Meghalt a Vastag. 64 éves volt.
Gimnáziumi osztálytársam volt, kövérsége miatt lett a beceneve - igen, bece- és nem csúfnév - "Vastag". Sose szerettem, és akkor még finoman fogalmaztam. Egyszerűen taszított a harsánysága, a machósága (azt hiszem, ezt a szót akkoriban még nem ismertem), talán féltékeny is voltam a népszerűségére, a vezérszerepére. Nem sokat beszéltünk egymással a négy év alatt és az 1965 óta megtartott három érettségi találkozón (1., 25. és 40. évforduló). Most mégis szíven ütött, amikor megláttam a halálhírt a mai újságban.
Hajlamos vagyok fiatalnak tartani-érezni magam, különösen ha megfelelő fényviszonyok mellett nézek a tükörbe. De. Hullanak a korosztályomba tartozók; igaz, volt, aki az ötvenet se érte meg. "Ne kérdezd, hány napod van még,/nyugodj meg, lesz még épp elég" énekelte Koncz Zsuzsa egyik kedvenc dalomban (70-es évek). Nem tudom. S bár nagyon magánügyről van szó, nem az emberiségről, mégis a híres John Donne--Hemingway-idézet jut eszembe:
„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”
Utolsó kommentek