Napok óta visszajárok ehhez a képhez a gazdája által (remélem, nem komolyan) befejezettnek nyilvánított Nominativus blogra. Herbst Rudolf felvételén Törőcsik Mari egy réges-régi filmjének a plakátja előtt. Nekem az 1959-es Kölyök jutott róla eszembe - az volt az első, amiben láttam, akkoriban a kedvenc filmem volt -, de ennek ellentmond a jelmez. Vagy nem jelmez, hanem ruha, és talán nem is filmszerepről készült a kép? Mindegy.

A második gondolatom ugyanis az anyám volt, akire ezen a képen az idős Törőcsik fura módon hasonlít. A fénykép az öregedésről, az elmúlásról szól, fájdalmas dologról tehát. Mégis: a kép szép, mondhatnám vidám.

Szép. Sleeping dancer a blogján a közelmúltban, Petri György halálának az évfordulóján egy verset közölt, amely a halálról és a szépségről szólt:

Petri György:  Mosoly

Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban – kezdő dohányost –
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása – a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze –
Mert az angyal a részletekben lakik.

Törőcsik Marit legutóbb a Halál szerepében láttam a Nemzeti Színházban, George Tabori Mein Kampf c. darabjának - egyébként is nagyszerű - előadásában. (És akkor most rátérhetnék az előző bejegyzéseim témáját adó Speer-könyvre, jelezve, hogy minden mindennel összefügg, de nem teszem, helyette:)