Az alábbi bejegyzés 3 nap alatt érvényét veszítette. A következetesség (amely nem azonos a csökönyösséggel) soha nem volt Máté erőssége - hál' istennek. Így most kiderül, hogy boldogan is képes blogolni. (Új címen.)

A linkfalamon még ott van, egy kedvesen furcsa "Vége" felirattal (és egy rondán idióta - mert funkciótlan - "fejléccel") még a cybertérben is megtalálható, de már nincs. Máté abbahagyta a blogolást. Hiányozni fog a blogja - és tudom, nem csak nekem. Egy szemérmetlenül kitárulkozó és mégis titokzatos, megközelíthetetlen ember volt a blogger. Ember, akivel együtt kellett érezni örömében és szenvedésében; ember, akit szeretni lehetett.

Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem blogokat olvasni, hamar kialakult az a meggyőződésem, hogy énblogot az ír, akinek baja van a világgal és benne önmagával, akinek "púp van a lelkén". Egyfajta pszichoterápia, öngyógyítás ez. Emiatt nem tudom most eldönteni, szeretném-e igazán, hogy Máté újra blogoljon, vagy örüljek, hogy abbahagyja, hogy úgy érzi, nincs már rá szüksége. 

Légy nagyon boldog, Máté!

Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is
telefonom, úti bőröndöm
van jó-szivű jót-akaróm is
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép
részegje a ködnek, a könnynek
ha néha magam köszönök még
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany
tárcám van igaz színezüstből
tollam, ceruzám vigan illan
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem
langy téa beteg idegeimnek
ha járok a bús Budapesten
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen
gyötrődve, halálba hanyatlón
úgy ásom a kincset a mélyen
a kincset, a régit, a padlón
mint lázbeteg, aki föleszmél
álmát hüvelyezve, zavartan
kezem kotorászva keresgél
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
s már nem vagyok otthon az égben.