(Dani! Bocs', ez még mindig nem a Rákóczi!)

Máté szokott ilyen szép, békés, kicsit melankolikus tájképeket tenni a blogja fejlécébe, ha éppen harmóniába akar kerülni a világgal. Pár napja sétáltam erre, még langyos, tiszta időben, bár a nap éppen nem sütött, de az erdő gyönyörű volt. 16 évig laktam ezen a környéken, gyakran sétáltam a Törökvész út teteje és a vitorlázó repülőtér közti erdőben, sose tudtam, hogy ez a Vadaskert. Most egy (viszonylag) frissen kihelyezett térképről olvastam le, aztán a másik végén megtaláltam azt az emlékoszlopot, amely tudatja, hogy ez volt Mátyás király vadaskertje, illetve a II. kerületi önkormányzat honlapja szerint a dolog bonyolultabb, mert ez az izé tulajdonképpen Nyék faluhoz tartozott, tehát Árpád-kori, merthogy „Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi" - ha még emlékeztek az iskolából.

*

Szóval Vadaskert. Én a másik végéről, a Hűvösvölgy felől ismertem meg először, konkrétan a Vadaskerti útra jártam óvodába. Elit óvoda volt, a Rádióé és az akkor még hozzá tartozó MTI-é, ahol az apukám dolgozott. Ez az 50-es évek elején volt, kevés emlékem maradt róla. Az első, hogy hatalmas parkja volt, vadgesztenyefákkal; a második, hogy egy amerikai Dodge kisbusszal szállítottak minket, a „Szöcskével", s egyszer menet közben kinyílt a busz ajtaja, és kizuhant egy gyerek. (Érdekes, arra nem emlékszem, hogy utána mi történt, mi lett a gyerekkel.) És két politikai emlékem is van az óvodából: ajándékot készítettünk Rákosi elvtárs 60. születésnapjára (1952): képeslapokból minden gyerek varrt (nyilván az óvó néni segítségével) egy-egy dobozt, és azt állítólag mind elküldték NEKI. A másik: Sztálin temetése 1953 márciusában; hallgattuk a rádióközvetítést az óvodában! Az óvó néni sírt, és persze mi vele sírtunk, mert ha ő sír...

*

Aki nem ismeri a környéket: a Vadaskerti út a Hűvösvölgyi útról nyílik. Ezt akkoriban Vörös Hadsereg útjának hívták, a Szilágyi Erzsébet fasor neve sokáig Malinovszkij fasor volt a Budapestet elfoglaló egyik szovjet hadseregcsoport, a II. Ukrán Front parancsnokáról, de a szüleim a háború előtti nevéről Olasz fasornak emlegették (vö. Oktogon: Mussolini tér, November 7. tér). A III. Ukrán Front parancsnokáról, Tolbuhin marsallról a mai Vámház körút volt elnevezve, és a Nagycsarnok számomra még mindig a „Tolbuhin körúti csarnok" (bár lehetne Dimitrov téri is). A környéken egyébként komoly harcok folytak, 1945 februárjában ugyanis a Várban körülzárt német csapatok a Hűvösvölgy felé próbáltak kitörni. S velük a magyar katonák. Meg mernék rá esküdni, hogy pár éve még nem voltak kinn ezek a „turistajelzések", ahogy ez a sírfelirat is nagyon új. „Itt nyugszik egy ismeretlen magyar honvéd". Ismeretlen - a síron most, 65 év múltán, virág; vajon cserkészek, helytörténetre felizgatott iskolások, netán újnyilasok hozták, vagy olyan valaki, akinek a férje, szerelme, fia, apja „eltűnt" azokban a napokban? A történelem tényleg velünk él...

*

Hársakalja, Erzsébettelek - az utcatáblákról olvasom le a „városrész"-neveket; ezek is újdonságként hatnak rám, az „ős" második kerületire, én mindig azt hittem, hogy ez az 56-os (ma már egy BKV-s hülyeség folytán 61-es) végállomásán túli (most, a séta végén: inneni) világ már Pesthidegkút. Aztán kiderül, hogy nem is tévedtem: megnéztem a Wikipédián: Hársakalja Pesthidegkútnak az 1920-as években kialakult része, amelynek neve az egykori nagy hárserdőre utal. Ugyancsak az egykori Pesthidegkút község területén és ugyancsak a 20-as években alakult ki Erzsébettelek, amely természetesen Erzsébet királynéról kapta a nevét.

Sétálni jó.

Séta-történetek 1. Aknamentesítés