Az interneten állandóan régi fotókat kutató Andristól kaptam ezt a linket az (észak-)amerikai gyermekmunkásokról 1908 és 1912 között készült fényképekhez.
„Van köztük néhány kedves is, néhány szép, de a legtöbb, különösen a bányászfiúk, meg a szövő-és üveggyári munkásgyerekek képei nagyon kemények, szívszorítóak – írta a kísérő levélben. – Valamelyik képen sorban térdelnek valami munkapadfélénél a gyerekek, talán 10 évesek, nagyon igyekeznek, az arcuk nem is látszik szinte, mögöttük egy kamasz felügyeli őket, bottal a kezében.
A rongyos, sok helyütt mezitlábas rikkancsokról meg az jutott eszembe, hogy talán valamelyik nagy sajtómogul is onnan kezdte, ez akkoriban talán még nem volt annyira ritka. (Na és persze asszociációként jön József Attila, a ’De szeretnék gazdag lenni’ meg néhány egyéb verse.)”
Végignéztem a képeket, s nem hagyott nyugodni a téma, sok minden jutott eszembe róla, Engels híres angliai leírásától a mai hírhedt ázsiai gyermekmunkáig, a thaiföldi gyermekprostituáltaktól a Sierra Leone-i gyermekkatonákig, a Twist Olivértől a Budapestre Romániából importált gyermekkoldusokig. Továbbá – nem véletlenül külön mondatban – Makarenko és saját nevelőotthoni tapasztalataim. Kis vegyes felvágott jön – gyerekekből. Jó. Ez most morbid volt. Ennél csak a világ morbidabb.
*
„A szén- és vasbányákban négy-, öt-, hétéves gyermekek is dolgoznak, […] de a legtöbben nyolcévesnél idősebbek. Ezeket a gyerekeket arra használják fel, hogy a lefejtett anyagot a fejtés helyéről a lóvasúthoz vagy a főaknához szállítsák, és hogy a bánya különböző részeit elválasztó ventillációs ajtókat a munkások és a rakományok átbocsátásánál kinyissák és becsukják. Ezekre az ajtókra többnyire a legkisebb gyermekek vigyáznak, akiknek ily módon napi tizenkét órán át sötétben, egyedül, szűk, többnyire nedves folyosón kell ülniük, és még csak annyi munkájuk sincs, hogy megóvná őket a semmittevés butító, elállatiasító unalmától. A szén és a vasérc szállítása viszont igen kemény munka, mert az anyagot meglehetősen nagy, kerék nélküli teknőkben, a tárnák göröngyös talaján csúsztatva kell elhordani, hol nedves agyagon vagy vízen keresztül, hol meredek lejtőkön és járatokon, melyek olykor annyira szűkek, hogy a munkásoknak négykézláb kell mászniok. Ezért erre a megerőltető munkára nagyobb gyermekeket és serdülő lányokat alkalmaznak. […]
A szenet és a vasércet hordó gyerekek és fiatalok általában arról panaszkodnak, hogy igen fáradtak. Ilyen általános és teljes kimerültség még azokban az ipari vállalatokban sem észlelhető, amelyekben a legkíméletlenebbül hajszolják a munkásokat. […] Igen gyakran előfordul, hogy a gyerekek, mihelyt hazaérnek, a tűzhely előtt leroskadnak a kőpadlóra és nyomban elalszanak, anélkül, hogy egy falatot is ettek volna. A szülőknek kell az alvó gyerekeket megmosdatniuk és ágyba fektetniük, sőt, gyakran megesik az is, hogy a munkából hazatérő gyerekek útközben összeesnek a fáradtságtól, szüleik késő éjjel keresésükre indulnak, és ott találják őket az úton – álomba merülve. Úgy látszik, általános jelenség, hogy ezek a gyerekek ágyban töltik a vasárnap nagy részét, hogy a hét nehéz munkáját némiképpen kipihenjék; csak kevesen járnak templomba és iskolába, s ezek is – mint tanítóik panaszolják – minden tudásvágyuk ellenére nagyon álmosak és eltompultak. […] Az ilyen túlfeszített munka közvetlen következménye az, hogy a munkások minden életereje izomzatuk egyoldalú fejlődésében emésztődik fel; a teherhordásnál és tolásnál főleg a kar-, láb-, hát-, váll- és mellizmok feszülnek, s ezért ezek az izmok rendkívül erősen fejlettek, a test többi része viszont táplálék hiányában elsatnyul. Elsősorban a növésben maradnak el.”
Friedrich Engels: A munkásosztály helyzete Angliában [1845].
*
Ez pedig egy mai klip a gyermekmunkáról – a youtube tele van velük, s főleg a legalább 130 millióra becsült indiai gyermekmunkásról. Ezt a többi közt azért választottam közülük, mert szerzője belerakott több százéves fotót is az Andris által nekem javasolt oldalról.
Egyébként 2002 óta az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felhívása alapján június 12-e a gyermekmunka elleni világnap. Az ILO jelentése szerint a világméretű törvényi tilalom ellenére több mint 200 millió (5-17 év közötti) gyereket kényszerítenek munkára szerte a világon. Az ILO a munkaerőpiacon 12 éves kor alatt megjelenő minden gyermeket gyerekmunkásként tart számon; 18 éves kor alatt pedig a heti 14 óra feletti munkavállalást tekinti gyermekmunkának, amelyet a fiatal jövőbeli munkaerő-piaci és életesélyei szempontjából erősen károsnak tart. Ezzel függ össze a „Fair Trade” mozgalom, azaz a tisztességes kereskedelem szorgalmazása, mivel általános tapasztalat, hogy az elsősorban Ázsiából, a Távol-Keletről Európába beáramló olcsó árucikkek előállítása mögött fillérekért megvásárolt gyermekmunkaerő áll.
*
A munkának viszont megvan a pedagógiai jelentősége is. Erről persze elsősorban (a ma nemigen emlegetett) Makarenko neve jut eszembe. Pedagógiai hősköltemény (nálunk először Az új ember kovácsa címmel jelent meg 1949-ben; csak érdekességként: az angol kiadás címe: The Road to Life) című naplóregénye bemutatja, hogy a 20-as évek elején, a polgárháború utáni Szovjetunió árván maradt, csavargó, bűnöző gyerekeinek létesített Gorkij-telepen először még egyszerűen a fennmaradás feltétele volt az épületek saját erővel, a gyerekek közreműködésével végzett helyreállítása meg az élelmiszertermelés. Később a Dzerzsinszkij munkakommunában a nevelés tudatos eleme lett a közösség számára nyereséget termelő munka, konkrétan a FED fényképezőgépek gyártása. Mindkét helyen a gyerekek általában napi négy órát dolgoztak az életkoruknak megfelelő munkán, összehangolva a tanulással és a sporttal. A FED Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkijnek, a bolsevik forradalom egyik vezetőjének, a politikai rendőrség, a CSEKA megalapítójának a névbetűit jelenti az egyébként Kodak-licensz gépeken. Ha eltekintünk attól – amitől persze nem lehet eltekinteni –, hogy a makarenkói pedagógia célja a kommunistává, sőt a legkiválóbbaknak csekistává nevelése, el kell mondanunk, hogy a munkának és az önkormányzó közösségnek nagyon hasonló szerepe hatotta át például az előbb Amerikában, majd Angliában működő Homer Lane pedagógiai tevékenységét is. (A 20-as években nem ez volt az egyetlen nyugati hatás a szovjet pedagógiára, ennek nagyon szórakoztató bizonyítéka Nyikolaj Ognyev: Kosztya Rjabcev naplója c. kisregénye a Dalton-módszerről.) Érdekes képek itt. (De még egyet kell majd klikkelni, sajnálom.)
*
Valamikor a 60-as évek végén nálunk is kitalálták, hogy a már serdültebb, 14 év feletti állami gondozott gyerekeknek lehetővé kéne tenni, hogy néhány órát dolgozzanak, esetleg elsajátítsanak valami szakmát, s pénzt is keressenek. De mindenekelőtt talán azért, hogy lekössék a szabad energiáikat. Erre hozták létre (ha jól emlékszem a névre) a Juventus Kisszövetkezetet. Aztán néhány év alatt az intézetvezetők rájöttek, hogy ebből a maguk számára is üzletet lehet csinálni. Az egyetem után – terveimnek megfelelően – egy budapesti nevelőotthonba mentem dolgozni. Annak, hogy fél év után megszöktem a pályáról, az egyik oka az volt, hogy látnom kellett: a gyerekekkel nevetséges fizetségért idegölően monoton csomagolómunkát végeztettek, amit persze gyűlöltek.
Utolsó kommentek