Засыпал Шухов вполне удоволенный. На дню у него выдалось сегодня много удач: в карцер не посадили, на Соцгородок бригаду не выгнали, в обед он закосил кашу, бригадир хорошо закрыл процентовку, стену Шухов клал весело, с ножёвкой на шмоне не попался, подработал вечером у Цезаря и табачку купил. И не заболел, перемогся. Прошёл день, ничем не омрачённый, почти счастливый. Таких дней в его сроке от звонка до звонка было три тысячи шестьсот пятьдесят три. Из-за високосных годов — три дня лишних набавлялось... (Nagykepuskodok itt, elolvasni is alig tudom, de megszamoltam a bekezdeseket, hatha tenyleg az, amire gondolok... :)))

Solvere volo: Szpasszibo! És ha véletlenül valaki nem értene oroszul, vagy nem jönne rá, mi ez, a magyar fordítás egy régi bejegyzésem végén: http://tinyurl.com/57dxq7

Na tessek :) Ha ezt tudom, nem erolkodom, de hat nem talaltam meg magyarul :)

Solvere volo: Ejnye-bejnye. Illett volna... :))

Mea culpa, mea maxima culpa :) Igyekszem tobbet olvasni a klasszikusokat ;) Azert az oroszoknak van egy sajatos fogalmuk a boldogsagrol, szeretetrol es a vilagban a jorol - altalaban 'de azert megiscsak, mindennek ellenere'-vel kezdodnek az errol szolo elemelkedesek. Nem feltetlenul muszaj ezt igy azert (bar en is nagyon szeretem Dosztojevszkijt). Egy idezet egy kortarstol, a Szabadvers Atyjatol, akinek legalabb akkora szakalla volt, mint Tolsztojnak (es a Telaponak), csak o szabadsagot es 'de megiscsak' nelkuli eletigenlest, ad absurdum, demokraciat, mint magatol ertetodo eleterzest tartott benne. "Nem kizárni s elkeríteni, vagy kiszemelni a rosszat félelmes tömegéből (vagy akárcsak megmutatni,) Hanem hozzátenni, keverni, növelni, kiteljesíteni - és ünnepelni a halhatatlant és a jót. Büszke ez ének, minden szava, célja, Átfogni tér s idő roppant birodalmait, A fejlődést, a feltüremlőt, a növekvőt és a nemzedékeket." Whitman, A 'Fuszalak' ertelme Ezuttal nem elszivni, ha kerhetem :)

Solvere volo: Mondhatnám, hogy könnyű volt Whitmannak, meg idézhetném a bő két hónapja már elsütött vakondos viccet http://tinyurl.com/c83338 - mert hát mit tegyünk, minket a világnak erre a részére sodort a történelem, kulturálisan, mentálisan is, és ezért jobban át tudom élni Dosztojevszkijt - a jó, a szeretet parancsát -, mint Whitmant - a magától értetődőden létező jót. Ehelyett valamiféle közös minimumként tudom ajánlani egy sokkal kisebb irodalmi személyiség elkoptatott sorait: "Nem elég a jóra vágyni: A jót akarni kell! És nem elég akarni: De tenni, tenni kell! A jószándék kevés! Több kell:- az értelem! Mit ér a hûvös ész?! Több kell: - az érzelem! Ám nemcsak holmi érzés, De seb és szenvedély, Keresni, hogy miért élj, Szeress, szenvedj, remélj!" (Váci Mihály)

Nem tudom, mennyire volt neki konnyu, mas volt. Azert mi (marmint a budapesti mi :) hatarozottan nem ott vagyunk, ahol Dosztojevszkij volt. Vagy Szolzsenyicin... Whitman Amerikaja sokkal vadabb hely volt, mint Dosztojevszkij Europaja (a leaves of Grass 1855-os). Persze, ebben a vadsagaban lehetett bizonyos ertelemben szabad - feudalis kotottsegek nelkuli, viszont volt polgarhaboru, ami azert nem a 'magatol ertetodo jo' tankonyvi esete, asszem... Nem volt ez a demokracia magatol ertetodo egyaltalan, legalabbis nem mindenkinek: szuletoben volt, verben es fegyverben. Whitman szellemisege elkepesztoen modern (1855! Jokai es Arany!), az (egyik) elso amerikai vagabond, Kerouac, Ginsberg es a tobbiek szellemi elodje. Persze, meddig tart a szabadsag, es honnan kezdodik a sodrodas, az jo kerdes... Whitmannal gyonyoru szerintem az eleve kozosseghez tartozas felismerese, hogy egy vagy a sok kozul, fuszal, akarmilyen is, akkor is pont olyan, se jobb, se rosszabb, ezert is nem szerepel nev a koteten, ami engem mindig lenyugozott, nem tudom, en nagyon akarnam, hogy ott legyen a nevem, mert hat ugye, EEEEENNNN, de itt nem, pont, hogy nem. Nekem valahol azt jelenti ez, hogy ha megerted, hogy fuszal vagy, at tudod erezni, hogy tartozol egy (sok) nagy kozosseghez, a varosodhoz, orszagodhoz, az emberi fajhoz, pont olyan vagy, mint az osszes tobbi, akkor nem kell ketsegbeesetten kuzdeni, csak egyszeruen eszre kell venni a jot, mert ott volt az az elejetol fogva. Es ha ezt nem erted meg, igazabol tokmindegy, mert akkor is pont olyan vagy, mint a tobbiek, es a jo a vilagban akkor is ugyanugy ott van, legfeljebb te nem veszed eszre... "Walt Whitman, an American, one of the roughs, a kosmos, disorderly, fleshly, and sensual, no sentimentalist, no stander above men or women or apart from them, no more modest than immodest" - a legemberibb ondefinicio, amit csak el tudok kepzelni (muforditast megkoszonom), ugy definial, hogy nem elvalaszt, hanem osszekot. Lehet, hogy nincs igazam, de mondjuk pont Vaci M-nal szerintem baromira nincs arrol szo, hogy ez a 'jo' ez vegulis tenyleg elerheto, nem csak valami szivarvany, szent kuzdelem, heroikus aldozat, aztan jo :) nagy semmi a vegen, csak nagyon elfaradunk. Whitmannal pedig a 'jo' nagyon is valos, kezzel foghato, nem repul a szadba eppenseggel, de abszolute elerheto, mindenki szamara, hiszen a lenyeget tekintve egyformak vagyunk. Nem uniformak, szemelyisegtelenek es behelyettesithetok (Levegot!), hanem osszetartozok. Hogy nem megteremteni kell a jot, mert az emberfeletti feladat, hanem felismerni es kiteljesiteni - ez viszont siman bevallalhato.

Sv: "Walt Whitman, kozmosz, Manhattan fia, Békétlen, anyagias, érzéki, evő-ivó és nemző, Nem érzelgős, nem áll férfiak vagy nők fölött, sem rajtuk kívül, Éppoly szerény, mint szerénytelen." (Gáspár Endre ford.) Azt írod: "ha megerted, hogy fuszal vagy, at tudod erezni, hogy tartozol egy (sok) nagy kozosseghez, a varosodhoz, orszagodhoz, az emberi fajhoz, pont olyan vagy, mint az osszes tobbi, akkor nem kell ketsegbeesetten kuzdeni, csak egyszeruen eszre kell venni a jot, mert ott volt az az elejetol fogva". Osz-posz ezt mondja Tolsztoj is.

Koszonom a segitseget :) Reszben ezt mondja, valoban, azzal a kikotessel, de bezzeg az emberek, akik elcsufitanak, megcsonkitanak, eluldoznek, uralkodnak, stb. Whitmannel meg nincs de-bezzeg. Es persze, lenyegeben sokan mondjak ezt. Az orosz (vegy magyar vagy kelet-europai) irodalomban szinte mindig ott van valami sotet, nyomaszto arnyek, meg akkor is, ha eppen a szeprol es a napsutesrol lenne szo. Es ettol az ember (en :) ) inkabb figyel az arnyekra, mint barmi masra. Ezert hoztam Whitmant peldanak: nincs arnyek, fuszal van.