, mert a szerzőt nagyon is napi gondolatok és indulatok hajtják:

„Elfogulatlanul értékelni? Talán ez a legnehezebb egy olyan országban, ahol az elmúlt évszázadban a rosszhiszeműség, az egymásra fenekedés és acsarkodás, a hátsó szándékok örökös kutatása egyfajta nemzeti jellemvonássá merevült, aminek jeleit manapság ki-ki magán is megfigyelheti."

„Németh László, Kovács Imre és Szabó Zoltán generációja bizonyosan rászolgált a harmadik reformnemzedék elnevezésre - írja Gyurgyák. - Ma talán ezt jobban látjuk, amikor a rendszerváltás politikai és szellemi elitjéről, akik magukat a negyedik reformnemzedéknek képzelték, kiderült, mit sem tudnak a közjóról, a nemzeti közösség összetartó erejéről és fontosságáról, a magyar kultúráról, a felelősségtudatról, az áldozatvállalásról, a kor kihívásairól vagy a problémák megoldásának útjairól. Talán a múlt század negyvenes éveit kivéve nem volt még egy olyan korszaka a magyar történelemnek, amikor a gazdasági, politikai és intellektuális elitbe ennyi ámokfutó, eszelős és köztörvényes bűnöző került volna, pedig ennek van némi tradíciója Magyarországon. Amit ők új reformkornak hittek, az nem más, mint egy modern Zápolya-kor. A rendszerváltás nemzedékéről beszélek, a politikai percemberekről, a nemzet kettészakítóiról, a kijárókról, a kapcsolati tőke szentjeiről, a privatizációnak nevezett kollektív rablás haszonélvezőiről, a magyar kultúra agóniáját szenvtelenül és cinikusan végignéző úgynevezett kultúrpolitikusokról, a pogány múlt feltámasztóiról, az úgymond "őstörténészekről", a magánérdekeket előtérbe helyező és szabott árú hivatalnokokról és médiamunkásokról, a minden valamirevaló kezdeményezést a korrupció posványába rántó senkikről... S érdemes-e tárgyilagosságra törekvően, nem részrehajlóan, hibáival, tévedéseivel és vétkeivel együtt megközelíteni egy nagy nemzedéket abban a korban, amikor - meglepő módon - ismét időszerűvé váltak Ady Endrének a századforduló Magyarországát jellemző sorai: "Ebben a szerencsétlen országban el kell felejteni gondolkodni az embernek, ha nem akarja, hogy megfuttassák, hamar célhoz juttassák a Kálváriáján. Itt a segítség nem azoké, akik segítségre szorulnak, de a bilincs sem azoké, akik megérdemlik. Itt hazugság, megalázkodás és butaság az enyhítői csak az élet kínos terhének."

Gyurgyák János cikke itt olvasható.