„A múlt kitörölhetetlen. Mindig emlékeznünk kell rá, de nem engedhetjük meg, hogy kontrollálja a jövőnket.” (Ámosz Oz)

„Ha a múlttal kapcsolatban hamis sémákban gondolkodunk, eltolunk magunktól minden felelősséget, akkor mai lehetőségeink, problémáink …, s így valós megoldások… megtalálására is képtelenek vagyunk.” (Labanino Rafael)

Két ma olvasott újságcikkből idéztem, s kapcsolódik hozzá egy (viszonylag) friss blogvita is (erről később).

A HVG (a nyomtatott hetilap) interjút közöl Ámosz Oz izraeli íróval, aki évtizedek óta az arab-zsidó megbékélés egyik élharcosa, és ezzel összefüggésben ellenfele bármiféle fanatizmusnak. Fent idézett gondolatát éppúgy vonatkoztatja Izrael és Németország, Izrael és Magyarország kapcsolatára, mint a Közel-Kelet jelenére.

HVG: Mára… Izrael kapcsolata is rég normalizálódott Németországgal vagy akár Magyarországgal.

Á.O.: Izrael kapcsolatai Németországgal lehetnek jók, de teljesen normálisak sohasem. A múlt árnya mindig jelen lesz. Ugyanez vonatkozik szerintem az Izrael és Magyarország közötti viszonyra is. A múlt kitörölhetetlen. Mindig emlékeznünk kell rá, de nem engedhetjük meg, hogy kontrollálja a jövőnket.

HVG: A Közel-Keleten nem épp ez történik?

Á.O.: De igen, a múlt lényegében meghatározza ennek a térségnek a jelenét. Az emberek mindenre jól emlékeznek, zsidók és arabok egyaránt mély sebeket hordanak magukban, s ez a térség tragédiája

A múltra való emlékezésről és ennek aktuálpolitikai vonzatairól ír Labanino Rafael politológus a Népszabadságban.  Légvárak fogságában c. cikke a holokauszttagadást büntető új törvény értelmetlenségéről, illetve az ezzel kapcsolatos, kampánycélú, propagandisztikus vitáról szól. Az MSZP és a Fidesz vitája – írja – a magyar társadalom múlthoz való viszonyának mintáit is bemutatja.

A vitapartnerek történelemszemléletének közös lényege: „az 1945 előtti bűnök jobboldali bűnök, az 1945 és 1990 között elkövetettek pedig baloldaliak. A két nagy politikai tábor és az azokat megjelenítő pártok a nemzeti tragédiákat fegyverként szegezik egymásnak. Mindenkinek megvannak a szégyellt, tagadott, relativizált 'saját' bűnei és jobban fájó ’saját’ szenvedései. Ez a beállítás végső soron egy célt szolgál: a másiknak nemzetből való kirekesztését (a jobboldali verzióban), illetve a demokraták közül kirekesztését (a baloldali verzióban). Amiben azonban teljes az egyetértés: a bűnöket mindig egy kis, a magyar nemzettel szemben álló, azon erőszakkal uralkodó csoport követte el egy idegen hatalommal együtt és/vagy annak nyomására. Ez természetesen nem akadályozza meg a politikai ellenfeleket abban, hogy egymást ezen 'hatalombitorló', politikai bűnözőkből álló csoportok örököseinek állítsák be, vagy legalábbis ezen örökösökkel való összejátszással vádolják egymást.

Ez a séma a velejéig hazug. A magyarországi autoriter és totalitárius rendszerek által elkövetett bűnök nem valami aktuálpolitikai adok-kapok részei, egyik sem írható le a ’mi és ők’ viszonyával. A tettesek minden esetben, az áldozatok a legtöbb esetben és túlnyomó többségben magyarok voltak. Sajnos sok állami bűncselekmény a közvélemény támogatása vagy közönye, több esetben szégyenteljes, helyeslő és az áldozatok vagyonát kisajátító, haszonleső magatartás mellett ment végbe.”

A múltról szóló politikai viták valójában mindig a jelenről szólnak (kiemelés tőlem – Rás). Látjuk, hogy a holokauszttagadás büntethetőségének és a kommunizmus bűneinek apropóján az MSZP és a Fidesz egymás szalonképességét, demokrataságát, ’nemzetiességét’ kérdőjelezi meg. A két politikai tábor nem tekinti egymást egy közös egész részének, a másikat a közösséget fenyegető legnagyobb veszélynek állítja be. A múltunk bizonyos kitüntetett eseményeivel kapcsolatos konszenzus hiánya így válik a jelenbéli problémák megoldásának egyik legfőbb akadályává (kiemelés tőlem). Másrészt, ha a múlttal kapcsolatban hamis sémákban gondolkodunk, eltolunk magunktól minden felelősséget, akkor mai lehetőségeink, problémáink, a világban elfoglalt helyünk felismerésére, s így valós megoldások, fenntartható fejlődési utak megtalálására is képtelenek vagyunk.”

A politológus fejtegetéseiről hirtelen beugrott az a vita, amely drc blogján folyt a napokban egy, a Jobbikat parodizáló bejegyzés kommentboxában. „Nemzeti” jobboldali, illetve liberális megszólalók, akik mintha érvekkel meg akarnák győzni egymást, de valójában elbeszélnek egymás mellett. Nem akarok egyenlőségjelet tenni közéjük, hiszen az egyik féllel egyetértek, a másikkal nem, de a vitaképtelenség – az értelmes vitát mára kizáró helyzet – lesújtó.

És vissza az Ámosz Oz-interjúhoz, amelyben szó esik pár éve a németországi Tübingenben tartott előadássorozatáról, illetve ezt tartalmazó esszégyűjteményéről, amelynek címe: Hogyan gyógyítsuk a fanatikust?

HVG: És hogyan kell gyógyítani a fanatikusokat?

Á.O.:… a fanatizmus leghatásosabb ellenszere a humor. Soha nem láttam, hogy egy fanatikusnak humorérzéke lett volna. De azt se tapasztaltam soha, hogy egy jó humorérzékkel megáldott ember fanatikussá vált volna. Aki tud nevetni, az saját magán is tud, vagyis képes kívülről látni önmagát.

Szerző: rás  2010.03.05. 12:47 7 komment

Címkék: holokauszt drc ámosz oz labanino

A bejegyzés trackback címe:

https://ras2.blog.hu/api/trackback/id/tr424929173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_10155 2010.03.05. 14:59:36

Ámosz Oz tübingeni előadása egyébként 2007-ben megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában. A Pék Zoltán-fordította könyv címe (természetesen) Hogyan gyógyítsuk a fanatikust

Sv 2010.03.05. 17:57:19

Azert ovatosan azzal a humorral, meg ugy talal jarni, mint az ominozus dan karikaturista... Egyebkent abszolut egyetertek, az en olvasatomban az egy kozosseghez tartozas (vagy onnan kizaras) a kulcs. Ezert nem lehet ertelmes parbeszed, es kozossegen kivul ugye az aggresszio sem tabu. A kozossegbol valo kizarasnak, vagy ha ugy tetszik, pusztaba uzetesnek nagyon mely, szimbolikus, de egeszen vitalis szerepe is van (idezhetnek az Oszovetsegtol a Toldiig barmit, izles szerint): gyakorlatilag ritualis gyilkossag, sokkal komolyabban kene venni.

Ismeretlen_46946 2010.03.06. 18:39:20

Sv: Welcome!

Ismeretlen_10155 2010.03.07. 19:41:09

bár ezt jelenleg az égvilágon semmi nem látszik alátámasztani Solvere Volo, azért én bízom benne, hogy az a hazám egy demokratikus kultúrállam, ahol szabadon lehet véleményt formálni... =)

Ismeretlen_10155 2010.03.07. 19:42:00

*"az a hazám" rész törölve, helyette "a hazám" értendő.

Sv 2010.03.07. 20:25:37

ras: :) Majd meselek. Durva utunk volt. drc: ez egy picit freudi, nem? ;) egyebkent a hazank is, remenyunk is kozos, bar emberek koze en meg csak most fogok mereszkedni...

Ismeretlen_10155 2010.03.07. 20:29:37

egy részem persze mindig elvágyott innen, de a másik nem menne, ha hat lóval vontatnának is (az a részem most éppen vasal, egyébként).